Nagy a pörgés mostanában a Mars körül, hiszen ott topog a felszínén a Curiosity, de 100.000-re rúg azoknak is a száma, akik önszántukból vállalnák, hogy odarepülnek, kolonizálnak és soha többet nem térnek vissza. Mindemellett pedig egyfolytában megy a polemizálás, hogy esetleg nem-e a Vörös Bolygó a földi élet bölcsője, és egyébként is, ilyen-olyan vírusok jöhettek onnan. A Marsnak persze teljesen mindegy, nem érdekli az ingyen reklám, bár valószínűleg arra sem lenne szüksége, hogy emberek rohanják le a felszínét és tömjék szeméttel, meg mindenféle egyéb szennyező anyaggal addig, míg lakhatatlanná nem válik. Ez azonban még messze van, hiszen a jövő is csak arról szól, hogy egy kicsit jobban megismerjük ezt az égitestet, amit például robotkígyók segíthetnek.
Az Európai Űrügynökség által gründolt SERPEX projekt azt tanulmányozza, hogy vajon a robotkígyók miként tudnának hatékonyan működni a Marson, ha már földi (és élő) társaik egész jól boldogulnak a sivatagban. Főleg azért érdekes a kérdés, mert a Mars felszíne nem túl baráti a kerekes járművek számára, amiről leginkább a Spirit rover tudna mesélni, miután elsüllyedt a laza homokban, több tízmillió kilométerre a legközelebbi vontatótól. A feltételezések szerint a kígyók ugyanolyan jól tudnának manőverezni azon a felszínen, mint ahogyan a Földön is, nem beszélve arról, hogy milyen jól boldogulnak a szűk helyeken.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve a SERPEX célja, hogy olyan robotkígyókat dolgozzon ki, melyek jól boldogulnak a bolygóközi missziókban. A projekt vezetője a SINTEF nevű norvég kutatóközpont, de segítségére van az NSC (Norwegian Space Centre) és a Centre for Interdisciplinary Research in Space. A tanulmány számos forgatókönyvet vesz figyelembe és sokat alapoz az évtizedek óta tartó kutatásokra, de a koncepció szerint egy rovert kellene kombinálni egy robotkígyóval. Ez a gyakorlatban egy Curiosoty szintű masinát jelentene, de teljesen más kinézettel, mozgási jellemzőkkel és funkciókkal, hogy szűk helyeken is könnyedén boldoguljon és megbirkózzon olyan tereptulajdonságokkal is, melyekkel a kerekes, illetve lánctalpas járművek nem tudnak. Sőt, a mérnökök szerint kígyósága ellenére a mintavételezési feladatokat is elláthatná, így egyértelműen előnyös lenne az átalakulás.
Nem lehet azonban elvitatni azt sem, hogy a Curiosity és elődei már kipróbált technológiát jelentenek és egyértelműen bizonyították rátermettségüket, vagyis viszonylag gyorsan és messzire tudnak jutni, ráadásul képesek nukleáris erőforrásokat is szállítani. A SINTEF szerint pontosan ezek azok a tulajdonságok, melyek kiindulóponttá tehetik a robotkígyók kidolgozásában, olyannyira, hogy az egyik forgatókönyv szerint a marsjárók csatolt szervei lehetnének, mint egyfajta kar, mely szükség esetén lecsatolható és útjára bocsátható. Teljesen azonban nem vesztené el a kapcsolatot a roverrel, mivel egy kábelen keresztül kapná az energiát és ezen mennének az adatok továbbításai.
Ugyanakkor ha ez a köldökzsinór eléggé erős, akkor a kígyó akár horgonyként is funkcionálhatna, melynek segítségével a marsjáró kihúzhatná magát a zűrösebb helyzetekből, vagy leereszkedhetne az alacsonyabban fekvő területekre. Probléma inkább ott lenne, hogy ha egyszer le lett csatolva, akkor hogyan kerül vissza a helyére, méghozzá pontosan illesztve, de valószínűleg erre is lesz megoldás. Addig is a Wheeko nevű prototípuson vizsgálgatják a lehetőségeket, ahogyan az a videón is látszik.
