A Szaturnusz kutatásával foglalkozó tudósok április 3-án jelentették be: bizonyítékokat találtak arra, hogy egész óceánra való folyékony víz található a bolygó egyik, Enceladus nevű holdjának jégtakarója alatt. Mivel az aprócska hold hatalmas gejzírjei szorgalmasan köpködik a vízmintákat a világűrbe, könnyen elképzelhető, hogy az Enceladus lesz a földönkívüli élet után kutató tudósok első számú célpontja.
A Cassini 2005-ben fedezte fel, hogy az égitest belsejéből, amely alig hetedakkora, mint a mi holdunk, időről-időre hatalmas vízsugarakat törnek elő. A NASA űrszondájának vizsgálatai megerősítették, hogy a korábban halott kő- és jégdarabnak tartott hold belsejében igen aktív geológiai folyamatok zajlanak. A Cassini az elmúlt években többször is visszatért az Enceladushoz: így derült ki az is, hogy a hold déli pólusának környékén óriási repedések, ún. „tigriscsíkok” tarkítják a jeget. A szondának egy alkalommal az egyik gejzír vízsugarán is sikerült keresztülrepülnie, és mintát vennie annak összetételéből.
A tudósok eddig nem tudták, mennyi víz lehet a jégréteg alatt. Egy részük úgy gondolta, nem sok: a gejzíreket a felszín alatti táblák súrlódása által megolvasztott jég táplálja. Többségük azonban azt az álláspontot képviselte, amely szerint – ahogy most be is bizonyosodott – hatalmas óceán rejtőzik a felszín alatt.
„Nem lepett meg [a felfedezés], tudtuk, hogy folyékony víznek kell ott lennie” – mondta Luciano Iess, a római Sapienza Egyetem űrtechnológiai mérnöke, a felfedezést ismertető dolgozat egyik szerzője.
A Science-ben megjelent tanulmány szerint a Cassini által begyűjtött adatok azt mutatják, hogy az Encladus óceánja legalább akkora kiterjedésű, mint az észak-amerikai Nagy-Tavak legnagyobbika, a Felső-tó, de jóval mélyebb, ezért sokkal több víz lehet benne.
A Cassini 2004 óta összesen 19 alkalommal repült el az Enceladus mellett. A szonda mozgásának precíz monitorozása lehetővé tette, hogy a kutatók részletesen feltérképezzék a hold gravitációs mezejét. Rájöttek, hogy a déli sark felett feltűnően nagy a gravitációs vonzás, ami arra utal, hogy nagy mennyiségű, a jégénél nagyobb sűrűségű víz van a fagyos kéreg alatt. A gravitációs adatok elemzése során azt is megállapították, hogy a felszíni, 30-32 kilométeres jégréteg alatt egy 8-12 kilométer mély óceán, azalatt pedig egy szilárd mag lehet.
A felfedezés nyomán az Enceladus csatlakozott azoknak a külső naprendszerben található világoknak az elitklubjához, amelyeken – mint a szintén a Szaturnusz körül keringő Titánról és a Jupiter Európa nevű holdjáról – folyékony óceánokat találtak. Márpedig a NASA kutatói szerint, ahol víz van, ott az élet is kifejlődhetett: nem véletlen, hogy a hold kitüntetett szerepet játszhat a földönkívüli élet kutatásában.
„Az Enceladusnak van a legkönnyebben megközelíthető élhető zónája – fejtegette a The Wired-nek nyilatkozva Carolyn Porco, a Cassini képelemző csoportjának vezetője. – Ez az a hely, ahová tényleg el kellene látogatnunk.”
Porco március 31-én több tudóstársával egyetemben publikált egy cikket az Astrobiology című folyóiratban, amelyben azt javasolták, minél előbb küldjenek asztrobiológiai szondát a Szaturnusz holdjára. Véleményük szerint az Enceladus sokkal vonzóbb célpont lehet a bolygókutatók számára, mint a hosszú ideig favoritnak számító Európa, mert jóval vékonyabb a jégtakarója, ami egyszerűbbé teszi a minták gyűjtését.
A Cassini az Enceladus jege alól származó minták elemzése során meglehetősen biztató felfedezéseket tett. A tömegspektrométeres mérésekből kiderült, hogy a vízben az élő szervezetek számos alkotóeleme – így szén, nitrogén és egyszerű szerves vegyületek – is megtalálhatók.
Megvan az esélye annak, hogy egy, a kellően érzékeny berendezésekkel felszerelt szonda bonyolultabb szerves vegyületeket, például aminosavakat is kimutathatna, és mintákat küldhetne vissza a Földre. Sajnos, az amerikai kormány az elmúlt években alaposan visszavágta a NASA költségvetését, így nem valószínű, hogy a közeli jövőben újabb missziót indítanának a külső bolygók környékére.
