Akár úgy is kezdhetnénk ezt a cikkünket, hogy a tematika nem jöhetett volna létre, ha nincs maga a számítástechnika, mint tudomány. Különböző egyszerű matematikai és összetettebb mátrixműveletek elvégzése, számítások, becslések végrehajtása olyan eszközök segítségével, amelyek üzemfrekvenciák, feszültségértékek és memóriaegységek használata mentén vezetnek bennünket a teljesen digitális világba. Csupa számadat, teljesítményparaméter, egységnyi időtartamra vetített sebesség; avagy a cél az adott feladat minél rövidebb idő alatti elvégzése. Csodálkozunk, ha ezeknek az értékeknek a túlhajtása (hétköznapibb szóhasználattal élve tuningja) szinte olyan természetes, mint a levegővétel?
Valahol magát az iparágat is ez vezérli: az évről évre érkező processzorok, rendszerlapkák vagy grafikus vezérlők gyártása az adott generáción belül mindig az épp elérhető határok feszegetéséről szól. Olykor egy új revízióra átdolgozott lapka már picit gyorsabb, mint az elődje, máskor a gyártástechnológiai váltás hozza el a következő teljesítményugrást. De hol léphetünk be mi, felhasználók a képbe? Van-e esélyünk kvázi egy állandó túlhajtási igényre berendezkedni, vagy ehhez speciális képességek és limitált mennyiségben elérhető, drága hardverekre van szükség?
Ismerkedjünk meg a vassal
Még mielőtt bármi történne, és bármilyen módosítást végrehajtanánk a falhoz tolt fémdobozon, muszáj az ismerkedési körrel kezdeni. Ha valaki épp úgy vásárolt PC-t, hogy picit felületes paramétervizsgálat után "csak" levette a polcról, majd kifizette a kasszánál, és otthon bekapcsolta, most jött el az idő arra, hogy elmélyüljön a konfigurációban. Az első lépések közé tartozik a komponensek pontos típusának ismerete, miből mennyi található a gépben, és milyen beépített áramforrás biztosítja az egész csomag energiaigényét. Ezt követően jöhet az egyes hardvereket irányító és kezelő szoftverek leltárba vétele verziószám szerint.
Kezdjük az alaplapi és a VGA BIOS ellenőrzésével, majd következhet az egyes perifériákhoz (SSD-k és flashalapú gyorsítótárak) tartozó firmware-ek kiolvasása, zárásként pedig hajtsuk végre az operációs rendszer és az eszközillesztő programok frissességének felülvizsgálatát.
A BIOS- és firmware-programok kiolvasásában segítenek a legtöbbször már csak digitális formában letölthető kézikönyvek, illetve az oly népszerű segédalkalmazások, mint például a magyar fejlesztésű AIDA64 rendszerinformációs mindenes. De miért van szükség minderre, ráadásul ilyen aprólékosan?
Egyszerűen azért, mert a gyárilag ajánlott órajelek és sebességszintek átlépése csak akkor fog sikerülni, ha megvan hozzá a stabil működési alap. A gyártók többsége ezt folyamatosan vizsgálja, a hibák és stabilitási anomáliák javításával pedig mi is közelebb kerülhetünk a sikeres tuningélményhez. Nem ritka például, hogy egy alaplapgyártó akár 15-20 darab különálló szoftververziót is készít egy típushoz, amelynél az első és az utolsó BIOS-kiadás között bizony tekintélyes stabilitási és teljesítménykülönbség érzékelhető. Mindez természetesen platformfüggő, de érdemes frissen tartani a rendszer fő komponenseit még akkor is, ha egyébként az általános működés alapján nem indokolt a BIOS vagy a firmware frissítése.
Ha elkészült a tételes lista, bizonyos elemeknél ajánlott ránézni a gyártói weboldalakra, hogy pontos képet kapjunk a gyárilag beállított határokról. Az elmúlt tíz évben vásárolt processzorok és videokártyák már mind többszintű órajelkezelés segítségével üzemelnek, avagy konkrét üzemi terheléshez társított frekvenciaértékek szerint szállítják a lehető legjobb teljesítményt. Az úgynevezett boostórajelek ismerete kulcsfontosságú a CPU-k és VGA-k esetében, hiszen ezek azok az értékek, amelyek elvileg a gyári maximumot jelentik, és alapbeállítások mellett aktívak. Innen már nincs is messze a határok túllépése, és ha valaki jól építkezett vagy választott összeszerelt PC-t, pár perc után észrevehető sebességnövekedésnek örülhet.
Kezdőként izgalmas igazán a tuning
Már csak azért is, mert az újdonság érzése is társul a hardversebességek növelése mellé, erre pedig szerintem minden olyan tapasztalt felhasználó is jó érzéssel gondol vissza, aki évtizedek óta próbálja kihozni alkatrészeiből a csúcson túli teljesítményt. Természetesen továbbra is él az a szabály, hogy ész nélkül ennek sem szabad nekiállni, merjük használni az egyes részegységekhez mellékelt útmutatókat és segédprogramokat. Akinek a BIOS még ismeretlen terület, nyugodtan maradhat a Windows biztonságos falain belül, és látványosan intuitív alkalmazásokban elmerülve próbálhatja ki az órajelemeléseket, akár processzorról, akár grafikus kártyáról van szó. A programok többsége előre tárolt profilokba rendezve kínál fel tuningopciókat, ám ahol ez esetleg nem lenne meg, maradjunk az "elsőre kicsit, azt is csak módjával" hozzáállásnál. Az alaplapi tuningprogramok a BIOS-szal szorosan közreműködve engedélyeznek biztonságos túlhajtást: akár 300-400 MHz-cel magasabb órajellel térhet vissza az újraindítás után a rendszer.
A videokártyák frontján már nem lesz ekkora a növekmény, és mivel javarészt manuálisan kell a felhasználónak beállítania az egyes értékeket, erősen ajánlott 2-3 MHz-es ugrásokkal haladni a gyári plafonon túlra. Attól függően, hogy melyik generációba tartozó grafikus vezérlőről van szó, vegyes élményekben lehet részünk. Elképzelhető, hogy szinte semmi eredménye nem lesz az üzemfrekvenciák emelésének, mivel az adott VGA BIOS-szinten beégetett fogyasztási (avagy energiafelvételi) keretét már a gyári órajel-beállításokkal eléri. Ha pedig az adott üzemfeszültségi értékek mentén a fogyasztási plafon 1 wattal sem nőhet, akkor a grafikus lapka és a memóriamodulok nem tudnak a magasabbra állított üzemfrekvenciákon működni. Ilyenkor minden marad a gyári szinten.
Talán nem véletlen, hogy a gyártók egészen egyértelműen jelzik, mely típusokat szánják a játékosoknak és a 3D-sebességre éhes felhasználóknak, és melyek azok, amiknél meg kell elégedni a dobozra vésett értékekkel. Ahogy a mondás tartja, próba szerencse, mindenkinek ugyanannyi esély jár, csak a siker nem lesz ugyanolyan mértékű. Ugyanakkor ma is kaphatók olyan grafikus kártyák akár a használtcikk-piacon is, amelyekkel szépen el lehet játszogatni, és több 100 MHz-es pluszokat lehet kicsikarni belőlük. Ha pedig stabilan megjön a plusz órajel, akkor már csak abban lehet reménykedni, hogy a játékok futásán is érezhető lesz a változás.
Memóriaturbó
Az alaplapba helyezett rendszermemóriák kapcsán már többször leírtuk az XMP (AMD platformon akár DOCP vagy A-XMP néven) profilok használatát, amelyekkel manapság szintén mindegyik RAM-gyártó terméke rendelkezik. Típustól függ, hogy egy vagy két profilt tárolnak el a modul vezérlőprogramjában, de mindegyikben közös, hogy az adott szabványban (DDR2/3/4/5) foglalt alapértelmezett paraméterektől mennyire térnek el felfelé és lefelé. Előbbit értelemszerűen az órajelre értjük, a DDR4 kapcsán jelenleg 5333 MHz-nél találjuk a tuningplafont, míg utóbbi esetén az úgynevezett késleltetési értékek minél alacsonyabb szintre tolása a cél. A RAM-modulok jellemzői között megjelenő "CAS Latency (CL)" és egyéb időzítési számsorok pontosan meghatározzák, mekkora a késés az órajelciklusok alatt kiadott olvasási parancsok és az adat konkrét megjelenése között, illetve milyen minimális órajelciklusok szükségesek a különféle parancskiadások és memóriablokkok eléréséhez vagy ezek megnyitása és hozzáférése között.
A kötőjellel összekötött számadatok mögött nanoszekundumnyi léptékben megbújó késleltetések rejtőznek, amelyek ugyan emberi ésszel szinte felfoghatatlan különbségek, egy PC működésében azonban meghatározóak.
Az XMP-profilok egyfajta, a gyártó által kínált maximumszintet képviselnek, amit a nyomtatott áramkörre szerelt modulok stabilan, hitelesítve teljesítenek. Az ideális választást a minél magasabb órajelhez tartozó lehető legalacsonyabb CL-érték jelenti, de természetesen itt is találni némi felhasználói mozgásteret. Bár elsőre furcsán hangozhat, de még az adott modulok megvásárlása előtt érdemes egy kis stratégiai tervet készítenünk, amiben nemcsak a célt állítjuk fel (pl. maximalizált memória-adatátvitel), hanem a használt platform jellemzőit is alaposan feltérképezzük. Vegyük például az "öreg törzsfőnöknek" számító Intel X299-es platformot, amihez egyes gyártók már-már túlságosan széles órajelskálát adnak meg hivatalos támogatás mellett. Egy közepes mértékű tuningra hangolt és játékos funkciókkal teletűzdelt LGA2066-os processzorokat támogató alaplapon DDR4-2133 MHz-től egészen 4266 MHz-ig nyújtózkodhatunk, ami rengeteg lehetőséget ad a felhasználó számára. Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a kissé öregecske Skylake-X architektúra (beleértve az erre épülő Cascade Lake-X verziót is) nem feltétlenül ott adja le a csúcsteljesítményét, ahol a DDR4-4266 MHz-es RAM-modulok még épp csak bemelegednek.
És ez igaz egyébként az összes egyéb Intel vagy AMD platformra is: fontos ismernünk az adott CPU+alaplap páros túlhajtási tulajdonságait. Egy 11. generációs Intel Core processzor már DDR4-3200 MHz-es szinten kezd, emiatt pedig 4 GHz feletti RAM-ok közül érdemes válogatni, ha szeretnénk látni valamilyen előrelépést. Az AMD 5000-es sorozatú Ryzen processzorainál is hasonló a helyzet, a gyártó a 3200 MHz-es memóriafrekvencia mellett biztosítja a gyárilag meghatározott számítási teljesítményt, az alaplapgyártóknak köszönhetően azonban egészen 4800-5000 MHz-ig merészkedhetnek a tuningos lelkű felhasználók. Ezen a szinten már 1:1 arányú CPU (boost)- és RAM-órajelről beszélhetünk, ami egészen borzongatóan hangzik.
Tovább a memóriarengetegben
Ha megvan az összehangolt processzor-memória páros, tovább emelhetjük a tétet a videokártya bevonásával. Ezúttal nem a komponens önálló túlhajtása kerül napirendre, hanem egy sokkal egyszerűbben és kevesebb kockázattal járó beállítást ajánlunk. Ha valaki emlékszik az 5000-es sorozatú Ryzen processzorok bemutatására, felderenghet egy kissé mókás rövidítés, az AMD SAM. Ez nem más, mint a Smart Access Memory néven bevezetett platformszintű, kizárólag szoftveres finomhangolásokat tartalmazó funkció.
Az AMD-nél úgy gondolták, hogy épp itt az ideje közelebb hozni a kapacitásban egyre nagyobbra hízó videomemóriát a processzorhoz, és a fejlett PCIe szabvány segítségével címezhetővé tenni a teljes VRAM-mennyiséget. Ezáltal a központi egység jóval hatékonyabb kommunikációt és adatcserét folytathat a GPU-val, ami egy játék futtatása során folyamatosan küldi a CPU felé, épp milyen képi elemekre, árnyalókra, utólagos effektszámításokra van szüksége. Ezek az elemek még a kijelzőre történő kirajzolás előtt a VRAM-ba kerülnek, és onnan töltődnek be a szemünk elé, ami egészen idáig mindössze 256 MB-os tömbökben történt meg, avagy rengeteg kis "csomag" formájában áramlott egyre nagyobb adatmennyiség. A modern grafikus motorok számára ez semmiképp sem ideális, emiatt a videomemória teljes kapacitásának címezhetősége kiiktat egy gyenge láncszemet a játékfejlesztés buktatói közül.
Az AMD a saját üzleti érdekeinek megfelelve a SAM-et kizárólag saját fejlesztésű hardverein teszi elérhetővé, azon belül is az 500-as lapkakészletű alaplapoknál és RX 6000-es grafikus kártyák használata esetén. Processzorszinten már nem ekkora a szigor, de a gyártók most is a felhasználóknak kedveznek, és számos B450 és X470 alaplapnál elérhetővé váltak a Smart Access Memoryt támogató BIOS-verziók.
Az Nvidia és Intel hardverek iránt elkötelezett játékosok természetesen szintén megkapták a rivális megoldást Resizable BAR (Base Address Register) néven. Ezen a fronton csupán a videokártyák támogatási listája miatt bosszankodhatunk, hiszen kizárólag az RTX 30-as sorozatú VGA-k esetén támogatott a technológia.
Az alaplapok és CPU-k oldalán kellemes a meglepetés, egészen a Z370 lapkakészletig visszamenőleg megtalálhatók a megfelelő BIOS-fájlok, és így azok is örülhetnek, akik 8. generációs Core processzorral vágnak neki az online csatatereknek.
A hab a tortán, hogy a Resizable BAR-t támogató Intel alaplapokban tökéletes működnek az RX6000-es Radeon videokártyák, így aki a vegyes platform híve, ezúttal nem marad ki a partiból.
Tényleg elkerülhető a garanciavesztés?
Amíg a már említett stratégia szerint gondolkodsz, addig természetesen igen. Nagyobb CPU-sebességet szeretnél? Nézz rá az alaplapra, mire van még lehetőség. Akadnak a játékok? Ellenőrizd az alaplap+CPU+VGA hármasának egyensúlyát. Egy-egy processzor vagy videokártya mellett hangzatos reklámszövegek szerepelnek, hogy épp mennyire számít a világ leggyorsabb, tuningbarát termékének, de ezen érdemes gyorsan túllépni és a teljes konfiguráció szintjén megkeresni a határokat. Avagy mire képes maga az alaplap, rendelkezik-e kellő BIOS-támogatással, és a választott memóriamodulok egyáltalán ki tudják-e szolgálni a CPU adatéhségét. Ne essünk neki rögtön csavarhúzóval az egyes komponenseknek, hogy "itt már csak a vízhűtés segít", inkább keressük meg az okokat, miért nem elég jó, vagy mitől lehet még jobb PC-nk sebessége.
Ha hasznosnak találtad a cikket, akkor vedd meg a 2021/09-es PC World magazint, ott ugyanis nemcsak hogy több hasonlót találhatsz, de ajándékba kapsz mellé értékes szoftvereket és egy PC-s játékot is.
