Mintegy 15 éve elterjedt az Ethernet és a Wi-Fi, az árak normalizálódtak, vagyis ma nem igazán probléma egy hálózat építése. Minden gépben van legalább 100 megabites Ethernet-adapter, és minden laptopban ott a Wi-Fi, kábelt lehet kapni készre szerelten, és néhány ezer forint egy vezeték nélküli útválasztó – miről kéne még beszélnünk? Cikkünkben a lehetséges hálózati közegeket és a problémás szituációkat is sorra vesszük; jobb elsőre megfelelő hardvereket és átviteli közeget választani, semmint utóbb egy bizonytalanul működő hálózatot foltozgatni.
A jó öreg kábel
Az utóbbi 15 évben jócskán elterjedtek, sőt, általánossá váltak a vezeték nélküli hálózatok, és a mobilnet is, így könnyen megoldható akár az is, hogy egy széles sávú vezeték nélküli mobil routerrel (hotspot), mindenféle kábel nélkül csatlakozzunk a világhálóra. Ugyanakkor legtöbbünk célja nem pusztán az internet, hanem egy kényelmes, saját otthoni birodalom kiépítése, melyben könnyen elérhetjük állományainkat minden platformról, médiaeszközökről (tévé, médialejátszó).
A kábel elég egyértelmű előnyöket mutat a vezetékmentes megoldásokhoz képest. Egyértelmű, hogy vezetékes összeköttetésen érhető el nagyobb teljesítmény: ugyan akadnak a gigabites Wi-Fi-teljesítménnyel marketingelt hálózati elemek, de a valós tapasztalatok ettől messze vannak. Különösen markáns a különbség akkor, ha számos kliens csatlakozik a hálózathoz: a 802.11g-s és a legtöbb N-es Wi-Fi esetében minden forgalom ugyanazokat a rádiófrekvenciás sávokat terheli, a vezetékes hálózatot azonban könnyen szegmentálhatjuk switchek telepítésével, és a router is switchként dolgozik. (Például ha a routeren az egyes portra dugott asztali gép és a négyes portra csatlakozó NAS között mozgatunk adatokat, akkor az gyakorlatilag nem akadályozza a kettesre és hármasra csatlakozó PC-k közötti forgalmat.) Ha nem csak pár MB/s sebességgel szeretnénk elérni adatainkat, akkor (különösen NAS-ok környékén) ragaszkodjunk az Ethernet-kábelhez.
NAS esetén: érdemes minél erősebb kábeles Ethernet-összeköttetést és lehetőleg Jumbo Frame beállításokat használni
További érv a vezetékes kapcsolat mellett a megbízhatóság: a forgalmazásban nincsenek kieső időszakok mondjuk egy rádiózavar miatt. Nem mellékes a biztonság sem, az erőteljes Wi-Fi-titkosítási megoldások feltörésére is van esély, így vezetékkel mindenképpen nagyobb biztonságban vagyunk, mint anélkül.
A legforróbb drót
Blu-ray minőségű (25-40 mbps) anyagokat játszi könnyedséggel nézhetünk olcsó, 100 megabites hálózaton is. A legjobb persze a gigabites kapcsolat, melynek előnyeit otthoni környezetben jellemzően nagy mennyiségű állomány másolásakor érezhetjük (például NAS-ok esetében). Fontos, hogy a gigabites router és a kliens között is csak száz megabites összeköttetés valósul meg, ha nem használunk megfelelő kábelt. CAT5E jelzésű vezetékre lesz szükségünk, ez a jelölés a kábelburkolat teljes hosszában közönként ismétlődik több más egyéb paraméterrel egyetemben.
Ha a nagyon nagy állományok mozgatását szeretnénk felgyorsítani, válasszunk Jumbo Frame-kompatibilis gigabites hálózati eszközöket, amelyek a szokásos keretméret többszörösét alkalmazhatják. A normál 1,5K-s helyett 4K-s vagy 9K-s keretek beállításával csökken az overhead (az adminisztrációs jellegű forgalmazás), több jut a nettó adatátvitelre. Ügyeljünk azonban arra, hogy minden egyes hálózati eszköz (PC-s adapter, switch, router, NAS, lejátszóeszköz) képes legyen kezelni az adott méretű kereteket, egyébként nem működik majd a hálózat. Az egyes gyártók nem mindig egyformán értelmezik a Jumbo Frame keretméreteket, vásárlás előtt tájékozódjunk a konkrét képességeket, beállítható keretméreteket és kompatibilitást illetően – a legkevesebb meglepetés jellemzően azonos gyártónál és lapkagyártónál maradva várhat ránk.
Gigabites hálózat: CAT5e vagy jobb minőségjelölésű kábel szükséges hozzá
Ha jó minőségűek a kábelek és a komponensek, azaz stabil a vezetékes átvitel, akkor a maximális, 9K-s keretek beállítása 40-50 százalékkal gyorsíthatja az adatátvitelt, és majdhogynem felére csökkentheti a CPU terhelését. Mindez persze csak akkor áll, ha hálózathasználatunkra inkább jellemző az állományátvitel, mint a böngészgetés vagy internetes játék – utóbbi alkalmazáshoz kifejezetten ellenjavalltak a lomha, lassan megtelő, nagy keretek.
Milyen W-Fi-t?
Nem csoda az sem, ha a vezeték nélküli hálózatot választjuk, hiszen nem kell hozzá kábel, és lassan a porszívó is tud hozzá kapcsolódni; ha pedig okostelefon, táblagép van a családban, akkor bizonyosan van rá igény. Sőt, ma már kisebbségben vannak az olyan háztartások, ahol széles sávú net van ugyan, de Wi-Fi nincs, legalább egy 802.11g-s router már mindenütt muzsikál. Ha jobb teljesítményre vágyunk, akkor egy fejlettebb 802.11n-es vagy jobb hálózat és/vagy az 5 GHz-es sáv adhat némi pluszt – egy új routerrel járulékos előnyök is származnak, például több szolgáltatás, jobb kezelőfelület, mobilalkalmazás.
Kábel nélkül: csak akkor „vágjuk el” a kábelt, ha a Wi-Fi nyújtotta teljesítmény elegendő és stabil
A 802.11n ma már alap, ehhez hozzá jöhet a dual band, azaz az 5 GHz sáv használata. A szokásos 2,4 GHz-nél ez némileg kisebb hatótávolságot nyújt, azonban sűrűn lakott területeken ez előny is lehet, így kevésbé zavarják egymást a szomszédos állomások. A 2,4 GHz-es kommunikációs sávok a sok lakótelepi router miatt nagyon telítettek, viszont az 5 GHz-esek általában még szabadok. Persze az 5 GHz-re átálláshoz az kell, hogy minden kliens képes legyen a sáv használatára, illetve (ha a router szimultán dual band, azaz 2,4 és 5 GHz-en is üzemel) fenntarthatunk egy 2,4 GHz-es hálózatot azoknak a régi eszközöknek, amelyekben nem tudjuk/akarjuk lecserélni az adaptert kétsávosra (okostévé, középkategóriás okostelefon, kisebb táblagép). Persze a legfontosabb, hogy a laptop kapcsolódni tudjon, viszont ha ebben még régi, egysávos adapter van, akkor kénytelenek lennénk USB-s kétsávos Wi-Fi adaptert beszerezni hozzá – ennek használata viszont kényelmetlen.
802.11ac routerek: megfelelő adapter is kell melléjük, hogy a várt teljesítményt tapasztaljuk, a legjobb adapterek azonban nem használhatók noteszgépekhez
Még nagyobb szakadékot képezhetünk meglévő eszközeink és routerünk tudása között, ha 802.11ac rendszerű útválasztóba ruházunk be. Ezzel jelenleg a jövőnek teszünk gesztust, ac-s adapterek alig kaphatók, és még igen kevés noteszgépben van kompatibilis adapter, így további jelentős beruházás (új drága adapter) nélkül nem tudnánk kihasználni az N-es hálózatokhoz képest másfél-kétszeres teljesítménynövekedést. Ár-érték arányban a legjobban jelenleg egy 450 vagy 900 MHz-es névleges teljesítményű kétsávos 802.11n routerrel jöhetünk ki, mert a legtöbb N-es kliens képes valamilyen mértékben kihasználni előnyeit, és lakótelepeken ma már kötelező az 5 GHz, ha teljesítményt is szeretnénk.
PowerLine: vissza a vezetékhez
Sok helyütt nem lehetséges a Wi-Fi alkalmazása zavaró rádiójelforrások, nagyobb távolság vagy árnyékolás miatt. Az is előfordul, hogy megoldható ugyan, de a hálózat bizonytalanul működik, vagy olyan csekély teljesítményt nyújt, hogy a gyakorlatban nem használható. (Tipikus probléma a hálózat kiterjesztése további lakószintekre, a vasbeton födém sokszor végzetesen gyengíti a jelet.) Ilyenkor visszatérhetnénk a kábelezéshez, de arra sincs mindig lehetőség; például ha nem saját ingatlanban lakunk, vagy a hely műemlékvédelem hatálya alá esik, nem fúrhatunk fel bárhová kábelcsatornákat.
PowerLine adapterek: az 500 Mbps jelölésűek a gyakorlatban mintegy 10-12 MB/s sebességű állománymásolásra adnak módot
Nem hiába mondják, hogy ha áram van, akkor minden van, mert az elektromos kábelezésre támaszkodó HomePlug és PowerLine adapterek jelenthetnek megoldást ezekben a szituációkban. Ezek a konnektorlakók a váltóáram szinuszhullámaira modulálják az adatforgalmat, amit az elektromos készülékek még apró zavarként sem érzékelnek. Nagyon jó szolgálatot tehetnek bridge-ként: az alsó és felső lakószint közti átjárást egy pár PowerLine adapterrel könnyen megvalósíthatjuk, a szinteken belül a további kliensek pedig már könnyen csatlakozhatnak Wi-Fi-re is. Praktikusan alkalmazhatók még Wi-Fi-adapterrel nem rendelkező tévékészülékek hálózat, internethez illesztéséhez is: konnektor biztosan van a tévé környékén, és az adapter biztosan olcsóbb, mint a tévéhez kapható Wi-Fi-modul. Az adatkapcsolat titkosított, menedzselhető, és a további adapterek illesztése a modernebb modellek esetében hasonlít az egy gombnyomásos Wi-Fi WPS csatlakozáshoz, azaz elég egyszerű.
Nagy előny, hogy a kábelezést megspóroljuk, ám hátrányai is vannak a konnektoros hálózatnak. Először is drága, egy pár adapter hatezer forint körül kezdődik. Azután pedig biztosan jön a csalódás, mert az adapterek nettó teljesítménye nagyban elmarad a névleges specifikációk alapján várttól: egy 500 megabitesnek címkézett HomePlug AV adapterpár között nagyságrendileg 100-120 megabit lehet hasznosítható, a 200-as, 80-as vagy épp a mostanában megjelenő 1000-es modellek teljesítménye számozásuknak megfelelően arányos. Az adapterek természetesen csak áramkörön belül látják egymást, és a falban futó kábelek hosszával csökken az elérhető teljesítmény, no és nagy mértékben számít az elektromos kábelezés minősége, de más elektromos készülékek is zavart okozhatnak az átvitelben. Egy 500-as adapterkit normál körülmények között, nem túl nagy távolságon belül biztosan eleget nyújt akár HD videolejátszáshoz, de meg sem közelíti a gigabites Ethernet szintjét.
Routerválasztás
Alapvetően nagyon egyszerű összehozni két gépet, egy fordított bekötésű Ethernet-kábel kell csupán hozzá RJ45-ös végződésekkel, a Windows általában intézi a többit, illetve ha nem, hát néhány kattintás az egész (hopp.pcworld.hu/11566). A fordított bekötésű (crossover) kábel lényege, hogy az egyik oldal küldő erei a másik oldalon fogadó pozíciókba vannak kötve és viszont, így közvetlenül, útválasztó, elosztó vagy switch nélkül használhatók két gép közötti kapcsolathoz. Ez a módszer megfelel gyors, alkalmi fájlátvitelre, azonban az egyik gépben szükségünk lesz még egy Ethernet-adapterre, ha a két gépet az internethez is szeretnénk csatakoztatni, így a legtöbbször cseppet sem praktikus.
A legtöbb esetben a széles sávú net amúgy is kábelen jön, amit egyből egy PC-be csatlakoztathatunk, persze legtöbben egy routerre bízzuk a megosztás feladatát. Ma már gyakorlatilag csak wifis router kapható, és minden modell ismeri a modern WPA/AES titkosítást – persze ha nem bízunk ezekben, akkor letilthatjuk a Wi-Fi-t.
Ma, az olcsó üvegszálas széles sávú internet korában bizony az útválasztó is lehet házi hálózatunk leggyengébb láncszeme a teljesítmény szempontjából. Nem feltétlenül elég, hogy gyors Wi-Fi-t ígér a készülék, és gigabites Ethernet-portokkal szerelték fel, arról is meg kell győződnünk, hogy az internet irányából is meg tud felelni a kihívásoknak. Egy 25 megabites kapcsolathoz minden ma kapható modellt elég gyors WAN-sporttal szereltek fel, de 80 Mb/s felett már kezdenek kidőlni, korlátozó tényezővé válni az olcsó készülékek. Legyen tehát a WAN-port is gigabites ilyenkor, és vizsgáljuk meg a router kifelé irányuló teljesítményét a specifikációkban.
A router nagyon gyakran elhanyagolt része a tűzfal, pedig ez sok kellemetlenségtől kímélhet meg minket. Még a legolcsóbb készülékben is találunk fehér- és feketelistát, Mac address szűrést, érdemes ezek használatával megnehezíteni a rosszindulatú programok és támadók dolgát. Még jobb, ha szabályokat állítunk fel portokra, címtartományokra vonatkozóan, persze ehhez némi hozzáértésre lesz szükségünk. Az első hardveres védelem fontos, persze jól beállított tűzfal mellett is célszerű komplett internetbiztonsági csomagot üzemeltetni a gépeken.
