Az Ubuntu méltán az egyik legsikeresebb disztribúció az asztali Linux világában. Modern utakon jár, kacsintgat a mobil és okostévé operációs rendszerek irányába, ám talán éppen ez az, ami elbizonytalanít jó néhány felhasználót, akik a megszokott kezelőfelületet, vagy legalább hasonlót szeretnének. Ugyan a Canonical üdvöskéjében is vissza lehet már állítani a jó öreg GNOME felületet, de ha eleve olyan rendszert akarunk, mely nem érintőképernyős és mobil irányba tekintve rajzolja meg mindennapi desktop operációs rendszerünk körvonalait, annak is van miből merítenie.
Mint a mókus fenn a fán...
Ha valaki ellátogat a distrowatch.com oldalra és ellenőrzi a toplistát, láthatja, hogy a Mint Linux van az élen a letöltések számát illetően. Az Ubuntu leágazásaként frissülő rendszer most a 14-es kiadásnál tart (Linux Mint 14) és kezdettől hathatós „old-school” alternatíva kíván maradni sokak által idegennek érzett Unity mellett. Az Ubuntu 12.10-ből ágazott le a legfrissebb kiadás, ennek megfelelően a Linux 3.5 kernel minden áldását magáénak tudhatja.
Az alternatíva lényege a MATE és a Cinnamon Linux Desktop, mindkettővel letölthető a rendszer. Előbbi a GNOME 2 leágazása, jelenlegi, 1.4-es kiadásával túllép elődjén és ahhoz képest jelentős hibajavításokat tartalmaz, melyeket a GNOME 2-ben éveken át sem elimináltak a fejlesztők.
GNOME 3 alapú a Cinnamon (ahogy a Unity maga is), de az alaprendszer képességeit saját fejlesztésekkel egészíti ki. A fejlesztők egy gyorsan változó, rohamléptekkel fejlődő ablakrendszerként írják le, mely a Mint 14-ben stabilabb mint valaha. A GNOME-ban megszokott Nautilus helyett a Cinnamonban a Nemo állományböngésző dolgozik, így megjelenésében, kezelésében kicsit eltérő.
Régi, vagy feltörekvő?
Ugyan viszonylag új desktop a Cinnamon, de nyílt fejlesztésű lévén máris van olyan disztribúció, mely alap ablakkezelőként alkalmazza. A Cinnarch a Cinnamon és az Arch Linux keveréke, jelenleg még egyáltalán nem tekinthető kiforrottnak – grafikus telepítő például még nem készült hozzá –, de alakul.
Általában az asztali környezettel variálnak a kísérletezők, ami jelzi azt az igényt, amit az operációs rendszerek fejlesztői ma már zömmel kevésbé lényegesnek tartanak. Ez pedig a változatlanság, illetve spontán tanulhatóság igénye. Ha meggondoljuk, hogy mennyi minden változik körülöttünk nap mint nap, hát érthető, hogy legalább a munkában egy kis stabilitásra vágyunk, egy olyan környezetre, melyben rutinosak és termelékenyek, könnyedek tudunk lenni. Ugyanakkor a fejlesztők ezt béklyóként élik meg, mely visszafogja az innovációt. A felhasználók és fejlesztők közti ellentétre jó példa a Windows 8 dilemmája, mely napjainkban teljesedik ki, vajon sikerült-e egy olyan rendszert bevezetni, mely egyszerre gyökeresen új utakat jár (csempék) és mégis meghagyja a kitaposott ösvényt is (Windows desktop)?
Akárhogy is, dönthetünk úgy, hogy maradunk a kis bevált öreg GNOME, KDE vagy egyéb öregfiús rendszerünknél, melyet kifejezetten jól ismerünk, de nagyon sok újat – a használat szemszögéből – nem fog mutatni nekünk. Hagyományos feladatoknál lehet, hogy ez az irány válik be. Ilyen célokra gondolkodhatunk akár SuSe, akár Puppy Linuxban vagy visszaállíthatjuk az Ubuntu-t GNOME-ra.
Mehetünk az árral is és eltökélten belevethetjük magunkat a Unity áttetsző nagyikonos, láthatóan az érintőképernyőre készülő kezelőfelületébe, mely egyáltalán nem megtanulhatatlan, bár felhasználói előrelépést majd csak mobil korszakában ad. Középút nemigen van, illetve talán a GNOME leágazások azok, melyek az új Linux rendszermaggal ötvözve sikeresen egyesítik majd a megszokott terep előnyeit az új utak izgalmával. Addig is beszámolunk részletesen ezekről a próbálkozásokról, hamarosan kezdve a Mint Linux berkeiben, mely – a szerző véleménye szerint – inkább a jól sikerült mix irányába mutat, semmint hogy a Windows 8 darabos hibrid jellegét öltené magára.
