Világos célok, kikristályosodott vízió nélkül tulajdonképpen felesleges videojáték fejlesztésébe fogni, ugyanakkor némi rugalmasság sosem árt, mert nem egyszer előfordult már, hogy a játékosok visszajelzéseit megszívlelve tudott egy csapat a vevőközönség elvárásaihoz jobban idomuló alkotást letenni az asztalra.
Különösen igaz ez a folytatásokra, amelyek jellemzően úgy bővítenék a játékosbázist további vásárlókkal, hogy közben a korábbi részek veteránjainak anyagi és morális támogatását is szeretnék megtartani. A történelem első kooperatív fókuszú Warhammer akciójátékát, az End Times - Vermintide-ot jegyző Fatshark hallgatott a rajongókra, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 2018 tavaszán debütált Vermintide 2 pótolta elődje egyes hiányosságait, és kijavította annak legtöbb hibáját.
Káosz a csatatéren
Ismételten öt hős közül válogatva áll össze a négyfős társaság, ám ezúttal a törpének, a tündének, a lovagnak, az inkvizítornak és a varázslónőnek is megadatott a lehetőség, hogy három-három karrier valamelyikének állomásait végigjárva specializálódjon, és ezáltal még hatékonyabban láthassa el szerepét a csapatban. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy melyik monstrumnak ki ront neki, mert míg a tömegével özönlő, ágyútölteléknek szánt egyszerűbb ellenfeleket bárki képes ledarálni, a slayerré átképzett törpe százból kilencvenkilenc alkalommal alulmarad egy baltás savage-dzsel szemben. Eközben a kétkezes pallosát lengető lovag oly könnyedén bánik el vele, hogy a látványtól örömkönnyek szöknek az ember szemébe.
Hasonló érzés jár át bennünket akkor is, amikor szembesülünk azzal, hogy az első rész kockadobálós szisztémáját lootládák (semmi pánik, szó sincs mikrotranzakciókról) váltották fel, azok pedig mindig olyan jutalmat rejtenek, amivel az aktuálisan irányított karakterünk ténylegesen tud is kezdeni valamit. Nem fordulhat elő olyasmi, mint amikor a Vermintide-ban több órányi kitartó játék és számos teljesített pálya után már mindegyik hősnek szereztünk új felszerelést, csak épp annak nem, amelyikkel mindaddig játszottunk.
Ha már kipróbáltad az első részt, akkor magad is megtapasztaltad, de ha ez lesz az első alkalom, akkor nem árt újra és újra hangsúlyozni, hogy bár egyedül is játszható (alacsonyabb nehézségi szinten még elég az MI segítsége), akkor hozhatjuk ki belőle a legtöbbet, ha barátainkkal közösen szállunk szembe a skavenek mellé felsorakozott fanatikusokkal. A siker kulcsa a folyamatos kommunikáció, egymás támogatása, és hogy egyetlen pillanatra se feledkezzünk meg karakterünk erősségeiről és korlátairól, magyarán a szívós, páncélozott, pajzsot is viselő harcosok dolga feltartóztatni az áradatot, amíg a tűzvarázsló és a távolsági harcosok megtizedelik az ellenséget. Pofonegyszerűen hangzik, ugye? A csata hevében majd nem lesz az.
Még távolról sincs vége
Egyelőre nem szerepel a stúdió tervei között a harmadik rész, de ez nem jelenti azt, hogy egyhamar magára hagyná a Vermintide 2-t. Már eddig is számos, jórészt fizetős DLC-vel bővítette az alapjátékot, amelyek összértéke 100 euró környékén mozog. Igaz, a csomagok nagyja csupán új kinézetet kölcsönöz a karaktereknek, inkább azok beszerzésén érdemes elgondolkozni, amelyek érdemben is hozzátesznek valamit a játékhoz új küldetések, pályák, ellenféltípusok és játékmódok formájában.
Készül továbbá rajongói kérésre egy PvP-mód, amelynek hála átruccanhatunk a másik oldalra, és kipróbálhatjuk, milyen skaveneket és káoszhíveket irányítani. Eközben persze a birodalom hőseit ugyancsak játékosok irányítják majd, és bármennyit is okosodtak a gépi ellenfelek az évek során, még mindig nem érnek az emberi ellenlábasok nyomába.
Ha szeretnétek remek teljes verziós programokat, biztonsági szoftvereket és értékes PC-játékokat kapni ajándékba, akkor fizessetek elő a havonta megjelenő PC World magazinra, a Prémium és a Gold csomagok mellé számtalan értékes ajándék jár.
