A moziélmény nemcsak a látványról szól, hanem a hangról is. Erről a tévégyártók sem feledkeztek meg, csak éppen a minőségi hangszóró beépítése még a milliós árkategóriában sem szokott beleférni. No nem az árba, hanem a tévébe; a jó hangminőséghez nagyméretű hangfalak kellenek, amelyek számára már az 5-8 centis készülékekben sem volt hely, nemhogy a legújabb, papírvékony csodákban. Egy a lényeg: aki minőségi hangzásra vágyik, az külső rendszert használ.
Teljesen mindegy, hogy erősítőről vagy soundbarról (esetleg csak egy "sima" hangszóróról) beszélünk, azt valahogyan össze is kell kötni a tévével - a HDMI szabvány pedig lehetőséget ad arra, hogy ezt a kábelrengeteg érdemi növelése nélkül megtehessük.
Hátra: ARC
A HDMI kábelt alapvetően mindenki arra használja, hogy a számítógépet, illetve különféle lejátszókat összekösse a tévével. Vagyis kép továbbítására. Ez eddig rendben is van, de nézzünk egy olyan felállást, amikor a tévéhez csatlakozik a kábeltévé set-top-boxa, a Blu-ray lejátszó és a számítógép (vagy említhetnénk itt akár a játékkonzolt is). Az előbb már említettük, hogy ha kicsit is adunk a hangminőségre, akkor külön hangrendszerünk is van - az egyszerűség kedvéért ez legyen most egy soundbar. Hogyan kössük ezt rá a rendszerre úgy, hogy lehetőleg ne csak a Blu-ray lejátszó, hanem minden más forrás is rajta keresztül adja a hangot?
Nos erre a "hőskorban" (értsd: az ARC előtt) kétféle megoldás is volt: az egyik az, ha minden eszközt külön összekötöttünk a soundbarral is. Nem túl hatékony: ebben az esetben három HDMI kábel megy a tévé felé, három kábel pedig a soundbarhoz - feltéve, hogy van rajta elegendő számú és formátumú bemenet.
A másik opció az, ha a tévé optikai hangkimenetét használjuk - feltéve, hogy az egyáltalán alkalmas arra, hogy a más bemeneten keresztül érkező hangot továbbítsa ezen a csatlakozón keresztül. A második módszer a kábelek számát a fenti példában négyre csökkenti (három kábel a tévé felé, egy pedig a tévé és a soundbar között), de ezzel együtt sem tökéletes.
Egyrészt számos tévé a sztereo hangot küldi tovább, másrészt pedig maga a Toshlink szabvány sem egy mai darab, így alacsony sávszélessége nem tud megbirkózni az AC3 és DTS szabványoknál jobb minőséggel.
Itt jön képbe a HDMI és az annak részeként megjelenő ARC. A betűszó az Audio Return Channel rövidítése, funkciója pedig benne van a névben: egy visszafelé irányuló csatornát biztosít a hangsáv számára.
Egy HDMI bemenet esetén ez audio kimenetet jelent, HDMI kimenetnél pedig audio bemenetet. Praktikusan arról van szó, hogy a tévé vagy az erősítő egy switchként, elosztóként szolgál, amely a beérkező hangsávot, függetlenül attól, hogy milyen bemeneten keresztül érkezik, a HDMI-ARC segítségével az erősítő vagy a soundbar felé továbbítja.
Az ARC egy érdekes és nagyon hasznos újítása volt a HDMI szabványnak - ennek ellenére egyébként egészen kevesen ismerik és még kevesebben használják. Pedig nagyon régen, 2009-ben jelent meg, 2012-re pedig a mainstream kategóriába is bekúszott, azaz az olcsóbb tévék is tömegesen kezdték el támogatni, valamint az erősítőkön és soundbarokon is alapfelszereltség lett a HDMI csatlakozó.
ARC vs eARC
Az eARC az eredeti ARC továbbfejlesztése (a névben e=enhanced), amely a HDMI 2.1-gyel debütált. Alapvetően nagyobb sávszélességet biztosít, amely megnyitja az utat a Dolby Atmos előtt. Az eARC visszafelé kompatibilis az ARC-vel, így ARC és eARC eszközöket minden további nélkül összeköthetünk (ilyenkor természetesen az ARC funkcióit kapjuk).
Maga az ARC vagy az eARC önmagában nem igényel különleges HDMI-kábelt, ezért jó eséllyel ezt a funkciót a meglévő kábellel is mindenki használhatja otthon. Különleges beállításra sincs szükség, az eszközök közötti kommunikáció automatikus, így a hang továbbítása mindenféle beállítás nélkül működni szokott. (Ha mégsem, és biztosak vagyunk benne, hogy mindent jól kötöttünk össze, akkor a tévé menüjében érdemes ellenőrizni, hogy az ARC esetében lehet-e a kimenet típusát változtatni (bitstream/PCM szokott lenni a kétféle opció).
Ahhoz, hogy az ARC funkciót használni tudjuk, nemcsak a tévének, hanem az erősítőnek vagy soundbarnak is támogatnia kell azt. Noha a technikai feltételek adottak lennének ahhoz, hogy a tévék akár összes bemenete támogassa az ARC-t, erre a gyakorlatban nincs szükség, hiszen hangrendszerből csak egyet használunk - ehhez pedig elég egy ARC-t támogató csatlakozó is. A gyártók minden esetben egyértelműen feltüntetik hátul, magán a tévén, hogy a rendelkezésre álló három, négy vagy öt csatlakozó közül melyikben van meg ez a funkció.
Az 5.1-es hang csapdájában
Ami fix: a tévé és a soundbar (vagy erősítő) között a HDMI-kábel az ARC funkció segítségével a hangot is továbbítja, a tévétől az erősítő felé. Hogy a többi kütyü HDMI csatlakozóját hova kötjük, az opcionális. Ha a tévébe, akkor a tévé lesz az elosztó, ha a soundbarba, akkor pedig a soundbar; a dolognak az ARC esetében pedig elég nagy jelentősége van. Ha a tévé az elosztó, akkor a tévé távirányítójával tudunk a források között váltani, és arra is lehetőség van, hogy minden egyes eszköz számára más és más képbeállításokat használjunk.
A gond az, hogy az ARC szabvány - bár technikailag alkalmas rá - nem teszi lehetővé az 5.1 csatornás (vagy jobb) hang továbbítását.
Ez szoftveres korlát; az ilyen hangsávokat a tévének le kell kevernie 2.0 csatornára, és úgy továbbítani. A Google segítségével ugyanakkor lehet azért olyan tévét találni, amelynél a gyártók nem tartják be ezt az előírást. Alternatíva lehet ilyenkor az optikai hangkimenet, de ez sem tökéletes, mert a Toshlink csatlakozó a korlátozott sávszélessége miatt az "új" hangformátumokat nem támogatja.
Ezt a patthelyzetet oldja fel a eARC, amelynél nemcsak a nagyobb sávszélességből profitálhatunk, hanem abból is, hogy a Dolby Atmos, Dolby TrueHD, a DTS-HD Master Audio és a DTS:X is támogatottak, szabványtól függően akár 32 csatornáig és 37 Mbps-os sávszélességig. Ez értelemszerűen jobb hangminőséget is jelent, hiszen a veszteségmentes formátumok is támogatottak! (Csak összehasonlításképpen: az optikai kimenet sávszélessége 384 kbps, az ARC-é 1 Mbps.)
Mennyire elterjedt?
Amíg az ARC általános ma már, addig az eARC nem túlzottan; hivatalosan csak a HDMI 2.1-es csatlakozóval szerelt eszközök támogatják, vagyis a 2020 előtti tévék kiesnek. Egyes 2.0-s csatolóval szerelt modelleknél is sikerült azonban megoldást találni arra, hogy működjön ez a funkció, így néhány 2019-ben megjelent tévé, firmware frissítést követően, eARC-képessé tehető. Addig azonban még sok van hátra, amíg az eARC nemcsak a tévékben, hanem az audio eszközökben is általánosan támogatott technológia lesz.
Ha viszont ez megtörténik, akkor végre az eARC révén a HDMI nemcsak elméleti, hanem valós alternatívát fog nyújtani azoknak, akik egyszerűsítenék a kábelrengeteget úgy, hogy közben a hangminőség terén sem szeretnének kompromisszumot kötni. Az eARC ezzel együtt sem lesz olyan technológia, amely nélkül nem lehet élni (a szekrény mögött például teljesen mindegy, hogy hány kábelt vezetünk el), de végre nem félmegoldásként kell majd tekinteni rá.
