A HDR a High Dynamic Range, vagyis a nagy dinamikatartomány rövidítése. A technológia lényege, hogy a lehető legvalósághűbben jelenítsük meg azokat a képeket, ahol nagy a világos és sötét részek közti eltérés. Nemcsak maguk a színek lesznek élénkebbek és élethűbbek, de olyan részleteket is felfedezhetünk, amik egy tradicionális kijelzőn teljesen elvesztek volna pusztán azért, mert a panel nem képes megfelelően kivilágosítani a világos részeket (így például az egész égbolt kiég a felvételen), máskor meg épp elvesznek a részletek a sötétségben.
A konzolos játékosok évek óta élvezik a technológia előnyeit, köszönhetően az egyre jobb tévéknek (különös tekintettel az OLED-panelekre), valamint a játékokba épített megoldásoknak. És most biztosan sokan értetlenül pislognak, hiszen a HDR papíron PC-n is alapvetésnek számít: már szinte az összes monitor dobozán megtalálható a három betűs rövidítés, a Microsoft pedig még Auto HDR módot is épített a Windows 11-be, ami akár az inkompatibilis játékokat is képes "feljavítani". De akkor hol itt a gond?
Nem minden HDR, ami fénylik
Ott kezdődik a probléma, hogy nem minden HDR született egyformának. A DisplayHDR szabványok felett bábáskodó VESA néhány évvel ezelőtt meg is határozta, hogy pontosan milyen feltételeknek kell eleget tennie ahhoz egy monitornak, hogy megkapja megfelelő minősítést. A hétköznapokban HDR 400, HDR 600 és HDR 1000-es kijelzőkkel találkozunk, de léteznek HDR 500-as és HDR 1400-as panelek is.
Gyere, és legyél te is PCW Max tag!
Olvasd tovább minden cikkünket és élvezd a tagoknak járó extra kedvezményeket egész hónapban akár egy pizzaszelet áráért!
Kipróbálom