Hirdetés

Már teszteli a Microsoft a kézi konzolokra optimalizált Xbox Game Bart



|

Hatalmas segítség lesz azoknak a felhasználóknak, akik kisebb képernyőkön játszanak.

Hirdetés

A Microsoft nemrégiben tesztelni kezdte az Xbox Game Bar kompakt módját (Compact Mode), amelynek elsődleges célja, hogy kézi konzolokra és kisebb kijelzőkre optimalizálja a játéktevékenységek vezérlésére alkalmas panelt. A funkció egyelőre csak az Xbox Insider Program tagjai számára elérhető, de a tesztidőszak után nagy valószínűséggel minden felhasználóhoz megérkezik.

A Microsoft közleménye szerint a kompakt mód lényegében intuitívabbá és könnyebben kezelhetővé teszi a Game Bar felületét a kisebb képernyőkön, illetve a kontrollerrel történő játék esetén. A Home widget segítségével például pillanatok alatt férhetünk hozzá a játékokhoz és indíthatjuk el azokat, de az éppen futtatott, illetve a korábban játszott címekhez is néhány másodperc alatt eljuthatunk a segítségével.

Hirdetés

Azokon a handheldeken és kontrollereken, ahol lehetőség van az egyes gombok testreszabására, a Win+G billentyűkombináció hozzárendelésével megoldható lesz, hogy egy gombnyomással előhívjuk az Xbox Game Bart.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.