Hirdetés

Közel 40 év után kinyírja a Microsoft a Windows egyik legrégebbi elemét



|

Hivatalosan is kivezetési fázisba lépett a Vezérlőpult, de a teljes átállás részletei egyelőre elég homályosak.

Hirdetés

Az 1985-ös Windows 1.0 óta szerves részét képezi a Microsoft operációs rendszereinek a Vezérlőpult (Control Panel). A felület drámai átalakuláson esett át a közel 40 éves pályafutása során (a fejlődését itt követhetitek végig), de úgy tűnik, hogy a története a végéhez közeleg, ugyanis a vállalat nemrégiben megerősítette, hogy búcsút int a rendszerelemnek.

Még 2020-ban, a Windows 10 kapcsán számoltunk be arról, hogy örökre eltűnhet a Vezérlőpult az operációs rendszerből, viszont az ezzel kapcsolatos pletykák már jóval korábban szárnyra kaptak. Először 2011-ben, a Windows 8 megjelenése előtt lehetett hallani arról, hogy a redmondiak átalakítanák, ezzel együtt pedig kivezetnék a felületet, ám ez az évek során végül rendre elmaradt.

Hirdetés

A helyzet azonban rövidesen változhat, ugyanis immáron hivatalos, hogy a Microsoft megszünteti a rendszerelemet - a Vezérlőpult jelen pillanatban a kivezetési fázisában van.

"Folyamatban van a Vezérlőpult használatának megszüntetése a Gépház alkalmazás javára, amely modernebb és áramvonalasabb élményt nyújt a felhasználóknak."

- olvasható a Microsoft támogatási weboldalán közzétett nyilatkozatában.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen ütemezéssel kerül kivezetésre a Vezérlőpult. A redmondiak közleménye alapján a változások a Windows 10-re és Windows 11-re is vonatkoznak, de nem egyértelmű, hogy a régi rendszerekből is kivezetik-e, vagy csak az új verziók lesznek érintettek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.