Még csak valamikor idén jelennek meg az első USB 3.2 Gen 2x2-es eszközök, amelyek már akár 20 Gbps-os adatátvitelt is támogatnak. Kevesebb mint egy héttel az új technológia, valamint a korábbi USB-s szabványos borzasztóan zavaró átnevezése után a USB Promoter Group bejelentette, hogy közeledik az USB4. Ezt szóköz nélkül, egybe kell írni, és kétszer akkora sebességet kínál majd, mint az előbb emlegetett technológia.
Mindez azért lehetséges, mert az Intel a Thunderbolt 3 protokollal hozzájárult ehhez. Vagyis minden USB4-es port és kábel támogatja majd a 40 Gbps-os átvitelt. Ez persze csak egy elméleti maximum, amit egyébként a Thunderbolt 3 portok már most is tudnak. Most viszont csak körülbelül 450 hitelesített Thunderbolt 3-as eszköz van még.
Mivel az Intel jogdíjmentesen tette elérhető a specifikációit, ezért könnyebb és olcsóbb lesz a gyártók dolga az USB4-re való átálláskor. Az USB4 visszafelé kompatibilis az USB 3.2, USB 2.0 és Thunderbolt 3 szabványokkal, vagyis aki új, USB4-es eszközt vesz, az mindent ugyanúgy használhat, mint eddig, legfeljebb lassabb lesz az adatátvitel.
Az USB4 más téren is merít a Thunderbolt 3-ból: támogatja majd a videós megjelenítést, vagyis külön DisplayPort vagy HDMI csatlakozókra nem is lesz már szükség, illetve 100 wattig bárminek az energiaellátásával megbirkózik. Így akár a normál töltőportok is eltűnhetnek a gépekről. Az USB4 részletes specifikációit még idén kiadják, de azt nem tudni, hogy mikor lehet majd megkaparintani az első USB4-es kütyüket.