Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden, PC-t szerető felhasználónak van valamilyen emléke az Intel processzorairól. A Santa Clara-i vállalat a mai napig meghatározó szerepet tölt be ezen a területen, és a lehető legváltozatosabb módon, alapvetően a piaci és technológiai igényekre alapozva fejleszti, formálja az x86-os utasításkészletet kiszolgáló architektúráit.
Akik nemcsak az elmúlt pár évben szálltak be a sokszor megszállottsági érzést megteremtő PC-építésbe, hanem évtizedek óta számítanak hardverfüggőnek, bizonyára ott voltak és megélték azt a mai szemmel mérföldkőnek tekinthető pillanatot, amikor az Intel 486 megjelent. Bő húsz évvel az első x86-os 8086 processzor debütálását követően a vállalat addig-addig bővítette, alakította az architektúrát, amíg az emlékezetes lökéshullámot idézett elő az asztali számítógépek piacán.
Hazánkban minden picit később történik meg, minden egyes, kiváltképp az óceán másik oldalán végbemenő esemény lassabban jut el hozzánk - talán így volt ez a PC-használattal is. Sokan először munkahelyeken vagy ezek irodáiból leselejtezett asztali gépekben találkozhattak először az Intel fejlesztéseivel, bár ekkor a felhasználók többsége nem feltétlenül tudta és értette, miért, mennyiben előrelépés és meghatározó elem a 80486 az Intel életében.
Működött, elhozta a Windows 3.1 (vagy 3.11 Workstation és NT 3.x) élményét, illetve kicsivel később, a Windows 95-tel karöltve megnyitotta a mainstream virtuális ablakokat.
Egy architektúra és egy mérnök kiteljesedése
Az emlékek kotorászása közben páran vélhetően rögtön más véleményen lesznek, és az 1985 őszén bemutatott 386-as processzorcsaládot tüntetnék ki inkább, hiszen ez volt a világ első 32 bites processzora. Azonban az a helyzet, hogy ami architekturális szinten elkezdődött a 80386-tal, azt teljesítményben emelte egy következő szintre az utódmodell.
A gyártástechnológiai finomhangolások és fejlesztések megnyitották az utat olyan részegységek integrálása felé, amelyekre eddig egyszerűen nem volt lehetőség. Minden bizonnyal nem véletlenül hangzik el a 486 kapcsán az a tény, hogy ez volt az első központi egység, amely egymilliónál több tranzisztort tartalmazott. A kezdeti szériáknál az 1 mikrométeres csíkszélességen a lapka részévé vált egy 8 kB méretű SRAM gyorsítótár, amit korábban lassabb megoldásokkal, az alaplapra integrálva kínáltak. A számítási sebesség növelését segítette továbbá a matematikai társprocesszor, valamint a dedikált adatbusszal megtámogatott lebegőpontos egység (FPU) beépítése, ezekkel bizonyos műveletvégzéseknél 2-2,5-szörös sebességnövekedést értek el az előző generációhoz képest.
Bár a kezdeti szériák küzdöttek pár gyermekbetegséggel a kompatibilitást és a működési jellemzőket tekintve (a korai példányoknál ismert hiba volt a túlmelegedés), a későbbi csiszolásokkal és finomításokkal hamar révbe ért a széria. Ez pedig valahol egy személynek köszönhető, aki nemcsak kiváló mérnöknek és fejlesztőnek, hanem remek kormányosnak is bizonyult.
Pat Gelsinger, aki jelenleg az Intel vezérigazgatója, mindössze 18 évesen, minőségellenőri technikusként került az Intelhez, és lényegében végigkövethette az első x86 processzordizájnok pályafutását és fejlődését.
Amellett, hogy elektromérnöki végzettséget szerzett, a 386-os fejlesztőcsapat szerverágában dolgozott az architektúrán, illetve annak programozhatóságán. Ez utóbbi kapcsán másodszerzőként egy könyvet is jegyez, innen pedig sejthető, hogy egyenes út vezetett a 486-os utód vezetőmérnöki szerepköréhez. A már említett integrációs fejlesztéseken túl befutott az órajelszorzó mint funkció és fogalom, ami megkétszerezte (DX2) vagy -háromszorozta (DX4) a külső adatbusz üzemfrekvenciáját a processzor központi órajeléhez. A DX2 esetében 25/50 és 33/66 MHz-es párokra emlékezhetünk, míg az 1994-ben bejelentett DX4-nél a 33/100 MHz jelentette a csúcsot.
Számtalan verzió és hosszú élet
Az Intel maga is rengeteg alváltozatot készített a 486-as családon belül, amiket további, a partnergyártók által korlátozott verziók követtek (nem beszélve a klónokról és a licencelt kiadásokról). A költséghatékonyabb gyárthatóság és egyes piaci igények miatt a lebegőpontos egységtől megszabadított, SX jelzésű modellek egy külön ágon futották a saját karrierjüket, ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemelnek a kifejezetten alacsony üzemi feszültségre és hőtermelésre tervezett revíziók, amelyek rengeteg beágyazott rendszerben tették és talán még teszik a dolgukat mind a mai napig.
A 80486-os processzorok hivatalos életútja 18 évig tartott, az Intel 2007 szeptemberében állította le az utolsó variánsok gyártását. Ezzel egy korszak is végleg lezárult. Igaz ugyan, hogy a generációváltást, és egyben a következő mérföldkövet az a bizonyos még sikeresebb architektúra, az első szuperskalár processzorcsalád, a P5 fektette le 1993-ban. A többség ezt csak úgy hívja, Pentium.
Ha tetszett a cikk, akkor szerezd be a 2021/10-es PC World magazint, ott még több hasonlót találhatsz, ráadásul ajándék szoftverek és PC-s játék is jár hozzá.
