Kétségtelen, az Intel aktuális, asztali PC-kbe szánt platformjának főszerepét az a processzorcsalád kapta, amelyik a nevezéktant tekintve egészen unalmasra sikerült, a hőátadó fémsapka alatt azonban a gyártóra nézve már-már forradalmi irányváltásra utaló jeleket találtunk. A hivatalos megjelenés után nem sokkal mi magunk is megtapasztalhattuk az Alder Lake kódnév alatt futó csúcsmodell működését és viselkedését, és bár az árcédula a megszokott módon átlagon felüli, most végre több ponton érezhettük a fejlődést.
A hibrid dizájn, a DDR5-memória támogatása és az átszervezett, valamint megnövelt gyorsítótár-alrendszer azonban mit sem érne a megfelelő alaplapkínálat nélkül. Ezen a téren már kevésbé elsöprőek a változások, az átlagos PC-felhasználó vagy a megszállott játékos csupán annyit lát, hogy ezúttal is óriási a választék, amit a CPU-ba integrált kettős memóriavezérlő duzzaszt tovább DDR4-es alaplapi típusokkal. Az elnevezések követik a korábban lefektetett útvonalat, vagyis elérkezett a 600-as azonosító a lapkakészletek nevében; a csúcsot most is a Z jelölés képviseli, míg a belépőszinten a H sorozat költséghatékony variánsai versenyeznek egymással és ezúttal talán egymásért is.
E cikkünk kezdő ötlete leginkább arra összpontosított, hogy szuper lenne megfigyelni az egyes ár- és tudáskategóriába sorolt alaplapok közötti sebességkülönbségeket, ám a próbakörök során annyi értékes tapasztalattal gazdagodtunk, hogy ezeket vétek lenne kihagyni. Jöjjön tehát egy kis idegenvezetés az Intel 600-as alaplapok országában.
A történet B oldala
Még mielőtt belevágnánk az egyes típusokkal kapcsolatos élmények leírásába, időzzünk el picit az Intel B sorozatának történeti síkján. Rögtön felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mi szükség van épp a B660-os modellnél felidézni a múltat, maga a lapka sem különösebben érdekes, mondhatni kissé "szürke szamár a ködben", ha csak a tudását figyeljük meg. De talán vannak olyanok, akik emlékeznek még a 6. generációs Core processzorok (Skylake architektúra) bemutatása után nem sokkal megjelenő B150-es alaplapokra, amelyekkel egyébként olykor maguk a gyártók (Asus, Gigabyte és a többiek) sem tudtak igazán mit kezdeni.
Hova és miképp legyen pozicionálva ez az új sorozat? Mik legyenek a kiemelt tulajdonságok? Mi a válasz arra a kérdésre, hogy miben különbözik a H170/Z170 párostól?
Bár a múlt már picit ködös, de az Intelen is érződött némi bizonytalanság, és a B sorozatot kezdetben megpróbálta a belépőszintű irodai/workstation gépek felé terelni. Minden egyes alaplapnál feltüntették az Intel SBA-támogatást (Small Business Advantage), egy nagyon alapszintű üzleti szolgáltatáskínálatot, amely például megkövetelte a Management Engine firmware meglétét. Az elsősorban extra biztonsági rétegeket adó szoftveres megoldás választotta el leginkább a B150-et a H sorozat tagjaitól, ám egyes alaplapgyártók megérezték az üzleti lehetőséget, és megpróbálták a Z sorozatra jellemző teljesítményfunkciókkal felszerelni a lapokat. Ez első körben nagyon kezdetire sikerült (itt-ott némi plusz BIOS-opció, ami nem feltétlenül lenne része egy B150-es lapnak), később azonban, ahogy érkeztek az újabbnál újabb generációk, egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek át a B-s példányokra.
Egy ideje pedig úgy áll a történet, hogy az egyik húzótermék az alaplapi kínálaton belül a B jelzés, ami "remek" lehetőséget adott arra, hogy a Z-s példányokat magasabb árszintre helyezzék a gyártók, a H-s modelleket pedig szűkebb, de jobban célzott felhasználói köröknek értékesítsék tovább. Szépen kialakult egy szélesebb, nagyobb ársávot lefedő alaplapi kínálat, aminek természetesen az Intel is örül. A 600-as sorozat kapcsán a csavart a DDR4/DDR5 memóriatámogatás elkülönítése adja, emiatt pedig például a H670-nel szerelt alaplapok épp csak egy kis mellékszerepet kapnak, a fősodorban a B660 csalogatja a vevőket, míg a szélesre tolt ársáv két végén a H610 és a Z690 érhető el. Röviden szólva, szinte minden igényre találunk valamit a boltok polcain, a H670 (és ennek vPrós társa, a Q670) várhatóan inkább gyárilag készre szerelt konfigurációkban tehet szert némi ismertségre.
Értelem és érZelem
Térjünk át pár percre a Z690-es csúcskiadásra. Ahogy látható a lapkakészlet tudását részletező diagramon is, a teljes platform tudása egészen sokrétű, és itt-ott végre jövőállónak is mondható. Nem igazán emlékszünk olyan platformra a közelmúltból, ahol egyszerre két memóriaszabvány és háromféle PCIe-generáció van jelen, és ezek mindegyike bevethető a működés során, nem csak a kompatibilitást jelentik. Természetes, hogy az Intel a Z példányokban engedélyez szinte mindent, az alaplapgyártók lényegében már csak olyan funkciókban dönthetnek maguk, mint monndjuk a Wi-Fi-modul típusa vagy az Intel Extreme Tuning Utility támogatása.
Miért írjuk azt, hogy "engedélyez szinte mindent"? Aki rutinos PC-s felhasználó, és érdeklődik az alkatrészek tudása, felépítése iránt, régóta tudhatja, hogy az Intel egyetlen lapkát készít a teljes generáció számára, jelen esetben a H610-en ugyanazt a chipet találjuk, mint amit a több százezer forintba kerülő alaplapokon.
Az opciós lista mesterséges korlátozásával felépített termékkínálat bevett kereskedelmi gyakorlat, a különböző fogyasztói csoportok könnyebben megtalálják a számukra megfelelő ajánlatot, és megkapják azt a "segítséget", hogy a gyártó maga összeállítja nekik, mire van pontosan szükségük.
Ez egy jópofa gyártói játék, ami akkor válik izgalmassá, ha elmerülünk a részletekben, és tovább boncolgatjuk az alaplapok felszereltségét, valamint ár-érték arányát. Milyen könnyű lenne annyival elintézni, hogy mindenki vegye a legdurvább verziót! A Z690 mindent megad, kevesebb a hibázási lehetőség, emiatt pedig biztosan szeretni fogjuk a terméket és magunkat a helyes döntés miatt. Nos, bele lehet szeretni egy hardverbe is, de egyáltalán nem biztos, hogy a Z lesz a hossz útávon hűséges partner.
Lényeges és lényegtelen különbségek
Három alaplapot választottunk ki ahhoz, hogy feltárjuk a lehető legtöbb különbséget. A dobozokat egymás mellé téve is megoldható lett volna ez a feladat, de pár kulcsfontosságú tényező csak akkor derül ki igazán, ha beindítjuk tesztünk szereplőit. Itt jön az a pont, hogy semmit sem bíztunk a véletlenre; a kiválasztott Core i9-12900K kapcsán szinte azonnal feljött az esetleges probléma, hogy vajon a H610-es alaplap miként fog megbirkózni az 5 GHz fölé lőtt csúcsteljesítménnyel. Ezzel a lépéssel egyébként kissé irreálissá vált a legolcsóbb alap próbája, hiszen ki lenne az, aki kifizet körülbelül 260 ezer forintot egy processzorért, amelynek túlhajtását nem támogatja az alaplap? Nos, a Prime modell CPU-támogatási listáján szerepel a Core i9, a gyári értékeken belüli működés tehát garantált. Az már más kérdés, hogy a DDR4-es memóriáknak csak két foglalathely jut, a maximálisan támogatott, effektív üzemfrekvencia pedig mindössze 3200 MHz. Ezalatt természetesen használható az Intel XMP-profil, de egyéb órajelemelésre vagy az időzítések finomhangolására nincs lehetőség.
Ami viszont nem ennyire evidens és hirdetett jellemző, az a processzor és a memóriák működését biztosító tápellátó áramkörök egyszerűsége vagy összetettsége.
A H610 esetében az előbbi jelző érvényes; a Prime-ra a lehető legszerényebb VRM-rész került, ami önmagában elég lehet az i9-es csúcsprocesszorhoz, a hűtőbordák hiánya azonban hosszú távon kellemetlen lehet. Talán ez már átlép egyfajta hardverismereti küszöböt, de még egy átlagfelhasználónak is érdemes úgy alaplapot választania, hogy legalább a CPU-foglalat egyik oldalán legyen egy kis borda a VRM-lapkákra helyezve. A normál méretű ventilátoros processzorhűtők légáramlata is segít a hőfokok kordában tartásában, enélkül azonban egy rosszul szellőző házban előfordulhat az úgynevezett "Power Throttling" jelenség, vagyis az alaplap némi akadozás vagy lassulás után inkább pihenőre menne.
Gyorsan hozzátesszük, hogy ez a probléma a hivatalos gyári adat szerint 240 watt tipikus fogyasztásra képes i9 esetén válhat valóssággá, a jóval alacsonyabb fogyasztású i7 vagy i5 (netán Core i3) központi egységekkel könnyedén elbír bármely H610-es alaplap. Ha viszont megvan az a fránya hűtőborda, akkor a tartósság miatt sem kell tovább aggódni.
Nagyon közel a nagyokhoz
A Core i9-es követelmények és a túlhajtással kapcsolatos igények miatt a többség (főleg a játékosok) a B660-as listát fogják elsőként átböngészni. Attól függően, hogy milyen memóriamodul áll készen a gépfejlesztéshez, egészen nagy listából lehet választani. A DDR-generációváltás ugyan épp a szemünk előtt zajlik, a felhasználók 90 százaléka azonban egy korábbi platformról jön, és nem feltétlenül áldozná fel a már bevált DDR4-es modulpárjait. Emiatt pedig a DDR4-es kiadások válnak népszerűbbé, hiszen ekkor tartható valóban alacsonyan a platformváltás költsége. A 4000 MHz feletti órajelre képes DRAM-ok is működtethetők az alaplapokban, ami az i9-es processzorvásárlást igazolhatja. Vagyis a 12900K+B660 páros már jól mutat együtt, és ezen a szinten olyan tulajdonságokról sem kell lemondanunk, mint az USB 3.2 Gen 2×2 vagy a PCI Express 4.0 lapkakészletszintű támogatása. Minden ponton több, mint a belépőszintű testvére, ami természetesen az árazásban is látszódik. Ekkor azonban már olyan lépcsőfokhoz érkezünk, aminél feljebb nem feltétlenül van értelme továbbmenni.
Induljunk ki abból, hogy van egy frissen megvásárolt, erős Core i5-ös processzor, amihez jön a korábbi PC-ből átmentett DDR4-3600-4000 MHz-es memóriapár. Ehhez csatlakozik a már bevált és használt DirectX 12-es videokártya (Ugyan ki vásárolna most új VGA-t?), egy NVMe-támogatással felszerelt PCIe 3.0 vagy 4.0 SSD-meghajtó, alacsony üzemi hőfokokat garantáló hűtés és számítógépház.
A gép feladatai között internetezés, játékok és némi multimédiás tartalomgyártás szerepel; hát kell ennél több?
A válasz erre egyértelmű: csak nagyon speciális esetben vagy akkor, ha nagyon hardverszerelmesen szeretnénk indokolni a több pénz elköltését. A B660 mára maga lett a racionalitás, és lefedi a felhasználói igények döntő százalékát. A tesztre érkezett, mindössze 57 ezer forintot kóstáló TUF Gaming példányról is süt az átgondoltság, nehéz olyan hiányosságot találni, ami miatt kiesne az alternatívák közül. Az integrált Wi-Fi hiánya ugyan zavaró lehet (létezik wifiis kiadás is), a nyomtatott áramkör minősége és a 10+1 fázisú VRM-modul erőssége azonban biztató, és hosszú távra készít fel minket. Az SSD-meghajtókat ugyan nem lehet RAID-be szervezni, viszont elérhetővé válik a közvetlen CPU-összeköttetés PCIe 4.0-s sávon, ami mindenképp jár némi jótékony hatással a tárhely sebességére.
Itt akkor most meg is állhatunk? Még ne, de innentől bennünket is az érzelmek vezetnek tovább.
Kifacsarni a maximumot
Több szempontból is talán ez a legjobb kifejezés az aktuális Z690-es alaplapkínálatra. Egyrészt, mert a tesztünkben szereplő RoG Strix példány szinte minden olyan paraméterrel rendelkezik, amire szükség lehet manapság, másrészt még így is nagyon messze vagyunk a csúcskategória legtetejétől. Itt most nem szerepel, de érdemes összevetni ezt a Z690-E GAMING-et a RoG Maximus Z690 Extreme Glacial kiadásával; négyszeres az árkülönbség, ami szó szerint egészen extrém.
A 800 ezer forintos alaplapokkal is fogunk majd foglalkozni, de még a vastag pénztárcával sétálgató játékosok sem legyinthetnek könnyelműen a RoG Strixek 250 ezres árcédulájára. Ez most akkor egy csúcsalaplap? Mi kerül ezen ennyibe? Tény, hogy egyes gazdasági hatások nem segítik a PC-fejlesztést, de azért valahol valami nagyon megváltozhatott, ha a felső kategória belépőmodelljei (milyen furcsa ezt leírni) 200 ezer forint felett kezdenek. Tudják ezt a gyártók is, és a Z690-E Gaming specifikációs listája épp olyan hosszúra sikerült, hogy a végére elfeledjük, mindez mennyibe került. A lapka immáron teljes tuningot kínál a platform számára, vagyis akár az i9-es csúcsprocesszort is megkínozhatjuk, ha megvan hozzá minden szükséges elem. A tápellátásra még mindig oda kell figyelni, 18+1 vagy 20-nál több fázis esetén messzire elkerülhetjük a "Power Throttlingot". Hiszen ekkor már az alaplapgyártók igen nagy hűtőbordákat integrálnak a CPU-foglalat köré, egy-egy példányon hőcsövek segítik a gyorsabb és hatásosabb hőszállítást. A két nyolctűs CPU-tápcsatlakozás is árulkodó, a 300 W feletti CPU-fogyasztás meg sem kottyan az alaplap számára.
Szerintünk extrém felhasználásnak minősül, de a jövőben minden bizonnyal egyre nagyobb igény lesz a PCIe SSD-k RAID-tömbökbe rendezésére, amit egyedül ez a készlet támogat a teszten résztvevők közül.
Az Asus ezt és a PCIe 5.0-támogatását maximálisan kihasználva összesen 3+2 SSD-helyet kínál, amelyekből kettőt az alaplaphoz mellékelt HyperM2 bővítőkártya kezel. Ezenfelül PCIe 5.0-s SSD is beszerelhető, amivel megelőzi a korát az alaplap, hiszen ilyen SSD-k még nincsenek kereskedelmi forgalomban. Az adatmozgásra a platformon belül tehát nem lesz panasz, amit a DDR5-memóriák 6000 MHz feletti sebessége és a CPU-lapkakészlet közötti kommunikációt biztosító DMI-adatbusz duplázott sávszélessége segít. Így pedig nem meglepő a 2,5 gigabites LAN és a Wi-Fi 6E megléte, az USB 3.2 Gen 2×2 port 20 Gb/s-os sávja pedig könnyedén kihasználható, ha van ilyen külső meghajtónk.
A BIOS-funkciók ezen a szinten már zavarbaejtően részletesek, a túlhajtással még épp csak ismerkedő felhasználók valószínűleg sosem fogják tételtől tételre végigzongorázni az Ai Tweaker oldalait. A lehetőség azonban adott, az alaplap semmiképp sem fogja vissza a teljesítményt, és már most támogat olyan szabványokat, amelyekre még nincs kész periféria vagy fő komponens. De vajon ez a sok pozitívum és tudás hol üt vissza? Természetesen a végösszegen, amennyibe az egész fejlesztés kerülni fog. Ez az alaplap értelmetlen választás gyors DDR5-memóriák nélkül, és talán az SSD-k terén is érdemes lehet gyorsabb, magas IOPS-értékekre képes meghajtókra váltani. A Z690 úgy készült, hogy minden egyes eleme gyors lehessen, ezért cserébe viszont mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk.
Álmok helyett a valóság
Akár fáj, akár épp a hardverszerelmes szívünk közepébe szúr, méréseink alapján egyértelmű tény, hogy a legtöbb általános esetben (általános eset: elindítunk egy programot) akár egy H610-es is képes stabil alapot nyújtani a Core i9 számára. Az ideális természetesen nem ez, hanem a 12. generációs i3-ak kiszolgálása, amihez tökéletes lesz. A B660 és Z690 viszonyát már komolyabban meg kell vizsgálni, mert a gyárilag 5 GHz felett működő 12900K ugyanúgy teljesít a két alaplapban, egyedül a DDR5-memória tud érdemi különbséget kihozni a Z690 javára. Ez a differencia vélhetően eltűnne, ha a B660-ból is DDR5-ös példány kelne versenyre, ezért ennél a pontnál a pénztárca és a speciális igények döntenek. Vagy az a bizonyos "szerelem", ami minden racionalitást nélkülöz, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy otthon bontogatjuk a RoG Maximus dobozát. A brutális összegű bevásárlást pedig tesztprogramok sorozatos futtatásával próbáljuk igazolni: "200 ponttal több, már megérte!"
Ha tetszett a cikk, akkor vedd meg a 2022/05-ös PC World magazint, abban ugyanis még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba jár hozzá néhány értékes szoftver és egy PC-s játék is.
