Hirdetés

A történelem folyamán egyetlen cég sem bukott annyi pénzt pár nap alatt, mint az Nvidia



|

Miután rövid időre a világ legértékesebb vállalatává vált, az Nvidia most minden idők legnagyobb háromnapos értékvesztését szenvedte el.

Hirdetés

Nemrég még a világ legértékesebb vállalataként beszéltnünk az Nvidiáról, amelynek sikerült az Apple-t és a Microsoftot is lenyomnia azzal, hogy a múlt hét keddi tőzsdezáráskor 135,58 dollárnál álltak a részvények, amivel a piaci kapitalizáció elérte a 3,335 billió dollárt. Mindezt többek között annak köszönhette a cég, hogy a chipjeinek komoly szerepük van az AI-technológiák szárnyalásában, emiatt nagyot mentek az elmúlt egy-másfél évben.

A hardvergyártó azonban nem sokáig örülhetett ennek a titulusnak, mivel a redmondiak napokon belül visszavették a vezetést, és gyülekeztek az Nvidia felett más viharfellegek is, ugyanis egyre több piaci elemző jósolta azt, hogy közeleg az AI-lufi kidurranása, ami a kaliforniai székhelyű vállalatnak nagyon fájdalmas lehet. Előtte viszont térjünk még kicsit vissza a tőzsdéhez. 

Hirdetés

A PC Gamer jelentése szerint ugyanis az Nvidia három nap alatt a világtörténelem eddigi legnagyobb értékvesztését könyvelhette el: miután rövid időre a világ legértékesebb vállalatává vált, a szakértők számítottak egy korrekcióra, ami meg is történt. A vállalat értéke mostanra összesen 13 százalékkal esett vissza, ami gyakorlatilag több mint 500 milliárd dolláros veszteséget okozott a részvényeknek.

Tavaly év elején egy ilyen pénzügyi visszaesés a vállalat teljes megsemmisülését jelentette volna, amikor a piaci kapitalizációja 500 milliárd dollár alatt volt, most, 2024 júniusában viszont nem lesz nagy érvágás Jensen Huangék számára: a GPU-óriás jelenlegi piaci kapitalizációja ugyanis 2,9 billió dollárra tehető. Ha figyelembe vesszük, hogy az Nvidia idén valamivel több mint 145 százalékos, az elmúlt tizenkét hónapban pedig közel 200%-os emelkedést könyvelhetett el, már jobban érthető, hogy a 13 százalékos csökkenés miért nem kongatja meg a vészharangot.

Ráadásul az Nvidia kasszájába érkező és onnan távozó tényleges pénz nem változott a három nap alatt (sőt, az elmúlt néhány negyedév bevételi adataiból kiindulva nőtt is), csak a vállalat értékének megítélése változott a pénzügyi szektorban. Az AI-lufi pedig egyelőre még nem durrant ki, épp ellenkezőleg. És ha meg is történik, arra is vannak forgatókönyvek, hogyan vészelheti át a cég

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.