50 évvel ezelőtt kezdődött az x86-os sztori. A tajvani Computexen nemrég lezajlott Intel-esemény bejelentéseit látva ez az időtáv különösen nagynak érződik, egyre nehezebb felfogni, honnan hová jutott a processzorgyártás. A cég első embere nem ezzel a számmal nyitotta meg az előadását, hanem az Intel és a tajvani IT-ipar között 39 éve tartó együttműködést köszönte meg; jövőre minden bizonnyal újra előkerül a téma, immár kerek évfordulót ünnepelve.
Szóval csak úgy röpködnek az évtizedek, és felmerül a kérdés, hogy mégis mikor telt el ennyi év a számítástechnikában, hiszen nemrég még a Pentium 4-ek számítottak elérhetetlennek, sőt sokan még a 486-osok diadalmas bevonulására is emlékeznek. Ma pedig hibrid architektúrák, gépi tanulást gyorsító részegységek és felfoghatatlanul apró tranzisztorok kerülnek az otthoni PC-kbe. Sok minden működik tökéletes óramű pontossággal, de fogalmunk sincs arról, hogy a milliárdnyi tranzisztorszámból épp melyik teszi lehetővé, hogy például a ChatGPT válaszoljon (lokálisan).
Az x86 kontra Arm csata roppant furcsa összecsapás az iparágon belül, a végfelhasználók ebből aztán tényleg keveset értenek, a háttérben azonban olyan örökségek feszülnek egymásnak, amikre bizony érdemes visszaemlékezni.
Chipgyártó alvállalkozásból processzorforradalom
Az 1970-es évek eleje meghatározó volt az Intel, illetve az akkori cég alapítói életében; ők sem látták még akkor, hogy az irány, amerre tartanak, egyébként évekkel később világszintű pozícióba repíti őket. Az akkori Szilícium-völgy és maga az iparág nagyon-nagyon más volt, a ma ismert óriásvállalatok egy része nem is létezett még, és például az Intel sem úgy tervezte, hogy domináns CPU-gyártóként uralja az IT-iparágat. Az ötvenéves emlékezésben elfér az 1971-ben debütált Intel 4004-es, ami a japán Busicom számológép-projekt részeként készült, mint az első, egy lapkába integrált processzor (mármint az Intel első ilyen megoldása), de a 8008-as egy évvel későbbi érkezése még nagyobb hatást váltott ki. Valójában az eredeti megbízás, aminek részeként elkészült a lapka, tulajdonképpen kútba esett; ez lett aztán az Intel szerencséje, vagy legalábbis egy olyan fordulat, ami új ajtókat nyitott meg.
A CTC (Computer Terminal Corporation) épp a Datapoint 2200-as gyártására készült, és a korábban alkalmazott TTL (tranzisztor-tranzisztor logika) áramkörök helyett egy integrált chip igényét rajzolta fel, amivel kiküszöbölhetővé válhat pár, igen kellemetlen működésbeli anomália (pl. nagy hőtermelés, nehezebb gyárthatóság stb.) A projektre megérkezett az Intel, másik beszállítóként pedig a Texas Instruments, és bár az architektúrát és az utasításkészletet a CTC mérnökei tervezték meg, a szilícium-alapú lapka gyártásáért az Intel és a TI felelt; az eredmény egy kissé problémás, akkor még 1201 néven futó chip lett. Ráadásul csak a TI tudta időben szállítani a működő mintákat, az Intel kellemetlen késésekbe szaladt bele, emiatt pedig a CTC végül a teljes projektet leállította, és visszatért a TTL-alapú rendszerösszetevőkhöz, a 1201-est polcra tette.
Nem sokkal később az együttműködés is véget ért, mert bár az Intel a Seiko érdeklődésére áttervezte a 1201-et, a gyártással sem volt gond, és a CTC is megkapta az új változatot, a megrendelő lassúnak tartotta a chipet. A CTC az 50 ezer dolláros projektet végül úgy zárta, hogy a pénz kifizetése helyett átadta a lapkához kötődő szellemi tulajdont az Intelnek; a felek kezet ráztak, majd bezárult az ajtó.
Mikroszámítógépes robbanás
Nem is lehetett volna jobb kimenetele a történetnek: a csapat gyorsan átnevezte 8008-asra a lapkát, és körülbelül 120 dolláros áron kínálta az érdeklődő számítógép/számológép gyártóknak. A népszerűségre pedig nem kellett sokat várni, a számítógép-építési vággyal rendelkező cégek, laborok, egyetemek, garázscégek számára reális alternatívává vált a 8008-as, leginkább vezérlőchipként.
A klasszikus számítógépes terület leginkább az utódnak mondható 8080-as család számára nyílt meg, a jóval bővebb utasításkészlet, a 16 bites címtartomány és a fejlettebb gyártástechnológiából fakadó háromszoros órajeltöbblet együttesen vezették sikerre a lapkát. A 8008-as chip 10 mikrométeres PMOS-gyártástechnológiája és a 2300 darab tranzisztor egészen döbbenetes mai szemmel nézve. A nemrég bejelentett Lunar Lake processzorokban milliárdos léptékű a tranzisztorkészlet, a 3 nm-es gyártástechnológia pedig az energiahatékony koncepció lelke. Csak viszonyításképpen: 10 mikrométer 10 000 nanométerrel egyenlő.
És akkor még említhetnénk az utasításkészletek változását, a 8008-as 8 bites alapja akkoriban abszolút potensnek számított, a 800 KHz-es frekvencia átlagosnak mondható (bár épp ezt kevesellte a CTC), az áttervezést követően elért 1 MHz-cel pedig elégedettek lehettek a mérnökök. A 10 GHz-et ugyan nem érte el az Intel, hiába álmodott erről oly sokat, a 6 GHz-es plafon nagyon messze van a bő ötven évvel ezelőtti állapottól. Az olykor kíméletlen üzleti csaták mellett érdekes játék ez, a harc a gyártástechnológiák szintjén is erős, a tranzisztorsűrűség és kapuzás olykor szinte lehetetlen feladatok elé állítják a tervezőket; de valahogy mindig van egy "B" terv.
Nem halott az x86!
Csak egy szóra még: a tajvani Computexen ismét elhangzott a fenti mondat, egyértelmű üzenetet küldve az Arm-hadjáratot vezető Qualcommnak, amely szerint 5 éven belül a PC-piac 50%-át fedhetik le a jövő Snapdragon-variánsai. Bátorság, magabiztosság és lendület az van, de azért ehhez az Intelnek is lesz egy-két szava. És nem csak annyi, hogy a Moore-törvény márpedig él és virul, a cég élén épp egy olyan vezető csücsül, aki ha a 8008-asnál még nem is, de a 80486-nál már vezető tervezőként vett rész az Intel életében. Izgalmas öt (legyen ötven?) év előtt állunk.
