Hirdetés

Visszatér a lenyűgöző sarki fény és további napviharok várhatnak ránk



|

Bár nem szabad alábecsülni a jelenséget okozó napfolt erejét, a most lezajló folyamatok valószínűleg már kevésbé lesznek látványosak.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt igazán impozáns, és ritka jelenségnek lehettünk szemtanúi Magyarországon. A jelenleg is zajló turbulens napciklusnak köszönhetően idén már több alkalommal is megcsodálhattuk hazánk égboltján a sarki fényeket, melyek többnyire csak a sarkkörön láthatóak. Az AR 3664-es számon regisztrált napfolt volt a felelős a május első hetében látható aurora borealis eszkalációjáért.

Ahogy az tudható volt, a tengelye körül forgó Nap néhány hét elteltével visszafordult abba a pozícióba, ahonnan ismét kifejtheti mágneses hatását újabb fényshow-t rendezve nekünk. Mostanra a napfolt nagy mértékben csökkent, és már nem olyan impozáns, mint a hónap elején volt, ám erejét továbbra sem szabad alábecsülni.

A NASA jelentése szerint csillagunk néhány napja egy, a május elejinél lényegesen enyhébb, de még mindig potens kitörést bocsátott ki, melynek következtében ismét várható egy kisebb égi parádé, és a hozzá tartozó kísérőjelenségek.

Hirdetés

Ezeket az eseményeket erőteljes energiakitörések okozzák, melyek a NASA által kiadott közlemény szerint hatással lehetnek rádiótávközlésre, az elektromos hálózatra, a navigációs jelekre, és kockázatot jelentenek az űrhajókra és az űrhajósokra is. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) Űridőjárás-előrejelző Központja jelenleg korlátozott rádiózavarokra és az elektromos hálózat ingadozásának lehetőségére figyelmeztet.

Az előttünk álló néhány nap fogja eldönteni, hogy az esemény milyen intenzitással fog bekövetkezni. Az ilyen naptevékenységek esetében kulcsfontosságú lehet a lehető legpontosabb előrejelzés, hogy fel lehessen készülni az esetleges meghibásodásokra az infrastruktúrában, illetve a kommunikációs eszközök működésében.

Az amerikai űrügynökség szakemberei jelenleg is azon dolgoznak, hogy folyamatos megfigyeléseiknek köszönhetően időben tudjanak reagálni egy kritikus eseményre. Az AR 3664 által a napokban kibocsátott kitörések és koronakidobódások az előrejelzések szerint ismét extrém geomágneses vihart fognak okozni, ami látványos fényjelenséghez és távközlési zavarokhoz vezethet.

A Nap aktivitása várhatóan a következő hónapokban sem fog enyhülni. Jelenleg az úgynevezett napmaximum körül járunk, ami az aktivitás csúcspontja egy nagyjából 11 éves ciklusban, amelyen napunk keresztülmegy. Bár jó eséllyel a jelenleg zajló események jelentik a csúcsot, az is elképzelhető, hogy a 25. napciklus java még hátra van.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.