Hirdetés

Villámgyorsan tölthető akkumulátort mutatott be a Magyarországon gyárat építő CATL



|

A piacvezető kínai vállalat újdonsága egyetlen töltéssel 400 km hatótávolságot garantál.

Hirdetés

Kínában hivatalosan is bemutatták az CATL első olyan, kimondottan hibrid autók számára tervezett akkumulátorát, amely 400 kilométeres utazást tesz lehetővé egyetlen töltéssel. A Freevoy Super Hybrid néven futó konstrukció további előnye, hogy mindössze 10 perc elegendő számára, hogy 280 kilométeres hatótávnak megfelelő energiamennyiséget vegyen fel, ami a 4C szupergyors töltési képességnek köszönhető. A vállalat újításával mintegy 30 különböző hibrid modellben találkozhatnak hamarosan a vásárlók, közéjük tartozik a Chery, a Geely és a Li Auto számos típusa a Contemporary Amperex Technology Hungary közleménye szerint.

A más hibridekhez képest nagyobb akkumulátorcsomaggal rendelkező járművek fontos jellemzője, hogy szinte kizárólag elektromos árammal működnek, a beléjük szerelt benzinmotor az energiabankként funkcionál, magyarán az a dolga, hogy feltöltse az akkumulátorokat.

Hirdetés

Mint azt a második európai akkumulátorgyárát Debrecenben felhúzó a vállalat megjegyezte, jelentősen megugrott a megnövelt hatótávolságú hibrid autók iránt a kereslet az elmúlt hónapokban, ami figyelembe véve, hogy olcsóbbak a benzines modelleknél, ugyanakkor tovább bírják töltés nélkül, mint tisztán elektromos társaik, a legkevésbé sem meglepő. 2024 első 9 hónapjában több mint kétszer annyi ment el ebből a járműtípusból, mint egy évvel korábban, és ez idő alatt a kínai gyártók tucatnyi új modellel bővítették a kínálatot. Ezekre az igényekre reagálva szeretné a CATL elérhetővé tenni a frissen bemutatott akkumulátorát nemcsak a kínai, de más országok autógyártói számára is. A FreFreevoy Super Hybrid vonzerejét növelheti, hogy hidegben is megbízható teljesítményt nyújt a gyártó állítása szerint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.