René Descartes francia filozófus már 1637-ben felvetette, vajon tudnak-e gondolkodni a gépek. Ezt a kérdést Alan Turing angol matematikus és informatikus 1950-ben új irányból közelítette meg: vajon egy gép képes-e megtéveszteni az embert, és elhitetni vele, hogy egy másik emberrel beszélget.
A San Diego-i Kaliforniai Egyetem kutatói úgy vélik, megtalálták a választ Turing kérdésére. Egy Arxivon megjelent tanulmányban leírtak szerint emberi résztvevők öt percen keresztül beszélgettek különböző mesterséges intelligencia fejlesztésekkel. Az eredmények szerint a résztvevők többsége nem tudta megállapítani, hogy a GPT-4-gyel társalogva nem egy másik emberrel, hanem egy géppel van dolga.
A kutatók rámutattak, hogy ez az eredmény természetesebb környezetben, ahol az emberek nem kizárólag a megtévesztés észlelésére koncentrálnak, még magasabb is lehet. Bár sokan ezt az eredményt fontos mérföldkőnek tekinthetik, nincs egyetértés a témában. Turing az imitációs játékot eredetileg az intelligencia mércéjeként képzelte el, de azóta számos kifogás merült fel. Az egyik legfontosabb, hogy az emberek hajlamosak antropomorfizálni, azaz emberi tulajdonságokkal felruházni tárgyakat és jelenségeket, így hajlamosak vagyunk gépeket is emberinek tekinteni.
Fontos megjegyezni, hogy a GPT-4 a kísérlet során az esetek alig több mint 50 százalékában győzte meg az embereket arról, hogy emberrel beszélgetnek, ami akár véletlenszerűnek is tekinthető. Ez az eredmény azonban figyelemre méltó annak fényében, hogy a kutatók az ELIZA nevű, 60-as években kifejlesztett, előre leírt válaszokat használó rendszert is bevonták a tesztelésbe. ELIZA mindössze 22 százalékos eredményt ért el, ami azt jelenti, hogy alig több mint minden ötödik ember hitte azt, hogy valós személlyel beszél. Érdekességként megemlítendő, hogy a teszt során embereket is teszteltek, akik az esetek kétharmadában tudták meggyőzni az alanyokat, hogy ők is emberek. Ehhez viszonyítva a GPT-4 50 százalék körüli eredménye nem is rossz.
