Ha valaki 1979. július elseje előtt szeretett volna zenét hallgatni úgy, hogy azt csak ő hallja, ráadásul közben nem otthon ül, hanem mondjuk az utcán sétál vagy a metrón utazik, nehéz dolga volt. Esetleg elvihetett magával egy olyan, hordozhatónak mondott magnót, ami még ezzel a jellemzővel együtt is egy, vagy több kilót nyomott, és képes volt néhány góliátelemről egy ideig működni, no meg volt rajta fülhallgató-kimenet. Ilyenből akkoriban eleve nem volt sok, és azért lássuk be, ez az út közbeni zenehallgatásnak nem épp túl kényelmes módja. A fenti dátum azonban megváltoztatott mindent.
Ekkor jelent meg ugyanis a Sony első Walkman modellje, név szerint a TPS-L2. Hamar hihetetlenül népszerűvé vált, hiszen akár az övünkre is akaszthattuk, az otthoni fejhallgatókhoz képest pedig kifejezetten könnyed és karcsú, védőhabos fülhallgatója pedig szintén egyszerre volt stílusos és "útravaló". Ráadásul az első Walkman még egy második fülhallgató-jacket is megvillantott, hogy párok akár kettesben is hallgathassanak úgy zenét, hogy ezzel nem zavarnak másokat.
Mostanában, amikor mindenki fülessel bedugaszolva mászkál a világban (ráadásul egyre többen olyannal, amelyből még vezeték sem lóg ki), és mobilos közvetítéssel, streamelve hallgat zenét bárhol és bármikor, nem tűnik olyan nagy számnak a fentiekben vázolt újítás. De akkoriban igenis sokkolt mindenkit a dolog, hiszen még épp csak kilépett a világ az orsós magnók divatjából és a kazettás egységek általában felvételre is alkalmas eszközök voltak, javarészt az otthoni hi-fi polcokra tervezett méretben.
A TPS-L2 kifejlesztésének ötlete a Sony társalapítójától, Masaru Ibukától származik, aki gyakran utazott szanaszét a világban, de szeretett zenét hallgatni, ehhez pedig egy TC-D5 felvevőt használt, ami nem épp a hordozható kényelem csúcsa. Mutatjuk, ő volt az:
Ezért megkérte kollégáját, Norio Ohgát, aki akkor a cég egyik igazgatóhelyettese volt, hogy tervezzen egy olyan modellt, ami utazáshoz ideális méretű, nincs hangszórója, csupán fülhallgatós használatra való. Ezután együtt elvitték a prototípust Akio Morita Sony-elnökhöz, aki kipróbálta, és annyira meggyőzte az eredmény, hogy azonnal piacra küldte. Nem is tévedett vele.
Érdekesség, hogy eredetileg minden piacon más és más fantázianévvel próbálkoztak (az Egyesült Államokban Sound-About, Angliában Stowavay volt az első sorozat neve), de aztán egységesítettek, és az első nagyobb sorozat már mindenhol a Walkman nevet kapta. A név, és persze az akkor minden szinten innovatív termék olyan szinten erősnek bizonyult, hogy olyanná vált, mint ragasztócsíknál a cellux, tehát köznevesült. Gondolom, az olvasóink közül is sokan simán "vókmenezték" le az összes többi gyártó hordozható kazettás lejátszóit még akkor is, ha Intersoundtronic és hasonló nem létező márkanév alatt futottak.
Mindenesetre a Sony Walkmanek története folytatódott, jöttek a különféle extrákkal felszerelt változatok. Volt rázkódásvédelemmel ellátott sportmodell, rikító sárgában például, hipermenő volt, higgyétek el, kölyökkoromban mindenki ilyet akart.
Volt emellett AM/FM rádióval felturbózott verzió, később pedig jöttek az "oda-vissza játszós" modellek, ahol nem kellett kazettát sem fordítani, egyszerűen egy gomb lenyomásával megfordult a lejátszás iránya. Tényleg, arra még valaki emlékszik, mi az összefüggés a két alábbi tárgy között?
Igen, sokan úgy tekerték... na jó, szóval tekertük vissza a kazettákat, hogy ceruzát dugtunk a forgó részbe és megpörgettük, így ugyanis kiválóan lehetett kímélni a walkman elemeit. És ugyebár az újratölthető akkuk előtti korban jártunk, szóval minden csepp áram fontos volt.
Aztán persze változtak az idők és a technológiák, előbb jöttek a CD-k, és velük a Discman, majd pedig olyan új technológiák, amelyek ilyen vagy olyan okok miatt végül nem értek el akkora sikert (ilyen volt a MiniDisc vagy a Memory Stick).
Végül a Walkman márkanév a Sony Ericsson egyes mobiltelefonjaiban lett újra igazán népszerű, jelezve, hogy ezeket kifejezetten zenelejátszásra optimalizálták. Végül aztán egy másik cég lopta el a személyes zenehallgatás trónját, az Apple ugyanis bankot robbantott az iPod zenelejátszókkal, azóta pedig mondhatni, hogy most már bárki bármin képes zenét hallgatni - ez út közben általában a telefont jelenti, és valamilyen streaming-szolgáltatót. Mindenesetre a Sony alábbi videójában tehetünk egy nosztalgikus utazást az első Walkmantől kezdve, felelevenítve a japán vállalat összes ikonikus zenelejátszóját.
Most pedig ti jöttök: nektek volt eredeti Walkmanetek? Ha nem, mi volt a legelső zenelejátszótok, és melyikhez fűznek szép emlékek? Megvan még valamelyik? Működik? Jöhetnek a kommentek!
