Amikor valaki a telefonján szeretne segítséget kérni ahhoz, hogy A-ból B-be jusson, szinte vakon engedelmeskedik a kis térképen látható információknak. Ez azonban nincs "kőbe vésve", időről időre ellenőrizni kell, hogy a műholdak segítségével háromszögelt jelek alapján tényleg ott vagyunk-e, ahol valójában állunk. És a Föld nemrég eléggé megtréfálta a technikát, ezért bár nem lehetett észrevenni felhasználói oldalon a dologból semmit, de mostantól kicsit másfelé van észak, mint eddig.
Nemzetközi megegyezés szerint a ma használt elektronikus navigációs és tájékozódási rendszerek egyik fő referenciapontja a Föld mágneses északi sarka. Ez nem egyezik meg az Északi sarkkal, hanem egy folyamatosan mozgó koordináta, amelyet időközönként újra meg kell határozni. Bolygónk mágneses mezejének északi sarka ráadásul mostanában elég tempósan változtatja a helyét, és még a tudósok sem értik teljesen, minek köszönhető mindez.
A Földet körülvevő mágneses mezőt ugyan nem érezzük műszerek nélkül magunkon, de kiemelt szerepe van. Ez védi meg a bolygó felszínét a világűrből érkező sugárzástól és az úgynevezett napszéltől, a legfontosabb kiváltó oka pedig a felszín alatt nagyjából 3000 kilométerre található. Itt az olvadt nikkelből és vasból álló külső mag kissé más tempóban forog, mint a bolygó legkülső rétege, és a kettő közötti súrlódás okozza az úgynevezett dinamóhatást. A mágneses mező segít az iránytű működésében, vagy a modern navigációs eszközök tájolásában, de ha eltávolodunk a technológiától, az állatvilág is "használja", segítségével tájékozódnak halak és madarak is.
Az elmúlt 40 évben eleve egyre gyorsabban "halad" az északi mágneses pólus Kanada irányából Szibéria felé, de 2016-ban, valószínűleg egy tektonikai eseménynek köszönhetően (tehát a földkérgek mozgása miatt) egy erősebb geomágneses hullám is megbolygatta a Föld körüli mágneses mezőt. Épp ezért az eddigi, öt évente megejtett átkalibrálás során nem lehetett az előre tervezett 2020-as időpontig várni, így nemrég sürgősségi jelleggel igazítottak észak pontos meghatározásán.
Ebből elvileg senki nem vesz majd észre semmit, hiszen az átkalibrálástól nem lesznek máshol a navigációban jelölt utak és épületek - csak épp továbbra is pontosan számolják majd ki saját helyünket és úticélunkat a műholdas adatokat feldolgozó rendszerek.