Az idő múlásának és ciklikusságának megfigyelése ugyan szinte egyidős az emberiséggel, az időmérés mai rendszerének kialakulása a sumér civilizációig nyúlik vissza. Ez, a mára az élet legtöbb szegmensében tízes alapra épülő számrendszer helyett, a hatvanas tagolást használja.
A történelem során hosszú út vezetett a nap-, víz- és homokórán át a ma használatos időmérő szerkezetekig. 1955 óta a millió évekig is pontos időmérő szerkezet a cézium-133 atom rezgéseként határozza meg az egy másodpercet, mely egészen mostanáig a legpontosabb szerkezet volt. Nemrégiben azonban olyan kihívója akadt pontosság szempontjából, ami már nehezen lesz űberelhető a jövőben, de talán nem is szükséges.
Míg a korábbi szerkezetek mikrohullámokat használtak a másodperc hosszának meghatározásához, ez az újdonság az atomot látható fénnyel megvilágítva kap információt az elemi részecske rezgéséről. Ezáltal a szerkezet korábban soha el nem ért pontossággal képes meghatározni az eltelt időt.
Számosítva mindez úgy néz ki, hogy szemben a korábbi néhány millió évvel, ez csak 30 milliárd évenként tévedhet egy teljes másodpercet. Ez annak tudható be, hogy a fényhullámok frekvenciája magasabb. Ez azonban rendkívüli pontosságot igényel, hiszen az órának képesnek kell lennie a másodperc törtrészének a mérésére is.
Egy, a napokban megjelent tanulmány szerint a JILA Intézet kutatói a fénysugár helyett úgynevezett optikai rácsot alkalmaztak a több tízezer atom egyidejű mérésére. A kutatásban résztvevő szakemberek szerint a gravitáció mindenre, vagyis az idő múlására is, hatással van az Einstein-féle relativitáselmélet szerint.
Az általuk használt óra így ezt a hatást is ellensúlyozza egy szubmilliméteres-skála használatával. Az új szerkezetnek többek között az űrkutatásban is komoly hasznát vehetik majd, hiszen a nagy távolságokon is üzembiztosan tartja a pontos időt. Az elkövetkező néhány évtized fontos lesz az űrkutatásban, így jól jön egy pontosabb időmérő szerkezet a szükséges manőverek koordináláshoz.
