Hirdetés

Megvan, hogy mikor debütál a Samsung Android-alapú operációs rendszerének új verziója



|

A One UI 7 a Samsung Galaxy S25-tel egy időben fog megjelenni.

Hirdetés

Hosszas találgatásokat és halogatásokat követően a Samsung végre bejelentette a One UI 7 megjelenését. A vállalat éves fejlesztői konferenciáján tett nyilatkozat szerint az Android 15-re épülő saját telefonos operációs rendszer az új Galaxy S25-ös telefoncsaláddal egy időben, januárban fog megjelenni.

Sokan várják már a szoftvert, hiszen az első béta verziót még augusztusban tervezeték kiadni, de valami közbejöhetett, mert az utolsó pillanatban visszatáncoltak a korai debütálástól. A Samsung Developer Conference idei rendezvényén (SDC24) már hivatalos bejelentést tett a cég, így jó eséllyel nem fogják ezt is elhalasztani az augusztusban kiszivárgott dátummal ellentétben.

Hirdetés

A pletykák szerint a Samsung a túl sok felmerülő hiba miatt húzta be a vészféket az új One UI verzióval kapcsolatban, és tolta el a menetrendet, de hivatalos nyilatkozatot nem tettek ez ügyben egészen a mai napig. Ez az időpont most jóval későbbi, mint tavaly, hiszen akkor már októberben megkapta az S23-as széria a One UI 6-ot.

A Samsung szerint a fejlesztőknek szánt One UI 7 első verziója még idén megjelenik, de a Galaxy S24-re szánt végleges verzió csak a Galaxy S25-tel együtt, 2025 januárjában kerül forgalomba. Arra is utaltak, hogy a Samsung idei éve mitől ilyen hektikus. Az Android 15 mellett egy átfogó újratervezés is lesz a brandnél, ami várhatóan megkönnyíti a kezelést, és valószínűleg új Galaxy AI funkciók is érkeznek majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.