Hirdetés

Megjelent a Google Pixel 9-család, és minden eddiginél közelebb hozza hozzád az AI-t



|

A Pixel mobiloknál a mesterséges intelligencia szinte minden pöccintésnél igyekszik segíteni neked. Megmutatjuk, mennyibe fog kerülni ez az élmény Magyarországon.

Hirdetés

Mérföldkő a 2024-es év, ugyanis most először mutat be úgy új Pixel-családot a Google, hogy az hivatalosan Magyarországon is elérhető lesz. A Made by Google eszközök közé tartozik a Pixel 9, a Pixel 9 Pro és Pixel 9 Pro XL. A koronaékszer egyesek szerint a Pixel Pro Fold lenne, ám ezt sajnos hazánkban nem lehet majd hivatalosan beszerezni, forrásaink szerint az Egyesült Államokra fókuszál ezzel a termékkel a Google.

Lesznek azonban új kiegészítők, a Pixel Watch 3, valamint a Pixel Buds Pro 2, amely közül előbbi egy okosóra, utóbbi pedig TWS fülhallgató. Megmutatjuk, miért érdemes felvésned bevásárlólistádra valamelyik Google Pixel 9-et, és miért érdemes még ezelőtt megvárni a nagyjából 2 hét múlva esedékes részletes tesztünket.

Hirdetés

Kicsi, de annál határozottabb lépés előre

Az új Google Pixel mobilokból mindjárt háromféle lesz elérhető hazánkban, amelyek elnevezései egyben jól tükrözik azt is, melyik hova sorolódik tudásban és méretben. A belépőszint a Pixel 9 lesz 6,3"-os kijelzővel, amelyet a nagyobb tudású, de szintén 6,3"-os Pixel 9 Pro követ, ebből pedig készül egy nagyobb méretű, Pixel 9 Pro XL is 6,8"-os méretben.

Mindhárom Pixel mobilban a legújabb Tensor G4 saját fejlesztésű SoC dolgozik egy biztonsági funkciókat támogató Titan M2 társchippel kiegészítve. A G4 4 nm-es és természetesen 17-20%-kal gyorsabb elődjénél, de az előzetes pletykák szerint ennél még jobbat tervezett a Google, csak nem készült el vele időben. Ami sokat számíthat viszont, hogy újratervezett, párakamrával megerősített hűtés, amivel a throttlingot szeretnék kizárni. Az alapmodell esetében az SoC-hez 12 GB RAM és 128 vagy 256 GB tárhely csatlakozik, míg a nagyobb Pro és Pro XL esetében ez 16 GB RAM, a tárhely pedig 128/256/512 GB és 1 TB lehet.

A hátlapi kamerák számából kitalálható, a sima, vagy a Pro modellel van-e dolgod (a képen bal oldalon látható a Pixel 9, jobb oldalon a Pixel 9 Pro)
A hátlapi kamerák számából kitalálható, a sima, vagy a Pro modellel van-e dolgod (a képen bal oldalon látható a Pixel 9, jobb oldalon a Pixel 9 Pro)

Az FHD+, 120 Hz-es (Pro esetében 1-120 Hz), akár 2007-3000 nit fényerőre képes, HDR-es LTPO-kijelzőket Gorilla Glass Victus 2 védi, a keret fém, a hátlap pedig matt Victus 2 ujjlenyomat-taszító bevonattal. A minden sarkán lekerekített készülékek esetében adott az IP68-as védelem, az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alatt rejlik és nincsen extra gomb vagy csatlakozó a megszokottakon felül. A hangszóró sztereóban szól, a dual SIM nano+eSIM módban valósulhat meg, továbbá nem maradt ki a Wi-Fi 7, a BT5.3, az 5G, az NFC és a teljes, kétsávos GPS sem. A dobozban a mobil mellett csupán egy Type-C kábelt és SIM-tűt találsz, töltőfejet és/vagy tokot nem. A Pro modellek érdekessége, hogy hőmérsékletszenzort is kaptak. Az akkumulátor a két - méretben - kisebb telefon esetében 4700 mAh-s, a Pro XL-be pedig 5060 mAh-s akku került, amelyeket 45 Wattal tudsz gyorstölteni, illetve a vezeték nélküli töltés is támogatott.

Új dizájnt kapott a kamerasziget, de még mindig könnyen felismerhető a formája és elhelyezése miatt
Új dizájnt kapott a kamerasziget, de még mindig könnyen felismerhető a formája és elhelyezése miatt

A Google Pixel kamerái mindig is a kiváló képalkotási képességeikről voltak ismertek, és ezt a 9-es szériánál sem szeretné elrontani a Google. A Pixel 9 hátlapi kamerája 50 MP-es (Samsung GNK szenzor), OiS-t kapott, f/1.68-as rekeszértéke van, segíti a lézeres autofókusz és 82 fokos látószögű. Az ultraszéles látószögű kamera 48 MP-es Sony IMX858 szenzorral dolgozik, 123 fokos a látószöge és elektronikus képstabilizálás segíti. Az előlapi kamera 10,5 MP-es és szerencsére kapott autofókuszt is. A videóknál a 4K-felbontás és a 60 fps a tető.

A Pro és Pro XL kamerarendszere az szimpla modell két kamerájával osztozik, viszont az egyedi és messziről jól felismerhető, de idén alaposan átdizájnolt kameraszigeten egy harmadik egység is van, mégpedig egy 5×-os optikai zoomra képes, 48 MP-es, továbbá az optikai képstabilizálás sem maradt itt el. Szintén jobb a szelfikamera is, ami 42 MP-es, nagyobb látószögű (103 fokos) és szintén kapott autofókuszt. Videóból ezekkel a mobilokkal már 8K-s felvételeket is készíthetsz.

Bár sokan azt várták, hogy a Pixel 9-es modellekkel az Android 15-öt is megkapjuk, ez sajnos nem igaz - a Pixel 9-esek még Android 14-re rendszerrel érkeznek. Szerencsére a Google bőre szabta a frissítési időtartamot, vagyis 7 teljes évig érkeznek majd a telefonra a rendszer- és biztonsági frissítések. A Pixel 9-es mobilok tömege modelltől függően 198 és 221 gramm között mozog, a vastagság pedig 8,5 mm.

Kétféle méret és temérdek sport-, valamint egészségfigyelő szolgáltatás
Kétféle méret és temérdek sport-, valamint egészségfigyelő szolgáltatás

Óra és füles

A harmadik generációs Pixel Watch 3 esetében a dizájn maradt kerek óraszámlapos, sőt, a készülékház is kerek és az oldala felé elvékonyodik, viszont már kétféle méretben, 41 mm-es és 45 mm-es átmérővel is elérhető lesz. Az AMOLED-kijelző akár 2000 nites fényerőre is képes és 1-60 Hz között frissít, ami az üzemidőre jó hatással lesz. Odabent Qualcomm SW5100-as SoC dolgozik 2 GB RAM és 32 GB tárhely támogatásával, az akku pedig 307, illetve 420 mAh-s, amit nulláról kb. 80 perc alatt tudsz teljesen feltölteni. A hálózati rész abszolút teljes, a Wi-Fi 6 mellett BT5.3, NFC, ultraszélessáv és GPS is beletartozik, továbbá van mikrofon és hangszóró is. Az IP68-as védelem mellett az úszás is támogatott, szenzorokból pedig nagyjából mindent megkapsz, ami egy mai prémium okosórán ott kell, hogy legyen. A Google állítása szerint az akkumulátor nagyjából 1,5 üzemidőre elegendő egy töltéssel - majd tesztünkön kiderül, mi igaz mindebből.

Egész nap figyel téged és javaslatot tesz arra, miként élhetnél egészségesebben - a Gemini AI az órában is ott van
Egész nap figyel téged és javaslatot tesz arra, miként élhetnél egészségesebben - a Gemini AI az órában is ott van

A szolgáltatások között teljes a Google WearOS 5 repertoár, a sportolás támogatása pedig egészen új szintre lép. A workout builder mellett valós idejű segítséget kapsz, követi az óra a regenerálódási szakaszodat, analizálja a futásodat, méri a kardioterhelésedet, de például használhatsz offline Google Térképet és csatlakoztathatsz kiegészítő szenzorokat is. A Google Home szolgáltatás is elérhető, így TV-távirányítóként is bevetheted, vagy megnézheted a kompatibilis kamera képét órádon. Egyelőre ugyan mindössze a BMW és a Mini a partnerek, de hamarosan egyre több autógyártó csatlakozhat a listához, hogy Pixel Watch 3-adat autókulcsként is használhasd.

Az új mobilok másik kiegészítője a Pixel Buds Pro 2, amely egy aktív zajszűréses TWS fülhallgató. A miniatűr fülesekben a szintén Google fejlesztésű Tensor A1 SoC dolgozik a 11 mm-es driverek mellett, amely elődjénél pontosabb aktív zajelnyomásra képes. A fülhallgató 27%-kal kisebb is lett, miközben kényelmes és stabilan ül a fülben - legalábbis a Google ezt ígéri. Természetesen a Geminivel is kompatibilis az új füles, emellett az applikációban 5-utas hangszínszabályzó is helyet kapott a szokásos (és ma már elvárt) funkciók mellett. Üzemidő tekintetében 8 óra aktív zajszűréses működést várhatunk el, ami a tokkal együtt 30 órára tornázható fel.

Egyedi és teljesen új fejlesztésű SoC dolgozik a miniatűr Pixel Buds Pro 2-ben
Egyedi és teljesen új fejlesztésű SoC dolgozik a miniatűr Pixel Buds Pro 2-ben

Ai mindenhol

Az ikonikus vonalakat megtartva, de megújult külsővel és belsővel érkeznek a Pixel 9 mobilok, ám legalább ennyire fontos, hogy ezzel a generációval kapcsol magasabb sebességbe a Google Gemini mesterséges intelligenciája is. A csevegés és levelek tartalmában keresés mellett olyanra is képes lesz az új AI, hogy egy adott képről, képmentésről kigyűjti a fontos adatokat egyetlen képernyőre tördelve. A Google ígéri, hogy 3. félnek semmiféle adatot nem ad ki, minden AI-funkciót házon belül - és ha lehet, eszközoldalon - hajt végre. Ez utóbbi olyannyira igaz, hogy minden Pixel 9-en lokálisan fut majd a Gemini Nano. A Gemini TL;DR-t készít, képet generál, tisztábbá teszi a hanghívásokat, összegzi a hívás tartalmát, élőben feliratoz, együtt dolgozik a kompatibilis kiegészítőkkel (pl. Watch 3 és Buds Pro 2), fotózásnál és videózásnál pedig szintén sokat segít a képek és filmek tökéletesítésében.

Magyar vagyok, pixelt akarok!

Nagy örömünkre szolgál, hogy annyi év után végre nem kell trükkökhöz folyamodnod, vagy külföldre látogatnod, ha Google Pixel telefont szeretnél, ugyanis a Pixel 9-es széria - a Pro Foldot leszámítva - hivatalosan is kapható lesz Magyarországon, sőt, az óra és a fülhallgató is. Információink szerint az új készülékeket az Alzánál és az eMagnál tudod majd beszerezni, ha pedig szolgáltatót részesítenél inkább előnyben, a Yettel kínálatában nézz körül. Mindhárom verzió kapható lesz, de a színekből nem feltétlenül érsz el majd mindent, ami igaz az órára is, amely viszont mindkét méretben érkezik hozzánk. A Pro Fold sajnos nem érkezik meg hivatalosan, és a mobilokba integrált, kétirányú szatellites kapcsolat is le lesz tiltva - utóbbi (is) az USA-ra korlátozódik egyelőre, viszont 2 évig ingyenes lesz. Ha esetleg hezitálnál a sima és a Pro verzió között, érdemes tudnod, hogy a Pro tulajok 1 évre megkapják a Gemini Advanced AI-előfizetést, amelyhez 2 TB tárhely is jár (a sima Pixel 9-hez 6 havi előfizetés jár). Szintén az új Pixel telefonok mellé jár 3 hónap ajándék YouTube Premium, valamint 6 hónap Fitbit Premium előfizetés. A Pixel 9 és Pixel 9 Pro XL augusztus 22-én, a Pixel 9 Pro szeptemberben, a Pixel Buds Pro 2 szeptember 26-án, a Pixel Watch 3 pedig várhatóan szeptember-október magasságában érkezik meg a hazai szaküzletekbe.

És akkor az árak:

Pixel 9: 379 990 Ft

Pixel 9 Pro: 464 990 Ft

Pixel 9 Pro XL: 509 990 Ft

Pixel Watch 3 (41 mm, Wi-Fi+BT): 154 999 Ft

Pixel Watch 3 (45 mm, Wi-Fi+BT): 174 999 Ft

Pixel Buds Pro 2: 104 990 Ft

Hamarosan tesztlaborunkba is megérkezik az új Pixel 9 és kiegészítői, amiket alaposan próbára teszünk, és hamarosan beszámolunk nektek tapasztalatainkról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.