Hirdetés

Már Counter-Strike 2-vel játszik a Neuralink legutóbbi páciense



|

Rendkívüli eredményekről számolt be a vállalat a második alany kapcsán.

Hirdetés

A hónap elején számoltunk be arról, hogy újabb páciensbe ültették be a Neuralink agychipjét, amit a vállalat alapítója, Elon Musk maga árult el egy közel 9 órás podcast során. Az Alex néven emlegetett páciens egy búvárbaleset során bekövetkezett gerincvelő-sérülés után bénult le, és vesztette el az irányítást végtagjai felett. Musk egyébként már korábban is kifejezetten bizakodóan nyilatkozott a második beültetéssel kapcsolatban, és a mostani hírek is arra utalnak, hogy Alex felépülése zökkenőmentesen zajlik.

Az Euronews jelentéséből kiderült, hogy a páciens az agychip segítségével már játszani is tud - éppen a Counter-Strike 2-t pörgeti. Alex az implantátum beültetése előtt a QuadStick nevű, szájjal működtethető vezérlővel játszott, azonban az irányítás meglehetősen nehézkes és korlátozott volt ebben a formában. Karakterével például nem tudott egyszerre mozogni és lőni, a chip segítségével azonban most távolról képes vezérelni egy egeret, amivel célozhat, miközben a QuadStickkel irányít.

Hirdetés

A Neuralink elmondása alapján - az első pácienssel ellentétben - Alexnél az implantátum teljes egészében az agyhoz kapcsolódott, tehát nem tapasztaltak szálvisszahúzódást. Az első alany, Noland Arbaugh esetében ez kisebb problémát okozott, ugyanis 100 nappal a műtét után kiderült, hogy az implantátuma hibásan működik, bár azt állították, hogy ő nincs veszélyben. 

A második beültetés során már finomabb módszerekkel dolgoztak, és a beavatkozás óta semmilyen problémát nem észleltek. Alex a chip segítségével - a játék mellett - 3D-s terveket készít, többek között az implantátum töltéséért felelős eszköz tartóját is ő tervezte meg, amit végül 3D nyomtatással valósítottak meg.

A Neuralink közölte, hogy jelen pillanatban a technológia vezérlésének fejlesztésén dolgozik, hogy "teljes egér- és videojáték-vezérlő funkcionalitást biztosítson".

Az alábbi rövid videóban Alexet láthatjátok játék közben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.