Hirdetés

Már a Windows 11 időjárás-előrejelzését is reklámokkal árasztotta el a Microsoft



|

Szépen lassan igazi hirdetőtáblává válik a Windows operációs rendszer.

Hirdetés

A Windows 11 Start menüjébe belerondító reklámok után most újabb nem várt helyen bukkantak fel a bosszantó hirdetések. Nagyon sürgős lett a redmondiaknak, hogy kisajtoljanak egy kis extra pénzt az operációs rendszerből, hiszen mint kiderült, már az időjárás-előrejelzési paneljüket is reklámokkal szórták tele, ráadásul nem is akárhogy.

A reklámokkal tűzdelt "új" felületbe az operációs rendszer frissítése nélkül is belefuthatunk, szóval ilyen egyszerűen nem tudjuk megkerülni a kellemetlenséget. Tudniillik, az időjárás-előrejelző alkalmazás lényegében csak egy weboldalt tölt be a Microsoft szervereiről, tehát a változás a túlsó oldalon állt be, így erre sajnos nekünk nincsen közvetlen ráhatásunk. Éppen ezért a hirdetésekbe minden felhasználó belefuthat, még azok is, akik évek óta nem frissítették a rendszert.

Hirdetés

Némi feloldozást jelenthet, hogy a szóban forgó hirdetések csak akkor jelennek meg, ha az időjárás-előrejelző appot teljes képernyőre nagyítjuk ki - nem vennénk rá mérget, hogy ez a jövőben is így marad.

Szóval, ha mindenáron szeretnéd elkerülni az időjárás alkalmazásban felbukkanó hirdetéseket, akkor ennek legkézenfekvőbb módja, ha maradsz a szolgáltatás kis méretben történő használatánál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.