Hirdetés

Lelőtték a világ egyik legnagyobb kalózoldal-hálózatát



|

Több iparági szereplő fogott össze a hatóságokkal, hogy pontot tegyen a 2016 óta működő oldal történetének végére.

Hirdetés

Egyre komolyabban lépnek fel az iparági szereplők a kalózoldalakkal szemben. Ebből a célból alakult többek között az Alliance for Creativity and Entertainment (ACE) nevű koalíció, amelyben több mint 30 globális szórakoztatóipari vállalat és filmstúdió vesz részt. A tagok között van például a Disney, a Netflix, az Apple, illetve az MGM is. Az ACE már az év elején bejelentette, hogy idén szeretne lekapcsolni egy sor kalózoldalt - a minap sikerült is felszámolnia az egyik legnagyobbat.

Hivatalosan is véget ért a 2016-ban indult, vietnámi székhelyű Fmovies pályafutása, miután letartóztattak két férfit a kalózoldalhoz köthetően. A koalíció a helyi hatóságokkal együttműködésben kerítette kézre a potenciális üzemeltetőket.

Hirdetés

Az Fmovies oldalán, valamint az ahhoz köthető egyéb illegális felületeken sorozatokat és filmeket lehetett nézni. Az ACE szerint 2023 januárja és 2024 júniusa között több mint 6,5 milliárd látogatója volt az Fmovies égisze alá tartozó oldalaknak. Az ACE vezérigazgatója, Charles Rivkin "elképesztő győzelemként" hivatkozott a lekapcsolásra, ami a rendezők, a stúdiók és minden szórakoztatóipari szereplő számára fontos mérföldkő.

Fontos hozzátenni, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kalózoldal-hálózatot végleg sikerült felszámolni. Valószínűleg nemcsak két ember állt az Fmovies mögött, így simán benne van a pakliban, hogy a közeljövőben más néven, más cím alatt, de hasonló céllal visszatérhet a felület.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.