Nézzük először az eredeti tanulmányt! Ez az Intelligence nevű szaklapban jelent meg, és alapjában véve az Egyesült Királyság, Skandinávia, majd innen kiindulva a "fejlett világ" intelligenciahányadosának változását elemzi, kiemelten az 1995-től napjankig tartó időszakra. Riasztó ugyanis, hogy a múlt század közepétől tapasztalható folyamatos IQ-szint növekedés a 90-es évek közepétől csökkenni kezdett.
Az Euronews is elemzi a kutatást, a cikkükben az egyik társszerző, Michael Shayer is nyilatkozik, aki szerint nem is kicsi a visszaesés. "Vegyük például a 14 éves briteket. Amit 1994-ben még 25 százalékuk meg tudott csinálni, arra ma már csak öt százalékuk képes" - mondta. A tanulmány szerint a skandináv országokban szintén egyértelműen látszik az IQ-növekedés visszafordulása: Finnországban, Norvégiában és Dániában például átlagosan 0,23 ponttal csökken az egyének IQ-szintje a '90-es évek közepétől kezdve.
James Flynn, a tanulmány másik szerzője azt is elmagyarázta, miért riasztó ez a jövőre nézve: "Ha egy generációra, vagyis harminc évre tekintünk előre, ez az IQ csökkenés már 7,49 pont lesz a finneknél, 6,48 a dánoknál és 6,5 a norvégoknál. És bár Svédországból nincsenek adataink, úgy gondoljuk, hogy ott is hasonló tendencia megy végbe. Úgy tűnik, hogy azok a tényezők, melyek annak idején az IQ növekedését segítették elő, elvesztették hatásukat." Ez idáig tényleg csúnyán hangzik, de nézzük meg az okokat!
Internet, kütyük... játékok?
A tanulmányban azt vezetik le a szerzők, hogy a második világháború utáni folyamatos technológiai és társadalmi fejlődés miatt folyamatosan nőni kezdett a fejlett országok lakóinak intelligenciahányadosa. Ez nem is csoda, hiszen egyrészt a telekommunikációs eszközökkel egyre többekhez, egyre többféle információ jutott el, míg az oktatás technológiai szintje is egyre magasabb volt, így sokkal több és komplexebb tudást lehetett átadni a fiataloknak. Oké, tudjuk, az IQ nem egyenlő a tanult tudással, ám az tény, hogy a minél jobban gondolkodásra serkentett, trenírozott agy kihat az IQ szintre is.
Aztán viszont a technológia átesett a ló túloldalára, legalábbis Skayer és Flynn szerint. Úgy vélik, a modern technológiai eszközök olyan szinten váltak általánossá, hogy bizonyos szempontból átvették az embertől a gondolkodás szükségességét. Ezzel egyet is érthetünk, hiszen a mobilok és az internet mindennapossá válása miatt már jóval kevesebb dolgot kell tanult szinten a fejünkben tartanunk, pár keresés után megvan bármilyen információ.
De Shayer továbblendült ezen, és mást is okol a visszaesésért, külön említi ugyanis a játékkonzolok és videojátékok megjelenését, amelyek a mobilok és az internet mellett megváltoztatták azt, ahogy a fiatalok kommunikálnak egymással.
Igaza van, vagy nincs igaza?
Ha nagyon tömörítve és sarkosan szeretnénk fogalmazni, akkor tehát a tanulmány szerint az elmúlt nagyjából húsz évben az emberek elkezdtek butulni a modern technológia, az újfajta kommunikációs módszerek és a játékok miatt.
Biztosan van ebben valami, de sok más kutatás ennek pont az ellenkezőjét állítja, illetve finomítja a fenti megállapítást. Még 2016-ban készítettem egy interjút az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) oktatási munkacsoport-vezetőjével, Horváth Ádámmal, aki egyáltalán nem látja veszélyesnek a modernizációt a tanulásra nézve.
Szerinte a legnagyobb probléma inkább az, hogy az új, digitális korra át kell értelmezni a tanítás módszertanát. A legtöbb iskolában még mindig magoltatnak és bifláztatnak, tehát a tanulóknak még 2017-ben is adatok tömegét kell megjegyeznie. Pedig időközben eljött az internet kora, amikor minden csak pár keresésnyire van, tehát a régi módszerek helyett nem száraz adatokkal kéne tömni a gyerekek fejét, hanem megtanítani őket a modern eszközök helyes használatára. Ahelyett, hogy minden egyes évszámot, statisztikát, adatot, költő nevét, csatahelyszínt belevernék a gyerekek fejébe, azt kell nekik megmutatni, hogy a mindennapokban is használt eszközök segítségével hogyan találják meg leggyorsabban és leghatékonyabban az információkat.
Tehát fals az a tiltakozás az oktatás oldaláról, hogy a reformok hatására már nem is kell "tudnia" a gyerekeknek: dehogynem kell, az alapok ugyanúgy fontosak, az olvasás, írás, számolás ugyanannyira a jelenkori képességek alapja is. Emellett új alappá vált az algoritmizálás képessége: a fiataloknak mintázatokat kell tudniuk felismerni, valamint felfogni és felépíteni olyan utakat, amin eljutnak egy probléma megoldásáig.
Ma az már nem jó tudás, amit bemagolunk, és "birtokoljuk", az pedig még rosszabb megközelítés, hogy ennek hatékonyságát úgy multiplikáljuk, ha minél többen birtokolják ugyanezt a tudást. Sokszor ugyanis egy adott szakmában egymás után olyan problémákkal találkozik az ember, amiket más és más tudáskészlet birtokában tud csak megoldani.
Ember helyett csoport
Ábrázoljuk mindezt egy elsőre megdöbbentően hangzó állítással! Ma a közoktatásban minden általános és középiskolai tanuló fiatalabb, mint a Google. Ők már egy olyan világba születtek bele, amelyben egyértelmű volt az információk hozzáférhetősége, folyamatos kereshetősége, ezért számukra teljesen elképzelhetetlen egy olyan rendszer, amibe az iskola próbálja őket belekényszeríteni: a bárhol elérhető adatokat nekik még mindig szóról szóra meg kell tanulniuk. Számukra minden reggel egy újabb időutazás, amikor a születésük előtti világba kell visszatérniük, amikor egy olyan világra készíti fel őket az iskola, amilyen már nem is létezik. Egy atomkatasztrófa, vagy egy zombiapokalipszis utáni helyzetben talán többet jelenthet, ha valakinek tele van a feje adatokkal, de az internettel, okos eszközökkel telezsúfolt valós világunkban ettől csak reakcióképtelen, "fejnehéz" fiatalok fognak tanácstalanul állni az első munkahely megszerzésekor.
Ma már annyira másfajta munkahelyek és társadalmi helyzetek jellemzőek, hogy Horváth Ádám szerint az iskoláknak teljesen alapvetőnek hitt kérdésekben is nyitnia kellene. Az ideális közeljövő-kép szerint a mai értelemben vett iskolának vége: az a fajta rendszer, amiben fix osztályok vannak, akik 45 percekre lebontott szaktárgyakat tanulnak csengővel, köpennyel, táblával és krétával, gyakorlatilag életképtelenné válik. Ha belegondolunk, a nagyvállalati környezetben is ugyanúgy megszűntek a hasonló ívek mentén működő rendszerek, nincsenek fix csoportok, repetitív munkafolyamatok, állandó eszközök. A korábbi rendszerek szerint működő vállalatokat az automatizálás és a robotok "megeszik alulról".
Az új típusú munkahelyeken az értelmes munkát végző, értékteremtő alkalmazottak szinte naponta újfajta feladatokkal néznek szembe, és ezek megoldására állandóan változó csoportokban dolgoznak. A dinamikusan változó teamekre, a mindig átalakuló igényekre a jelenlegi iskolarendszer nem készít fel. Az itt felvázolt újszerű oktatási formák egyébként mintaszerűen már megjelennek néha itt-ott, de egyelőre csak érdekességként, miközben lassan ennek kellene alapvetésnek lennie. Különböző korosztályú gyerekek együtt oldanának meg projekteket, felhasználva egymás különböző képességeit, miközben egymást is tanítják, az információt pedig nyíltan elérhető rendszerekből szerzik meg. Ez lesz ugyanis az a helyzet, amivel a munkahelyeken is találkoznak: ott senki nem kap egy tankönyvet, amelyből kiolvasható a feladatmegoldás mikéntje, ezt csak közös munkával, okos kereséssel, helyzetértékeléssel, szervezéssel oldhatják meg.
És ne gondoljuk, hogy ez csak kiválasztott szellemi munkakörökre igaz! Egy péknek ugyanúgy kreatívnak kell lennie, piacokat szerezni, reagálni az igényekre, online jelenléttel erősíteni, hozzáadott értékkel bíró szolgáltatást kell nyújtani: erre nem készíthető fel azzal, hogy megtanul szabványos kenyereket sütni.
Oké, tudom, messzire mentünk az IQ-csökkenéstől. A lényeg az, hogy valóban elindult egy folyamat, ahol a modern eszközök miatt már máshogy gondolkoznak az emberek. De ez nem feltétlenül rossz, egyszerűen csak át kell állnunk egy újfajta tanulásra, ahol már nem egy rég letűnt korra készülünk fel az iskolákban, hanem arra, ami most van. Tele internettel, mobilokkal, játékokkal és egyebekkel, amik csak akkor lesznek az agy ellenségei, ha rosszul használjuk őket.
