Újabb nap, újabb közösségi cenzúra - aminek általános létjogosultságát legalább annyi okkal lehet alátámasztani, mint amennyivel ellenezni is. Mindenesetre a Twitter az elhíresült Trump-letiltások után ismét erős irtásba kezd, ezúttal egy összeesküvés-elméleteket gyártó csoport tagjaival a célkeresztben.
Az Egyesült Államokban az elmúlt években bukkant fel az úgynevezett Quanon-elmélet, amelynek alapja legalább annyira ártalmatlan marhaság, mint a laposföld, vagy a szíriuszi gyíkemberek által titokban uralt világ. A Quanon-hívők szerint Donald Trump egyáltalán nem olyan korlátolt és hisztérikus, mint amilyennek mutatja magát, az egész csak egy színjáték. Az elnök cselekedeteit valójában egy titkos háttérhatalom irányítja, amely arra törekszik, hogy az ország, és végső soron az egész világ javát szolgálja.
Ez idáig simán elfogadható is lenne, a Holdraszállás tagadásában sincs semmi káros, az meg szinte mindegy, hogy Trump egy hatalmas terv részeként olyan, amilyen, vagy szimplán tényleg ezt nyerte Amerika és a világ négy évre. A Qanon azonban az elmúlt hónapokban az alapvetpő elméletéből egy olyan nyúlványt is kifejlesztett, amelyet már azok is károsnak találnak, akik egyébként ártalmatlan futóbolondoknak tartják a követőket.
A Twitter a mostani fiók-bezárásokat azzal indokolja, hogy a Qanon-hívők szerint az egész koronavírus csak egy hoax, amit Trump ellenzéke talált ki azért, hogy megrendítse az elnök (és a mögötte megbújó titkos jótevők) hatalmát.
A karanténhelyzet miatt bekövetkező gazdasági káoszt pedig fel akarják használni arra, hogy a választások előtt a jelenlegi elnök pozícióját gyengítsék. Épp ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy ne vegyék figyelembe a kijárási korlátozásokat, tüntetéseken tiltakozzanak a koronavírust "kitalálók" ellen és így tovább.
Alapvetően tehát arról van szó, hogy az elméletüket gyakorlatba átültetve pont a járványhelyzet súlyosbodását idézik elő, de a teória hívői egyéb veszélyes dolgokat is állítanak, például demokrata politikusokat vádolnak meg titkos gyerekprostitúciós lánc szervezésével, valamint arra is célozgatnak, hogy az amerikai ellenzék titkos puccsot készít elő "A Vihar" néven, amelyben hirtelen börtönbe csuknák a jelenlegi kormány tagjait és hozzájuk köthető tisztségviselőket.
Emellett persze ott van az is, hogy a Twitter igyekszik a választások időszakának végéig minden radikális hangot visszanyesni, hiszen nem egy esetben bizonyosodott be, hogy az ilyesféle felforgatás mögött külföldi (például orosz és kínai) felbujtók, valóságos trollfarmok állnak. A mostani felfüggesztéseknek akár 150 ezer Twitter fiók is áldozatául eshet.