Három és fél hónapig mászott a NASA marsjárója, vagyis a Perseverance, hogy felérjen a bolygón található Jezero-kráter falának tetejére. Az amerikai rover 2021 februárjában landolt a Marson, azóta pedig aktívan kutatta a 45 kilométer átmérőjű Jezero-kráter területét, amely egyes kutatók szerint évmilliókkal ezelőtt egy tó medre lehetett.
A marsjáró az évek során számos molekulákat talált, mi több, felhalmozott egy kőzetminta-gyűjteményt is, amelyet a NASA reményei szerint egy nap visszahozhat a Földre közelebbi tanulmányozás céljából.
A kráter falának megmászása komoly kihívást jelentett: az ötszáz méteres homokos, csúszós talaj az eddigi legnehezebb terepnek bizonyult. A rover irányításáért felelős csapat ebből kifolyólag különféle stratégiákat vetett be, kipróbálták többek között a visszafelé haladást, valamint a váltóhajtást is.
"A Jezero-kráter peremének megmászása során a rover vezetői fantasztikus munkát végeztek, hiszen a leszállás óta tapasztalt legnehezebb tereppel kellett szembenézniük."
- fogalmazott Steven Lee, a Perseverance projektvezető-helyettese.
A rover december 10-én a "Kilátó-hegyről" készített első fotóin dombokat, hegygerinceket és szétszórt sziklákat örökített meg.
A Perseverance most észak felé veszi az irányt: a tervek szerint nagyjából 6,5 kilométert fog megtenni, miközben négy, geológiai szempontból különösen érdekes pontot fog felkeresni. Az első célpontja a tőle 450 méterre található Witch Hazel domb lesz, amelynek különböző rétegei bepillantást nyújthatnak a Mars múltjába.