Hirdetés

Kiakadtak a dolgozók: mesterséges intelligenciával moderálja a meetingeket a Google



|

A vezetés mindeközben maradéktalanul elégedett a technológiával.

Hirdetés

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések egyik úttörőjeként a Google nem csak a termékeit és szolgáltatásait használó felhasználók számára igyekszik különböző praktikus megoldásokkal előrukkolni. A techóriás vállalati berkeken belül is igyekszik a lehető leghatékonyabban kihasználni a technológia adta lehetőségeket, és megkönnyíteni mind az alkalmazottak, mind a felső vezetők mindennapjait.

Ebből a célból került nemrégiben bevezetésre egy olyan AI-alapú eszköz, ami a minden hónap elején esedékes vállalati értekezletek moderálásáért felel. A Google dolgozói korábban a Dory névre keresztelt eszköz segítségével nyújthatták be kérdéseiket a felső vezetőknek, ám a jövőben ez megváltozhat.

Az Ask elnevezésű mesterséges intelligencia alapú eszköz célja, hogy levezényelje a Google havi meetingjeit - lényegében egy közvetítői szerepet tölt be a vállalat felső vezetői és alkalmazottai között. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az Ask elemzi, majd összefoglalja a dolgozók által benyújtott kérdéseket és problémákat, amit aztán továbbít a fejeseknek.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy míg a vezetés elégedett a technológiával - a Google szóvivője szerint a megközelítés megduplázta a dolgozói kérdések/kérések számát -, az alkalmazottak kevésbé lelkesednek a mesterséges intelligencia alapú megoldás iránt.

A dolgozók egy része teljesen értelmetlennek találja a meetingek AI-asszisztenssel történő levezénylését, így inkább nem is kérdez. Bár az alkalmazottak látják a mesterséges intelligencia által összefoglalt verziókat, csak ezek közül választhatják ki azt, amire végül aztán válaszolnak a vezetők.

Egyes jelentések szerint a beszámolók sokszor felületesek, nem beszélve arról, hogy kihagyják a mögöttes kérdéseket, így sok esetben nem is jutnak el a tényleges problémák a vezetéshez. Volt, aki azt állította, hogy az Ask csupán azt a célt szolgálja, hogy a vezetőség "figyelmen kívül hagyhassa" a kérdések kontextusát.

Amennyiben a Google által alkalmazott AI-eszköz valóban tompítja a feltett kérdések élét, érthető, hogy a dolgozók miért nincsenek megelégedve a megoldással. Az Ask ezzel pontosan azt akadályozza meg, hogy a kommunikáció egyenes és hiteles legyen, ami elengedhetetlen feltétele a pozitív vállalati kultúrának.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.