2018 november 15-én a NASA elküldte az utolsó "jó éjt" parancsot a Kepler űrtávcsőnek, ezzel együtt pedig befejeződött a második Kepler-program is. A Keplert kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy keressen a Földhöz hasonló kőzetbolygókat. Első körben 2009 májusától 2013 májusáig 150 000 csillagot fésült át egy kiválasztott égterületen, majd egy sokkal hosszabb folyamat indult el: a begyűjtött adatokat analizálni kezdték, több ezer lehetséges bolygót határoztak meg, majd ezeket tovább szűkítették. Az eredetileg négyévesre tervezett Kepler-programot újabb négy esztendővel meg akarták hosszabbítani, de erre végül nem volt lehetőség az eredeti elképzelések szerint, mivel a távcsövet négy lendkerék irányította, ezek közül pedig kettő meghibásodott (minimum három működő lendkerékre lett volna szükség a pozicionáláshoz).
Lezárult tehát az első szakasz, viszont a lendkerekektől eltekintve a Kepler-űrtávcső tökéletesen működött. Végül úgy döntöttek, a Kepler vizsgálja csak szépen tovább az űrt újabb pozicionálás nélkül, ezúttal viszont már nem szűkítették az immár K2 néven futó program célját kizárólag az exobolygók felfedezésére, más jelenségeket és objektumokat is vizsgáltak. A Kepler és a K2 küldetések következtében nagyban megnőtt az ismert exobolygók száma, ezekből 2009-ben alig 400-at azonosítottak be, a program 2018-as leállításával viszont ez a szám 4000-re emelkedett.
Kepler űrtávcső adatainak elemzése a mai napig tart, és még jó hosszú ideig le is foglalja majd a NASA tudósait. Az analízisnek köszönhetően pedig folyamatosan jutnak újabb fontos felfedezésekre a kutatók. Most épp azért került újra az űrkutatás fókuszába a Kepler-program, mert az azonosítás folyamán rábukkantak a Kepler-1649c-re, egy meglehetősen ígéretes exobolygóra.
Már a Kepler-1649c felfedezése is elég izgalmas, mivel eddig kvázi egy technikai hiba miatt nem bukkantak rá: a róla szóló adatokat rosszul kategorizálták be a számítógépek. A tudósok szemöldöke viszont a következő sajátosságok miatt szaladt igazán magasba: a Kepler-1649c szinte azonos méretekkel rendelkezik, mint otthonunk, a Föld (egészen pontosan 1,06-szorosa a bolygónknak), sőt a nagy esély van arra, hogy a felszínén megjelenő víz folyamatosan folyékony halmazállapotú (ez azért különösen fontos, mert így élet is kialakulhat vagy kialakulhatott rajta), valamint az is kiderült, hogy egy vörös törpe körül kering, a hőmérséklete is a Földéhez hasonló lehet (a fény a bolygó 75%-át éri el).
Egyedül az rondít bele az összképbe, hogy az említett vörös törpe kisebb és nem is annyira forró, mint a mi Napunk, továbbá közelebb is van a Kepler-1649c-hez, ami kevesebb idő alatt kerüli meg őt. Mindenesetre a tudósok egyetértenek abban, hogy minden adott a frissen felfedezett exobolygón ahhoz, hogy élhető legyen. A felfedezést követően egyébként már egy másik bolygót is találtak a Kepler-1649c mellett, sőt lehetséges, hogy idővel egy harmadikra is ráakadnak majd.
Arra viszont ne nagyon számítson senki sem, hogy a közeljövőben kirándulásokat szervezünk majd a Kepler-1649c-re, mivel az exobolygó nagyon messze van (pont ezért is nevezik exobolygónak, vagyis a Naprendszerünkön kívül planétának): 300 fényévet kell utaznunk, hogy eljussunk oda, ez pedig még nem tűnik olyan könnyen megugorható távolságnak.
