Hirdetés

Ingyen adja luxuskategóriás telefonját a Vertu, ha Anglia nyeri az Eb-t



|

Újabb ok arra, hogy szorítsunk egy angol-magyar Eb-döntőért.

Hirdetés

Bizonyára keveseknek jut eszébe, amikor új okostelefon vásárlása előtt állnak, hogy Vertut vegyenek, pedig a 26 éve piacon lévő, egykor a Nokia által birtokolt márka készülékei luxuskategóriásak, ami persze főleg az árukon látszik meg. Miután 2017-ben csődöt jelentettek, 2018-ban visszatértek, és most egy érdekes ajánlattal próbálnak ismertséget szerezni maguknak.

Mivel angolok, azt találták ki, hogy ha az angol válogatott nyeri a jelenleg zajló Európa-bajnokságot, ingyen adnak 1000 telefont a hozzájuk illő fülhallgatóval. Ezek a kombók alapjáraton 3410 dollárba kerülnek, de most 1810 dollárért kaphatók - ez 670 ezer forint adó nélkül. Van azonban a történetben egy ügyes csavar.

Hirdetés

Csak az vehet részt a promócióban, aki megvásárolja a három elérhető telefon-füles kombó valamelyikét, és ha a megmérettetés valóban az angolok győzelmével zárul, akkor jár vissza a befizetett összeg. Azt a kezdeményezés weboldalán is feltüntették, hogy az elmúlt 24 évben a válogatott legjobb eredménye a döntőbe jutás volt, előtte a legjobb 16 közül vagy a negyeddöntőben estek ki - kell tehát szurkolni erősen. 

Az iVertu telefon egyébként egy Snapdragon 888 processzort, 12 GB RAM-ot, 512 GB tárhelyet és 4200 mAh-s akkumulátorkapacitást kínál 6,67 hüvelykes OLED kijelzője mögött, a fotózásért pedig négy kamera felel, 64+64+5+2 megapixeles kombóval. 

Anglia tegnap Szerbiával játszott egy nem túl izgalmas 1-0-t, legközelebb június 20-án mérkőzik meg Dániával, majd 25-én Szlovéniával.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.