Hirdetés

Hiába a ráköltött 450 millió dollár, a NASA elengedi VIPER-t



|

A rover víz után kutatott volna a Hold túlsó oldalán, de végül szétszedik.

Hirdetés

A Volatiles Investigating Polar Exploration Rover, vagyis a VIPER egy nagyjából golfkocsi méretű robot, amelyet NASA eredetileg valamikor tavaly küldött volna fel a Hold déli sarkára, hogy egy rövid küldetés keretében jeget keressen a felszín alatt.

Először az ellátási lánc nehézségeire hivatkozva halasztották el a küldetést 2025 szeptemberéig, szerdán azonban végleg le is állították azt. A Viper egyébként ugyanannak az Astrobotic nevű cégnek volt a terméke, mint a kétes sikerű Peregrine.

A visszatáncolás ellenére a vállalat úgy döntött, hogy a tervezett szállításra kijelölt Griffin nevű űrhajó mégis elindul a Holdra jövő ősszel az Astrobotic NASA-val megkötött szerződése értelmében, bár így most már a rover nélkül.

Hirdetés

A NASA azzal indokolta a projekt törlését, hogy az más küldetések végrehajthatóságát veszélyeztetheti a kereskedelmi célú holdi teherszállítási szolgáltatási programban (CLPS). Sajtóértesülések szerint az ügynökség már eddig is 450 millió dollárt költött a nagyszabású programra.

Végül a döntéshozók azt a kompromisszumos megoldást találták a legelfogadhatóbbnak, hogy a további dollármilliók elköltése helyett szétszerelik a már elkészült holdjárót, és alkatrészeit más küldetések eszközeinek megépítése során használják fel.

"Az ügynökség a következő öt évben számos küldetést tervez a Holdon jég és más erőforrások felkutatására… A jövőbe vezető utunk során teljesen felhasználjuk a VIPER-hez készített technológiát és munkát, miközben megőrizzük a sokrétű holdi portfóliónk támogatásához szükséges kritikus forrásokat."

- mondta Nicola Fox, a NASA tudományos missziói igazgatóságának társadminisztrátora egy minap adott nyilatkozatban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.