Hirdetés

Google Pixel Watch 3 teszt – amikor az órád mondja meg, hogy kivagy



|

Az új Pixel mobilokkal Google gyártotta kiegészítők is érkeztek. Az új Pixel okosóra igyekszik minden területen megállni a helyét, de ez eddig még nem sok konkurensnek sikerült.

Hirdetés

Ahogy azt már néhány éve megszokhatták azon országok lakói, akik eddig is elérték a Google készülékeit, a Pixel telefonok nem magukban érkeznek, hanem a manapság népszerű kiegészítők is követik őket. A Google Pixel 9 család esetében ez órát és TWS fülhallgatót jelent, amelyek közül előbbit kaptuk meg tesztelésre. A "Made by Google" pecsét ezúttal is teljes mértékben igaz erre az eszközre is, hiszen nem csupán a hardvert, a szoftvert és a szolgáltatásokat is a Google tervezte és készítette. A Google Pixel Watch 3-nak szintén fontos szerepe van a piacon, ugyanis a Google WearOS és a Google okosórák piaci részesedése egyelőre nem túlzottan számottevő, sok cég várja, hogy a Google miként tudja integrálni a Gemini AI-funkciókat, valamint a többiekhez hasonló - vagy annál jobb - fitnesz- és egészségszolgáltatásokat nyújtani.

Azonos dizájn, mégis minden más

A Pixel Watch 3 szinte kiköpött mása a tavalyi modellnek, de ez csak addig igaz, amíg nem kapcsolódik be a kijelző, valamint meg nem látod, hogy immáron kétféle méretben is elérhető az okosóra. 2024-ben először már 41 és 45 mm-es átmérőjű modellt is választhatsz, ám mivel sikerült a keretet 16%-kal csökkenteni, így a készülékház némileg zsugorodni tudott. A tesztünkre érkezett 45 mm-es modell 1,4"-os LTPO AMOLED-kijelzője 456×456 pixeles, éles képet ad, a fényerő pedig megduplázódott a tavalyi modelléhez képest: a 2000 nit gondoskodik arról, hogy tűző napsütésben is jól látható legyen az óraszámlap. A frissítés 1-60 Hz között dinamikusan változik, ami az üzemidőre nézve jó hír.

Az óra alumínium készülékházba került, a kijelzőt pedig Gorilla Glass 5 védi a karcoktól és ütésektől. Természetesen az egész óra IP68-as besorolású, 50 méterig vízálló és a nyomást is bírja. A műanyag szíj speciális rögzítésű, a dobozban kétféle méretű, bújtatósan felcsatolható szíjat találsz.

A WearOS 5-öt futtató órát az érintőkijelzővel, valamint az oldalt található két gombbal tudod irányítani. A főgomb tekerhető és be is nyomható, efelett találod a másodlagos gombot, ami belesimul a készülékházba, az alumínium keret alsó felén található és kell némi idő, amíg megszokod, hogyan is lehet gyorsan megnyomni.

Az órát a Qualcomm SW5100-as SoC hajtja 2 GB RAM társaságában, ami elegendően erős ahhoz, hogy semmi se akadozzon és ne kelljen kellemetlenül túl sokat várni az appok indulására. A tárhely 32 GB, amelyből a rendszer is lecsippent valamennyit, de még mindig bőven elegendő arra, hogy akár zenéket is ments rá.

Hirdetés

Elsősorban okos, másodsorban sportos

A Google Pixel Watch 3 az okosórák azon csoportját erősíti, ahol az egészségmegőrzés és az okosfunkciók kapták a főszerepet, a sport pedig másodlagos. Ezt mutatja például, hogy Dual Band GPS nincs, van viszont NFC, Wi-Fi, Bluetooth, app-telepítés, hőmérő és egy rakás egyéb szenzor. A szokásos lépésszámlálás, pulzusmérés, véroxigén-szint mérés, bőrhőmérséklet mind adott, emellett EKG-re is képes az óra - csak éppen a mi régiónkban ez nem használható. Ahogy LTE-modell is készült mind a két méretből, de ez szintén nem lesz hivatalosan kapható hazánkban, csupán a Wi-Fi-s kiadás.

Lehet, hogy másodlagosnak írtuk a fitnesz funkciókat, ám ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolta volna ezt a részt a Google. A Pixel Watch 3 a Fitbit ernyője alá csoportosította ezen szolgáltatásokat, amelyek jelentős részét teljesen ingyenesen, egy részét pedig Premium tagsággal érheted el. Például futásnál az óra minden értékedet figyeli, rögzíti és kielemzi, ha viszont prémium tag vagy, később versenyezhetsz saját magad ellen is, vagy választhatsz egy elérni kívánt célt, amihez a Fitbit szolgáltatása edzéstervet állít össze számodra.

A futást amúgy nagyon komolyan vette a Google, a pontos pulzusméréssel kiegészítve nagyon sok adatot kapsz futásaidról. A lépéshossz, futási ütem, balansz, talajérintési idő mellett a szokásos kilométerenkénti tempófigyelést is elvégzi, jelez az alacsony és a magas pulzusnál, ha pedig aktiválod, van automatikus megállítás is. Szintén itt érdemes megemlíteni, hogy normál viselés során is figyeli az órád, mikor mozogsz aktívan. 10 perc elteltével rá is kérdez, hogy szeretnéd-e edzésként rögzíteni, ilyenkor a kezdési időpontig visszamenve tárolja a mozgást (séta, futás).

A Pixel Watch 3 a napi aktív perceidet, a pihenésedet is figyeli, vizsgálja a pulzusváltozásaidat, az alvás minőségét, majd ezek alapján határozza meg az úgynevezett Readiness pontszámodat, amit felhasznál például az edzések megtervezéséhez is. A Cardio terhelési index is érdekes és hasznos funkció: az általad beállított fitnesz célhoz igazítja azt, hogy mennyi aktivitásra van szükséged egy nap, sőt, azt is figyeli, hogy túl sokat ne ülj tétlenül, hanem az egész nap folyamán rendszeresen mozogj. Sportolást követően a Fitbit és a Watch 3 párosa nem csupán kielemzi, hogy miként ment például a futás, hanem azt is meghatározza, hogy mennyi időre van szükséged a regenerálódáshoz, ha pedig mondjuk rosszul aludtál, vagy ingadozott a pulzusod, könnyebb edzést, vagy hosszabb regerenálódást is javasol.

Az okosfunkciók terén nagyon gazdag a kínálat. A WearOS 5 teljesen lecsupaszított, könnyen és gyorsan kezelhető felületével találkozol az órán, amelyet kizárólag Android 10 vagy újabb OS-t futtató mobilhoz tudsz párosítani.

Az óra szoftverében természetesen sok-sok AI-algoritmus is dolgozik, így például már a reggeli ébresztőd után megjelenő napkezdő funkció is erre épül. Megmutatja, mennyire sikerült kipihenned magad, mi vár rád aznap és milyen lesz az idő - praktikus és ötletes.

Az óra applikációjával már mobilon is sok mindent beállíthatsz, de az órán is érdemes minden menüpontba bekukkantani. Itt viszonylag könnyű elveszni, viszont érdemes is, mert sok funkciót utólagosan kell aktiválnod, vagy legalábbis elindítanod az adott appot, hogy működésbe hozd. A Pixel Watch 3 vérbeli okosóra, így rengetegféle applikációt is tudsz rá telepíteni, a balra és jobbra söpréssel pedig sok-sok új számlapként felvehető funkciót tudsz könnyen elérhetővé tenni. A Google szolgáltatások természetesen mindennél egyszerűbben aktiválhatók, beleértve a Térképet is, amely nem csupán turn-by-turn navigációra képes, de ezt offline térképpel is megteszi és a telefonon mentett címeidet is rögtön megkapja. Működik a Google Asszisztens is, sőt, ez a mobil vezérlésére is bevethető, ami nagyon praktikus, viszont a Gemini Live például nem indítható. A Recorder is hasznos - ez egy diktafon, ami az óra mikrofonját használva rögzíti a hallottakat. Amennyiben a Google rendszerébe kapcsolt okoseszközöd van, az órádról is távirányíthatod azt: például tévét, biztonsági kamerát, videós kapucsengőt stb.

Természetesen a mikrofon mellett hangszóró is került a Pixel Watch 3-ba, ami azonban nem kimondottan hangos - közepesen zajos utcán már igencsak a fülünkhöz kell tartani, hogy értsük a másik oldalt. Ugyanakkor a hívásfogadás és -indítás tökéletesen működik, kapcsolati gondunk nem adódott.

A "nagyon okos" okosórák egyik legkomolyabb gondja az üzemidő, és ez sajnos a Pixel Watch 3-nál sincsen másként. A gyártói adatok szerint akkukímélő módban, kikapcsolt AOD (Always On Display) mellett 36 óránként kell csupán töltőt keresnünk, míg aktívabb használatnál ez 24 óra. A gyakorlatban GPS-által követett futóedzés nélküli napokon, néhány hívással, üzenet-ellenőrzéssel, folyamatos pulzusméréssel, de kikapcsolt AOD-vel nagyjából 30-32 órát lehet összehozni, vagyis egy nap az könnyedén megvan. Ha elmész futni is mondjuk egy 10 km-es kört, illetve többször indítasz hívást, térképet használsz stb, akkor az egy nap épp, hogy csak összejön, ilyenkor nem árt fürdési időben mindenképp, de néha asztalnál ülve, munka közben is töltőre kapcsolni az órát. Erre azért is szükség van, mert a mágnesesen rögzülő töltőtappancs (kábeles kapcsolat, nem vezeték nélküli) nem kimondottan gyors: fél óra alatt kb. 50%-ot képes az óra akkutöltéséhez hozzátenni, a teljes töltésig több, mint egy óra szükséges.

Ütött a Pixel Watch órája?

Ahogy a Pixel 9 Pro XL tesztünknél is elmondtuk, őszintén örülünk annak, hogy a Google Magyarországon is hivatalosan forgalmazza készülékeit. Ez igaz a Pixel Watch 3-ra is, amelyből mindkét méret kapható is, viszont az LTE modemmel szereltek nem. A WearOS 5 érett okosóra-rendszer, amely funkciókban nem szenved hiányt, sőt, az AI-funkciókból is kapunk néhányat. Az alumínium készülékház és a nagy kijelző elegánsak, a kijelző jó képet biztosít és takarékos, a kezelhetőség pedig nagyjából ugyanolyan, mint a legtöbb konkurens esetében. Szolgáltatások terén sincs szégyenkeznivalója a Watch 3-nak, egészségmegőrzés és okosfunkciók terén szinte teljes a lista, ha pedig valami mégis hiányzik, azt apptelepítéssel orvosolhatod. A pulzusmérés, lépésszámlálás, SpO2-mérés stb. mind pontosak, ahogy az alváskövetés, lépésszámlálás is. Ugyanakkor szabadtéri futásnál viszonylag lassan találta csak meg a GPS-jelet és itt-ott bizony pontatlan volt a helymeghatározás. A futás utáni kiértékelés részletes és kiexportálható, a nyitottsággal, kompatibilitással nem adódott gondunk. Futás közben a kijelző is mindvégig pontosan leolvasható, de vezérelni az érintőkijelzőn megjelenő menüpontokkal tudod a mérést, a gombokkal nem.

A nagyjából 3 hetes tesztidőszak alatt a Pixel Watch 3 kezelőfelülete egyszer sem röccent be, nem tapasztaltunk lassulást, vagy leakadást és a mérési eredmények is pontosnak tűntek. A Fitbit-funkciók hasznosak és sok információt tudhatsz meg fittségi állapotodról, fejlődésedről, de ha tényleg minden funkciót szeretnél elérni, a Prémium csomagra sem árt előfizetni. Itt azonban már kérdéses, hogy mennyire szeretnél aktívan sportolni, mert például egy Garmin órához mérten azért még van min fejleszteni, beleértve a pontosságot, kezelhetőséget és az aktív testmozgás támogatását.

A Google nagyon sokat dolgozott azon, hogy minél több, a konkurenciánál már megismert és bevált funkciót beemeljen, a hardver tekintetében sem tévedett nagyot, a WearOS 5 pedig kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy mindenki beállíthassa elvárásainak megfelelően. Az értesítéseket szuperül kezelte az óra a tesztidőszak során, bármely chatszolgáltatásról is legyen szó, működött a gyorsválasz és a képek megjelenítése is.

Az NFC és a Google Wallet is elérhető, ami szintén csábító, az akár offline turn-by-turn navigáció pedig olyanokat is meggyőzhet az okosóra-vásárlásról, akik mostanáig nem találták kellőképpen praktikusnak ezt a kiegészítőt. Sajnos hazánkban az EKG-funkció egyelőre le van tiltva, pedig ez is sokak számára döntő lehetne, viszont vészhelyzeti riasztást be tudsz állítani, használhatod hangalapú vezérléssel a Google Asszisztenst, távirányíthatod a Google rendszerébe kapcsolt okoseszközeidet, hamarosan pedig egyes BMW és Mini autóknál slusszkulcsként is bevetheted Pixel Watch 3 okosórádat.

Ha nem lenne letiltott funkció (EKG), és a Fitbit Premium sem csupán az első 6 hónapban lenne ingyenes, akkor már csak azért tudnánk fanyalogni, hogy a Pixel Watch 3 is csupán 1, maximum 1,5 napot bír egy töltéssel, amihez lassú töltés párosul. Okosórának ettől még jó választás a Watch 3, de sokkal többet nem tud, mint a hasonló konkurensek, ha pedig megszállott futó vagy és nagyon aktív életet élsz, más gyártók speciális óráival jobban járhatsz. A Google Pixel Watch 3 duó árban sem kíván nagyon alávágni a mezőnynek, a 41 mm-es változat 154 990 forint, a 45 mm-es modellért pedig 174 990 forintot kérnek (Wi-Fi+BT modellek).

Google Pixel Watch 3

Ár: 174 990 Ft
A Pixel Watch 3 vérbeli okosóra, így rengetegféle applikációt is tudsz rá telepíteni, a balra és jobbra söpréssel pedig sok-sok új számlapként felvehető funkciót tudsz könnyen elérhetővé tenni.
  • 45 mm-es változat
  • 1,4" LTPO AMOLED-kijelző
  • 1-60 Hz frissítés, 2000 nit fényerő
  • Gorilla Glass 5 védelem, AOD
  • Qualcomm SW5100 SoC, 2 GB RAM, 32 GB tárhely
  • 45×45×12,3 mm, 37 g (óratest)
  • BT5.3, Wi-Fi 4, NFC, GPS
  • 420 mAh akku, max. 36 óra üzemidő, kb. 1,5 óra töltési idő
  • Google WearOS 5 OS, apptelepítés
  • mikrofon, hangszóró, rezgés
  • IP68, 5 ATM
PRO
  • elegáns külső
  • jó kijelző
  • WearOS 5
  • Fitbit fitneszfunkciók
  • pontos mérések
Kontra
  • rövid üzemidő és lassú töltés
  • a másodlagos gomb kényelmetlen helyen van
  • szimpla GPS
  • a Fitbit Premium fizetős
  • az EKG-funkció nem érhető el hazánkban
  • egyedi szíjcsatlakozás
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8947
    [topic] => 1
    [group] => 15
    [gameinfo_name] => Google Pixel Watch 3
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 33
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-09-09 16:06:19
    [gameinfo_webpage] => https://store.google.com/hu/product/pixel_watch_3?hl=hu
    [gameinfo_tags] => google, pixel watch 3, okosóra, wearos, android, egészség, fitbit, sport, fitnesz, teszt
    [gameinfo_url] => google-pixel-watch-3
    [gameinfo_pro] => elegáns külső
jó kijelző
WearOS 5
Fitbit fitneszfunkciók
pontos mérések
    [gameinfo_kontra] => rövid üzemidő és lassú töltés
a másodlagos gomb kényelmetlen helyen van
szimpla GPS
a Fitbit Premium fizetős
az EKG-funkció nem érhető el hazánkban
egyedi szíjcsatlakozás
    [gameinfo_data] => 45 mm-es változat
1,4" LTPO AMOLED-kijelző
1-60 Hz frissítés, 2000 nit fényerő
Gorilla Glass 5 védelem, AOD
Qualcomm SW5100 SoC, 2 GB RAM, 32 GB tárhely
45×45×12,3 mm, 37 g (óratest)
BT5.3, Wi-Fi 4, NFC, GPS
420 mAh akku, max. 36 óra üzemidő, kb. 1,5 óra töltési idő
Google WearOS 5 OS, apptelepítés
mikrofon, hangszóró, rezgés
IP68, 5 ATM
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 174 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A Pixel Watch 3 vérbeli okosóra, így rengetegféle applikációt is tudsz rá telepíteni, a balra és jobbra söpréssel pedig sok-sok új számlapként felvehető funkciót tudsz könnyen elérhetővé tenni.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 33
            [manufacturer_name] => Google
            [manufacturer_url] => google
            [manufacturer_link] => http://www.google.hu/
            [link] => /gyarto/google
        )

    [link] => /termekinfo/google-pixel-watch-3-8947.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => elegáns külső
            [1] => jó kijelző
            [2] => WearOS 5
            [3] => Fitbit fitneszfunkciók
            [4] => pontos mérések
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => rövid üzemidő és lassú töltés
            [1] => a másodlagos gomb kényelmetlen helyen van
            [2] => szimpla GPS
            [3] => a Fitbit Premium fizetős
            [4] => az EKG-funkció nem érhető el hazánkban
            [5] => egyedi szíjcsatlakozás
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.9
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    8

  • Akkumulátor:

    6

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.