Nemrég mi is összefoglaltuk a Facebook eddigi legnagyobb botrányát a kezdetektől a közeljövőben tervezett lépésekig. Aki szeretné pontosan megérteni a világszerte fellángoló felháborodási hullám okait, olvassa át ezt a cikket, de pár szóban itt is végigvesszük a lényeget. Utána viszont jön a csavar: szerintünk egyáltalán nem is olyan nagy a baj, mint amilyennek beállítják: egyszerűen csak ilyen az információs kor, nekünk pedig meg kell tanulnunk élni benne.
Szóval 2013 körül egy angliai egyetem munkatársa írt egy Facebookra csatlakozó személyiségteszt-alkalmazást. Ez nagyjából (és végletekig leegyszerűsítve) olyasmi volt, mint a manapság is terjedő "milyen pincsikutya illik a csillagjegyedhez" és "ki lennél hollywoodi színésznőként" kvízek. Elindítottad, az app kapott hozzáférést a te alapvető adataidhoz, meg a barátaid listájához, aztán kitöltöttél pár kérdést, és megkaptad, hogy te egy végtelenül pozitív, türelmes és csodálatos személyiség vagy. Juhé. A bibi ott volt, hogy az így megszerzett személyes adatokat (valószínűleg több százmilliót) eladta egy Cambridge Analytica nevű cégnek, amely aztán elég randa dolgokra használta az így megszerzett infókat - célzott hirdetésekkel és egyéb tartalmakkal állítólag az amerikai elnökválasztás eredményét és a Brexitet is sikerült erősen befolyásolniuk.
Nem kell félni #1: Zuckerberg már stoppolja a lyukakat
Először legyünk túl az alapokon, aztán jön a szubjektívebb rész. Szóval, Mark Zuckerberg közleménye szerint a CA-val kapcsolatos adatkezelési botránynak már évek óta nincs alapja, hiszen a Facebook már 2014-ben erőset szigorított azon a módszertanon, ahogy a hozzá kapcsolódó külső alkalmazások az adatokat kezelhetik. Azóta létezik az a felugró ablak, amelyben a kvízekre, játékokra belépve megnézhetjük, mit lát belőlünk az adott app, és kap-e például engedélyt a nevünkben postolni.
Persze ez sem véd mindentől, ezért külön cikkben is megírtuk, valamint benne még egy videón is végigvettük, hogy továbbra is miért érdemes tartózkodnunk az amúgy is teljesen felesleges kvízek és hogynéznélkihúsvétinyúlként fotómanipulátor-játékok futtatásától. Viszont Zuckerberg a négy év után kibomló botrány fényében eleve megígérte, hogy egyrészt a felhasználóknak is sokkal átláthatóbbá teszi a kapcsolódó appok adatkezelésével kapcsolatos beállításokat, másrészt egy végletekig szigorú biztonsági auditra kötelez mindenkit, aki akár a legegyszerűbb Facebookos játékot, kvízt vagy egyéb alkalmazást készíti. Akinél pedig visszaélés gyanúja merül fel, vagy nem hajlandó részt venni az ellenőrzésben, azonnal kiesik a pikszisből. Szóval a Facebook oldaláról már a munka nagyját négy év alatt el is végezték, és még most is tudnak szigorítani, ami jó dolog.
Nem kell félni #2: elmélkedés a józan észről
Na, és akkor most jön az a bizonyos szubjektív rész, és hihetetlenül örülnék, ha ezen mindenki elgondolkodna egy kicsit. Kezdjük ott, hogy az elmúlt időszakot (ki 10, ki akár 20-25 évet is) az információs társadalom korának szokás nevezni. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy ez a korszak, amikor bárki számára sokkal könnyebben hozzáférhetőek az információk az internetnek, távközlési megoldásoknak köszönhetően. És ez jó.
De azt miért felejtik vajon el a legtöbben, hogy minden hatás ellenhatást szül, és ha mi szinte mindent megtalálhatunk és megtudhatunk bármiről, akkor a másik oldalról mi is ilyen nyitott könyvek vagyunk mindenki más számára?
Hiszen mi magunk regisztráltunk Facebookra (ahogy annak idején MySpace-re, iWIW-re, és ahová éppen lehetett). Senki nem csapkodta korbáccsal a hátunkat arra kényszerítve, hogy jelöljük be lakhelyünket, tegyünk fel profilképet, jelöljük be a barátainkat és ismerőseinket, mutassuk meg kedvenc zenekarainkat, sportklubjainkat, kutyafajtáinkat, szórakozóhelyeinket és az életünk összes többi részét.
Az információs társadalom a nyitott könyv társadalma. Minden oldalról. Ha valaki azt mondja, márpedig ő igenis zárt ajtók mögött akar maradni, az belülről akkor se kezdjen el nyafogni, ha holnaptól nem tud ételt rendelni az interneten, nem tudja megnézni, milyen koncertek és moziműsorok várhatók a városában, vagy akár képtelen állampolgári ügyeket intézni.
Azt fogjuk fel, hogy az adatkezelési botrányok igazi megoldása nem (vagy legalábbis nem csak) az, hogy a közösségi oldalak és egyéb szolgáltatók a végletekig rigorózus szabályozásokat vezessenek be, mert ez könnyen áteshet a ló túloldalára is, amikor a Facebook egy olyan oldallá válik, amikor mindenkiről egy-egy kitakart szemű, elmosott effekttel felismerhetetlenné tett profilkép, egy visszafejthetetlen nicknév marad, és még ahhoz is három körös verifikáció után jutunk el, ha kitett egy fotót a macskájáról. Amerikát se lehetett felfedezetlenné tenni, a tűzgyújtás tudományát sem lehetett elfeledtetni, és a repülőket sem lehet földre kényszeríteni annak a szent háborúnak a nevében, miszerint ezek a fejlődés káros termékei. A fejlődés a világ egyik alapja, és harcolni ellene olyan, mint karddal hadonászni az esőcseppek ellen.
Saját pajzzsal a legkönnyebb védekezni
Mit tehetünk tehát? Például gondolkodunk. Előre és utólag is. Mit jelent mindez visszatérve a Facebook és a közösségi média témaköréhez? Az előre gondolkodás fázisai például az alábbi lépések:
● Csak olyan adatokat adjunk meg magunkról, amelyeket nem szégyellünk akár közkinccsé tenni. Azt hagyjuk is, hogy próbáljunk úgy élni, hogy ne is legyenek eltitkolandó dolgok a múltunkban vagy a jelenünkben, ez már tényleg pszichológia és az emberi jóérzés kérdése.
● Próbáljunk tartózkodni a túl sok adat folyamatos kipöfékelésétől. Itt is lehet qarról beszélni, mennyire jó másoknak, ha napi 10 friss bejegyzésünk van Facebookon vagy egy héten több száz fotóval árasztjuk el az Instagramot, de egyszerűen saját világunkat is kezelhetőbbé tesszük azzal, ha normál tempóban postolunk. Kinek van szüksége arra, hogy valaki megkérdezze, hogy is volt az a furcsa bejegyzés múlt pénteken 23:52-kor, amire mi magunk sem emlékszünk már? És mi van akkor, ha a világ épp az ezer post közül egy teljesen jelentéktelen és félrevezető, általunk már elfeledett bejegyzés alapján próbál meg minket valamilyen skatulyába helyezni, és ez alapján hirdetéseket, ajánlásokat küldeni?
● Folyamatosan frissítsük saját adatainkat, és töröljük a már nem relevánsakat. A Facebook sokféle lehetőséget ad a múltbeli postok, régi képgalériák, életesemények megjelenítésére, amelyeket aktualitásukat vesztve akár törölhetünk, átrendezhetünk, hogy ne zavarjanak bele a rólunk kialakítható jelenlegi képbe.
● Másokat csak akkor vonjunk be "közösségi életünkbe", ha ehhez ők is hozzájárulnak, és ha szerintünk ez nekik is jó. A felesleges bejelölések képeken, videókon, vagy ál-Coelho bölcsességek alatt nem csak idegesítőek tudnak lenni, de "kifelé" a megjelölt ismerőseink renoméját is alaposan tönkrevághatják.
És akkor jöjjön az utólag gondolkodás néhány fontos pontja, avagy hogyan kezeljük azt a tényt, hogy 2018-ban már egy rólunk digitálisan kialakítható véleménycsomag vagyunk, egy csomó korábban keletkezett, és a világban szerteszét szánkázó információval?
Emlékezzünk szépen, honnan is eredt Facebook nemrég kirobbant botránya? Abból, hogy a rólunk megszerzett adatok alapján valakik ránk célzott reklámokkal és álinformációkkal próbálták befolyásolni a véleményünket. Hát kérem szépen, akkor most jön a teljesen alapszintre lecsupaszított jótanács:
Tessék odafigyelni. Tessék gondolkodni, mielőtt elhiszel valamit. Tessék kétszer elolvasni minden megosztott hírt. Mert még akkor is lehet nettó hülyeség, ha elsőre hihetőnek hangzik, és még akkor is lehet önző befolyásolás, ha elsőre tökéletesen hozzánk passzoló segítségnyújtásnak tűnik.
Komolyan mondom, még ezt a cikket is olvasd el kétszer. Szokj hozzá, hogy mostantól mindent meg kell nézned minimum négyfelől, és feltenned magadnak a kérdést, vajon tényleg igaza van-e az engem megcélzó információnak?
Rossz dolog ez? Kényelmetlen és szomorú, hogy mostantól sokkal óvatosabban kell mozognunk az információk, virtuális kapcsolatok, hírek és vélemények világában? Igen, valahol rossz. Ahogy rossz az is, hogy most már nem foghatunk meg mindenféle kábeleket, csak azután, hogy megnézzük, van-e benne áram. Az is rossz, hogy most már nem alhatunk el az út közepén, mert egy ló még átugrott volna, de egy kamion már nem tud. De aki egy kicsit is érti a fejlődés mibenlétét, az látja, hogy a jó dolgok felfedezésével és elterjedésével együtt járnak olyan változások is, amelyekhez hozzá kell szoknunk, és a változásban mindig van a megszokással járó fájdalom, kényelmetlenség is. Ez van, ebben a korban élünk, akkor nem nyavalyogni kell ellene (hacsak nincs időgéped, mert akkor tehetsz a dolog ellen), hanem felkészülni mindenre, amit az adott kor adhat pozitív és negatív értelemben.
Élj saját korodban, még ha nem is minden szipiszuper
Messzire mentem? Egy adatkezelési botránytól odáig, hogy szabad-e tiltakoznunk az elektromosság elterjedése ellen, és ér-e utálni a tűzgyújtás tudományát először kifundáló előembert? Szerintem nem. Ahogy az a majomember, aztán az első pár generációs utódai is csak fájdalmas égési sérülések során tanulták meg, hogy az alapvetően meleget adó és ételt megsütő tűz bizony rosszul kezelve balesetet is okozhat, úgy kell megtanulnunk azt, hogy a távoli ismerősökkel kapcsolatot tartó, a világot kényelmesre zsugorító internet és közösségi média is okozhat baleseteket, ha "rosszul fogjuk meg". És biztos volt olyan szőrös barlanglakó, aki a tűzgyújtót próbálta makogva meggyőzni arról, hogy mostantól a törzs minden egyes tagját személyesen védje meg a tűztől, most is egy csomó Facebook-felhasználó azért rázza az öklét, hogy Mark Zuckerberg személyesen páncélozza be az összes lyukat, ami az internetes szolgáltatások falán tátong.
Higgyétek el, Zuckerbergnek sem érdeke, hogy téged, vagy bárkit "baleset érjen" a Facebookon, szóval a maga oldaláról megteszi, amit tud. Mert ha besokallsz a Facebooktól és otthagyod, nemlesz több pénze. Ilyen egyszerű. De ettől még ugyanúgy, ahogy az előemberek megtanulták, mennyire biztonságos megközelíteni a tüzet és hogyan kell eloltani, amikor nincs ré szükség, nektek, felhasználóknak kell megtanulni, hogyan lehet kiszűrni a "modern tűz" igazi veszélyeit. Megnézni minden megosztott tartalmat, hírt, hirdetést, és mérlegelni. Elrejteni a hamisnak bizonyuló forrásokat és hirdetőket. Folyamatosan frissíteni a beállításokat.
És gondolkodni. Mindig, saját fejjel. Akkor nem lehet baj abból, ha valaki tudja, melyik városban laksz, hogy nézel ki, és szereted-e a bután néző, de cuki perzsamacskákat.
Persze ezzel a cikkel semmiképp sem azt akarom sugallni, hogy a Facebook, vagy bármilyen más közösségi oldal, internetes szolgáltatás adatkezelése úgy jó, ahogy van. Zuckerberg is csak foltozgasson szorgalmasan, ahogy tegye ugyanezt saját portáján a Google, az Apple, vagy bármilyen más kicsi, közepes és óriási szereplő. A tüzet gyújtó ősembernek is vigyáznia kell, hogyan gyújtja és hogyan táplálja. Ez a cikk a többiekről és a többieknek szól. Arról, hogyan kell azt a tüzet jól használni.
Köszönöm a figyelmet.
(Írásunk egy véleménycikk, amely nem feltétlenül a szerkesztőség minden tagjának véleményét tükrözi. És persze lehet, hogy az olvasókét sem, ezért bárki, akinek véleménye, felvetése, hozzáfűznivalója akad, írja meg bátran hozzászólásként!)
