A közösségi médiában navigálva az utóbbi napokban lépten-nyomon belebotlunk, hogy az ismerőseink milyen zenéket hallgattak a 2023-as év során, ezt a helyzetet pedig a Spotifynak köszönhetjük, amely még 2016-ban tette először elérhetővé az éves statisztikát összefoglaló Wrapped-funkciót, amit aztán az Apple Music és a YouTube Music is átvett. Idén az Apple Music Replay nyitotta a visszatekintést, majd a Spotify Wrapped és most a YouTube Music Recap is elérhetővé vált, így már azok is megoszthatják a statisztikáikat, akik a YouTube Premium előfizetés, illetve önálló szolgáltatás keretében is nyomuló platformon habzsolják a dallamokat.
A YouTube Music Recap 2023-at az alkalmazás főoldalán elérhető "Your Recap"-gombbal, valamint a fiókunkban található könyvtár-lapon is elérhetjük. Az összefoglaló adatok felfedik, hogy mely dalokat, előadókat és műfajokat pörgettük a legtöbbször az elmúlt 11 hónap során, amihez természetesen lejátszási listát is kapunk.
A YouTube emellett időszakokra bontva elemzi a "zenei hangulatunkat" is, különböző kategóriákba sorolva a meghallgatott számokat.
Ezzel pedig még nincs vége, az aktuális Recap további újdonságokkal is szolgál. Ilyenek az új egyedi albumborítók, amelyeket a YouTube automatikusan hoz létre a kedvenc zenéink, a hangulataink és az azokból kalkulált "energiapontszámunk" alapján. Végezetül pedig a platform kiterjesztette a tavaly bevezetett Google Fotók-integrációt, így már magunk is szerkeszthetjük a képeinkkel összeállított évszakos összefoglalókártyákat.
Minderről a YouTube vonatkozó blogposztjában olvashatsz bővebben.