Hirdetés

Európában is debütálnak a repülő taxik



|

Elhárult minden akadály a Volocopter szolgáltatása elől, bár egyelőre korlátozottan lesz elérhető.

Hirdetés

Izgalmas kérdés, hogy mennyire válnak majd 100 éven belül a mindennapjaink részévé a repülő taxik, amik bevezetése környezetvédelmi és közlekedési aggályokat egyaránt felvet, de  az első lépések megtörténtek. A német Volocopter a július 26-án induló párizsi olimpián fogja Európában először üzembe állítani a repülő taxikat, amik a Szajna folyón elhelyezett, Vertiport de Paris-Austerlitz nevet viselő állomásról indulhatnak. 

A Volocity nevezetű kétüléses elektromos jármű korlátozottan lesz használható: óránként két járat indulhat reggel 8 és délután 5 között, és a tesztüzem során legfeljebb 900 alkalommal szállhat fel és le, de december 31-ig érvényes az engedélye, így ha esetleg ezt a keretet nem lépi át az olimpia alatt, folytathatja a működést.

Hirdetés

A kezdeményezés ellenzői remélik, hogy valahogy mégis megakadályozhatják a Volocopter működését, de a cég olyannyira biztos a dolgában, hogy felajánlották Macron elnöknek az első utazás jogát. Egyébként mivel az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség, az EASA még nem engedélyezte a repülő taxikat, az üzemeltetők nem kérhetnek pénzt a használatukért.

A Volocity függőlegesen emelkedik fel és landol, de azért nem szállhat le mindenhol, valószínűleg inkább sétarepülést lehet majd vele végrehajtani, semmint A-ból B-be eljutni (ahol vagy az A, vagy a B a Vertiport de Paris-Austerlitz lenne, ugye).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.