Hirdetés

Elon Musk elárulta, hogy mikor akar embert küldeni a Marsra



|

A SpaceX alapítója felvázolta a vörös bolygó meghódítását célzó terveit.

Hirdetés

Noha közéleti kérdésekben történő megnyilvánulásai okán Elon Musk abszolút megosztó figura, abban alighanem mindenki egyetért, hogy űrkutatási vállalata, a SpaceX nélkül jelentősen kevesebb kutatás és fejlesztés zajlana a szektorban, az űrrepülőflottáját nyugdíjazó NASA-nak pedig komoly nehézséget okozna a műholdak, szondák és teleszkópok felbocsátása mellett az asztronauták űrbe juttatása is.

Musk sosem titkolta hogy régi vágyai közé tartozik megtenni a következő történelmi lépést az űrutazás történetében, azaz embert juttatni a Hold után a Marsra is. A milliárdos nem sokkal ezelőtt született bejegyzése alapján ez a terv nem is annyira távlati, mint gondolnánk.

Hirdetés

A saját tulajdonában lévő X-en posztolt arról a Musk, hogy a SpaceX két év múlva, tehát 2026-ban veszi először célba a hozzánk legközelebb lévő bolygót a Starshippel. Ezt a Falcon Heavynél is jóval nagyobb és súlyosabb rakétát eddig négy alkalommal tesztelték, legutóbb júniusban, amikor is sikerrel teljesítette a kitűzött célt: az atmoszféra pereméig emelkedett, majd vissza is tért.

Elon Musk szerint erre akkor kerül sor, amikor megnyílik a következő Föld-Mars transzferablak, azaz amikor a két bolygó egymáshoz viszonyított pályája kb. 26 havonta lehetővé teszi, hogy a legkevesebb energiabefektetéssel tegyük meg az utat. Természetesen kezdetben ember nélküli missziókat indít a SpaceX, hogy tesztelje a landolást a Marson, és ha ezek már jól mennek, akkor újabb két évé múlva, tehát 2028-ban már útnak indulhat az első olyan Starship is, amelyiknek már legénység is tartózkodik a fedélzetén.

Úgy véli, hogy ezt követően egyre gyakoribbá válnak a repülések, és nagyjából 20 év alatt eljuthatunk egy önfenntartó Mars-kolónia megépítéséig.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.