Hirdetés

Egy százemeletes ház nagyságával vetekedő aszteroida hamarosan szinte súrolni fogja a Földet



|

A 99942 Apophis nevű testről sokáig úgy gondolták, hogy be is csapódhat.

Hirdetés

Bár naponta átlagosan 17 aszteroida éri el a Földet, ezek elenyésző része jelent csak bármiféle problémát. Többségükről vagy nem is értesülünk elhanyagolható méretük és veszélytelenségük miatt, vagy a nagy számok törvénye szerint valamelyik óceánban végzik anélkül, hogy bármi hatásuk lenne a globális folyamatokra.

Most azonban egy szokatlanul nagy objektum közeledik bolygónk felé, és bár még további 5 évig tart, hogy ideérjen, mérete miatt már most kivívta a kapcsolódó tudományágak képviselőinek érdeklődését. A 99942 Apophis nevet viselő objektum 340 méter átmérőjű, ami az Eiffel-torony méreteivel vetekszik.

Jelenlegi számítások szerint a kvázi-találkozóra 2029-ben fog sor kerülni, amikor a kisbolygó egy egészen elenyésző távolságra fogja megközelíteni a Földet. Sokáig úgy gondolták egyes csillagászok, hogy be is csapódhat, de most úgy tűnik, ez nem következik be.

Hirdetés

A legvalószínűbb kalkuláció szerint 2029. április 13-án a 99942 Apophis 32 000 kilométerre fog bolygónk felszínétől elhaladni. Ez talán nem tűnik első hallásra túl közelinek, azonban ez a Hold tőlünk mért távolságának mindössze az egytizede, és közelebb van hozzánk, mint az alacsony pályán keringő műholdak.

Az eseményt a tudományág szakértői arra szeretnék felhasználni, hogy a lehető legalaposabb vizsgálatot tudják az objektumon elvégezni. Az Európai Űrügynökség (ESA), egy közelmúltbeli nyilatkozata szerint szeretne részt venni abban a küldetésben, mely a képződmény közvetlen vizsgálatát célozza.

Szeretnék megismerni a pályáját méretét, tömegét, alakját belső szerkezetét és a forgásának módját, valamint azt is, hogy milyen hatással lesz rá, hogy egy ekkora, saját gravitációs térrel rendelkező égitest mellett halad majd el. Az expedíció a Ramses-küldetés (Rapid Apophis Mission for Security and Safety) nevet viseli majd.

Elképzelhető, hogy az esemény akár fölcsuszamlásokat is okozhat a Földön, de a szakemberek szerint sokat tanulhatunk belőle, aminek hasznát vehetjük hasonló helyzetekben. Bár már két évtizede annak hogy az Apophist felfedezték, csak néhány éve merte a NASA kijelenteni, hogy a következő 100 évben nem jelent ránk nézve veszélyt.

Ennek ellenére tudósaink biztosra szeretnének menni, és útnak indítottak olyan küldetéseket, mint például a DART, mely egyszer már sikeresen teljesített egy hasonló, bár kisebb horderejű esemény megakadályozásában. Ennek ellenére a módszer sajnos nem teljesen veszélytelen. Egyesek úgy gondolják, hogy egy ilyen beavatkozás akár nagyobb bajjal is járhat, mint amekkorát megfékezni készül.

Hogy a Ramses-küldetés egyáltalán elindulhat-e, arról a jövő év során döntenek majd az anyagi források függvényében. Ha a misszió zöld utat kap, a 2028-as év elején kelhet útra az azt végrehajtó űrszonda.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.