Az Intel bejelentette, hogy Pat Gelsinger vezérigazgató azonnali hatállyal lemond, és távozik az igazgatótanácsból. Gelsinger még 2021 elején került a vállalat élére, azonban 2024. december 1-je óta már nem ő tölti be ezt a pozíciót. Átmenetileg két vezető, David Zinsner pénzügyi igazgató és Michelle Johnston Holthaus, az Intel Products vezetője veszi át a vezérigazgatói feladatokat, miközben az igazgatótanács már javában keresi az új fejest.
Gelsinger távozását követően szárnyra kaptak a pletykák, miszerint a férfit kiszorították a vezetői székből, amely a vállalat gyenge tőzsdei teljesítményének fényében nem lenne különösebben meglepő - az Intel részvényeinek árfolyama 61 százalékot esett, mióta Gelsinger a chipgyártó élére került.
Gelsinger korábban a VMware vezérigazgatójaként hívta fel magára a figyelmet, ahol irányítása alatt a vállalat nemcsak erősebbé, hanem pénzügyileg is stabillá, sikeressé vált. Az Intelnél is megfordult korábban, viszont vezetői pozícióba végül 2021 elején került, amikor leváltotta az akkor két éve regnáló vezérigazgatót, Bob Swant.
Az tehát nem tiszta, hogy Gelsinger lemondása kényszerből történt-e, vagy esetleg más személyes tényezők siettették távozását. Az Intel sajtóközleménye átszervezésre hivatkozik, de könnyen lehet, hogy ez inkább a befektetők megnyugtatását szolgálja.