Az AI jelenleg a legjelentősebb kiaknázatlan terület a technológia világában, nagyjából mindenre kihatással van, illetve mindenhez igénybe veszik a segítségét. Bár még továbbra is csak a felszínt kapargatjuk, már most egy sor probléma adódik a működésével kapcsolatban.
Ezek egyike a szerzői jogokkal kapcsolatos, hiszen a nagy nyelvi modellek (LLM) legtöbbször jogvédett tartalmak segítségével képzik ki magukat a generatív funkciók alkalmazására. A piac egyik legnagyobb cégét, az OpenAI-t már számos szerző és tartalomgyártó perelte be az elmúlt év során a ChatGPT működése miatt, mely a felperesek állítása szerint a "betanulás" során nem fizetett a jogvédett tartalmak felhasználásáért.
Sok más vállalat között az Nvidia is saját AI fejlesztésébe kezdett, mely egy fontos dologban különbözik versenytársaitól. A ChatRTX a gyártó saját meghatározása szerint egy demó alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy személyre szabjunk egy GPT nagy nyelvi modellt (LLM), amely csak a saját tartalmainkat használja a betanuláshoz, így még internetre sincs szüksége.
Lényegében tehát a készülék helyi dokumentumaiból, fájljaiból, mappáiból áll, és ezekből az információkból építi fel a saját AI chatbotját. Mivel nincs szüksége a világhálóra, lényegesen gyorsabban reagál a lekérdezésekre. A legújabb frissítéssel ugyan eléri a Google Gemmát és a ChatGLM3-at, ám képes helyben keresni a saját tartalmak közt, és rendelkezik Whisper támogatással.
Ez lehetővé teszi, hogy a ChatRTX-szel egy automatizált beszédfelismerőn keresztül folytassunk le kommunikációt. Az Nvidia a TensorRT-LLM szoftvert és az RTX grafikus kártyákat használja a ChatRTX mesterséges intelligenciájának működtetéséhez. Mivel helyi, sokkal biztonságosabb, mint az online AI chatbotok.
A gondolat, hogy egy AI platform helyi adatokat használjon a számítógépről, ahelyett, hogy másoktól "lopjon" az online térben, rendkívül előremutató. Ha működik, megoldja a szerzői jogvédelem alatt álló művek engedély nélküli felhasználásának etikai dilemmáját.
Ami azonban nehézséget okozhat, az az, hogy a felhasználónak magának kell megoldania a technológia kiképzését, amiben biztosan nem kompetens mindenki. Amire biztosan egyszerűen és jól lehet majd használni, az a tartalmaink közt való keresgélés, kutatás.
Az előremutató kezdeményezés ellenére jelenleg a mások tartalmainak felhasználásával való kvázi visszaélés tulajdonképpen elengedhetetlen az AI-modellek működéséhez. Ha nem lesz egy nagyon súlyos, precedens értékű bukott per valamelyik szolgáltató részéről, amely a jövőben ellehetetleníti ezt a fajta működést, addig nem valószínű, hogy ez változni fog. Addig is egyfajta középutat jelenthet az Nvidia ChatRTX-e, mely szabadon letölthető és kipróbálható.