2024-ben az AI PC-k megjelenésétől volt hangos a PC-ipar, ám nem ez volt az egyetlen fontos változás: az AMD és Intel x86-os platformjai mellé megérkezett a Qualcomm gyártotta ARM SoC, amelyeknél már az első generáció is több fontos területen hozott komoly előrelépést a konkurenciához képest. Az ASUS az elsők között szállt be a Snapdragon-alapú laptopok gyártásába, és a 2025-ös CES-en bemutatott Zenbook A14 tökéletes bizonyíték arra, hogy a rengeteg tapasztalatot miként sikerült a gyártónak felhasználnia. Jelen tesztünk alanya a Zenbook A14, ami ARM-alapú Copilot+ PC, viszont nem is ezek a legfontosabb tulajdonságai.
Könnyedén veszi a napot
Az ASUS tavaly kezdte el a Ceraluminium használatát, ami a kerámia és az alumínium speciális ötvözete. Ez egyrészt könnyű, másrészt strapabíró, nem öregszik, nem színeződik el az évek múltával, jobban ellenáll a karcolódásnak stb. A tavalyi Zenbookoknál a fedlapon lehetett ilyennel találkozni, a Zenbook A14 (UX3407) viszont már teljes készülékházát tekintve Ceraluminiumból készült. Ezzel sikerült elérnie a mérnököknek, hogy
a gép kevesebb mint 1 kg-ot nyom, csupán 980 grammot.
Egészen pontosan Ceraluminium a fedlap, a csuklótámasz és a billentyűzet körüli rész, valamint a gép alja. A kijelző körüli keret nem, de ez talán még elviselhető kompromisszum, tekintve hogy az OLED-kijelzőt két oldalon 3-3 mm-es, alul és felül pedig nagyjából 5-7 mm-es káva veszi körül. A kijelző amúgy az egyik - sőt, talán az egyetlen - olyan paraméter, ahol azért egy kicsit talán többre számítottunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy rossz lenne, csak láttunk már jobbat. Az itteni 16:10-es panel full HD-felbontású (1920×1200) és csupán 60 Hz-es frissítésre képes, nem támogat adaptív képfrissítést és fényereje is csak átlagos. Ez utóbbi azért nem olyan rossz, 400 nitet adott meg a gyártó, ami HDR esetén 600 nites csúcsfényerőre képes. A színhűséggel nem lesz gondod, a DCI-P3 színskála 100%-át lefedi. Ennél minket jobban zavart, hogy a felület tükröződik, ennek ellensúlyozására pedig kültéri, nappali használat esetén a 400 nit nem biztos, hogy elegendő.
A Zenbook A14 nem csupán azért különc, mert 1 kg alatti a tömege és teljes borítása Ceraluminium - a 12-magos Snapdragon X Elite SoC is olyan tudást biztosít, ami miatt sokak számára nagyon vonzó lehet ez a gép. Az ARM-alapú központi egység természetesen AI-modult is kapott (NPU), így 45 TOPs számítási teljesítményre képes. Ehhez a nagyobb konfiguráció esetén 32 GB RAM csatlakozik, méghozzá nem holmi lassú példány: LPDDR5X-8533 szabványú, csúcskategóriás. Tárhelyként egy meglepően gyors, tesztünk alapján 7/6 GB/s olvasási/írási tempóra képes, PCIe 4.0 x4-es, 1 TB-os SSD szolgál, erre van előtelepítve a Windows 11.
Az OLED-kijelző körüli vékony káva felső részében ott a webkamera, valamint egy IR-szenzor, így Windows Hello-kompatibilis arcfelismeréssel jelentkezhetsz be a rendszerbe, sőt, a gép jelenlétérzékelésre is képes, ami számos kényelmi szolgáltatással is jár. A háttérvilágításos billentyűzet magyar szitázású, kényelmes és könnyű rajta gépelni, még úgy is, hogy az Ű és az Í osztott gombokon vannak, viszont a kurzorvezérlő kellőképpen elkülönített. A touchpad a trendeknek megfelelően nagy méretű, a szélein pedig extra funkciókat érhetsz el - például hangerő- és fényerőszabályzás, vagy éppen gyors beletekerés a videóba.
A Zenbook A14 nem csupán egy ultrabook, még annál is jóval kisebb, vékonyabb és könnyebb - a 980 grammos tömeghez mindössze 13-16 mm vastagság tartozik (legvékonyabb-legvastagabb pont). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a portokkal spórolt volna az ASUS. A két USB4-szabványú Type-C port videókimenetként, töltőportként és adatátvitelre is használható, emellett egy normál méretű USB 3.2 Gen2 csatlakozást és egy HDMI 2.1-et is kapsz - valamint a kombinált jack sem maradt le. Sajnos mSD/SD-kártyaolvasó nem került a gép oldalára.
Nem hagy cserben és nem is bosszantóan lassú
Snapdragon X Elite SoC-vel szerelt notebookkal már tavaly is volt szerencsénk találkozni, ez a mostani, második generációsnak tekinthető laptop viszont még többet hoz ki a chipből. Az ASUS-nak sikerült egy duplaventilátoros hűtéssel csendesen és hatékonyan hűvösen tartania a központi egységet, a 980 grammba pedig egy 70 Wh-s akkumulátor is belefért, amelyet természetesen Type-C töltővel tudsz gyorstölteni is. A javított energiagazdálkodásnak és igen nagy akkumulátornak köszönhetően a Zenbook A14 lazán dönti meg az üzemidő-rekordokat. Ha offline-ba kapcsolsz, akár 32 órán keresztül tudsz videókat nézni, de online 19,5 órás böngészés, vagy 28 órányi streaming is belefér. Ezek szédületesen jó értékek, és sikerült a saját tesztünk során is meggyőző üzemidőt mérnünk: a PCMark10 Modern Office sajnos nem futott, viszont az applikációs teszt igen, itt 19 óra és 28 perc jött össze, ami rendkívül jó érték. Ugyan ekkor repülő üzemmódban van a gép, a kijelző fényereje pedig 50%-on, viszont le van tiltva az adaptív fényerőszabályzás, a jelenlétérzékelés és a háttérben a McAfee vírusirtója is aktívan tevékenykedik.
A hosszú üzemidő jó, de néha nem elsősorban erre, hanem erőre van szükség. A Zenbook A14 ekkor is egészen jól teljesít, és átlag feletti teljesítményt nyújt, vagyis hozza azt a tempót, mint amit az alacsony fogyasztású AMD és Intel platformokon tapasztalunk. Az egyértelmű, hogy a nem natív ARM-applikációkat, a klasszikus, x86-os windowsos programokat is képes futtatni a gép, és ilyenkor némi lassulással is számolni kell, azonban ez nem érezhető a mindennapos használat során. Ennél talán fontosabb, hogy a teszt során kompatibilitási gondunk csupán néhány teszt futtatásakor adódott, viszont fagyás, beröccenés, megmagyarázhatatlan hibák nem történtek, a gép szépen tette a dolgát. Ha valaki nincs tisztában az ARM-x86 közti különbségekkel, átlagos használat mellett észre sem veszi ezt, viszont ha speciális programokat is használsz, érdemes előtte tájékozódni az ARM64-Windows kompatibilitásról.
A hálózatos rész nem tartogat meglepetéseket - sem jókat, sem rosszakat. Van Wi-Fi 7 és Bluetooth 5.4, viszont 4G/5G-s modemre még opció sincsen, pedig egy ilyen, kifejezetten hordozásra kialakított gép esetében ez hasznos funkció lenne. Ami extrát kapsz, az egy elegáns, kellemes tapintású hordtáska, na és persze a 65 wattos töltőfej. A Dolby Atmos tanúsítvánnyal ellátott hangzás nem hoz áttörést, átlagosan szól, nem túl hangosan és nem túl erősen, a mélyeket pedig ne ettől a géptől várd.
Első induláskor a Windows 11 közel gyári felülettel fogad, mindössze néhány ASUS segédprogram fogad, ami jó hír. Ami kevésbé, az a McAfee védelmi szoftver, amiből csak 30 napos próbaverzió jár a géphez - jobb lenne, ha rajta sem lenne inkább. A gép AI-képességeit kihasználó Copilot app természetesen szintén előtelepítetten várja az indítást, az ASUS pedig ehhez még a StoryCube-ot adja, ami egy AI-alapú képrendszerező (a MuseTree nem jár a géphez).
Kellemes munkatárs
A ceraluminiumos Zenbook A14 egy nagyon szép, kifejezetten elegáns notebook. Letisztult, sallangoktól mentes, a fedlapon ezüsttel kiírt ASUS Zenbook felirat jól mutat. A tapintás kellemes, és az 1 kg alatti tömeg is meggyőző. A vékony és könnyű laptop mindeközben strapabíró, nem recseg, nem hajlik, egy kézzel, sőt, egy ujjal nyitható anélkül, hogy az alja elemelkedne (kb. 135 fokig nyitható). Gépelni élvezet a billentyűzetén, a touchpad pontos és hasznos extrákat is tartogat, a kijelző pedig éles és pontos színvisszaadásra képes. A jelenlét-érzékelés praktikus, az arcfelismerés kényelmes és biztonságos, a Wi-Fi 7 pedig jó darabig elég lesz a hálózatos kapcsolatok terén.
Ugyanakkor egy 610 ezer forintos notebook esetében nem mehetünk el az apró hiányosságok, kényelmetlenségek mellett sem. A kijelző "csak" FHD-felbontású és 60 Hz-es, és amennyire tükröződik, a fényerő is lehetne nagyobb. A webkamera képe közepes, átlagos fényviszonyok mellett már zajos, szemcsésedik. A hálózatos résznél az integrált 4G/5G modemet hiányoljuk, viszont a vékony hangzásra nem panaszkodunk - ekkora gépházba manapság ilyen hangzás fér bele.
Előfordulhat, hogy többen még óvatosan, fenntartásokkal közelítik meg a Zenbook A14-et, mégpedig az ARM-alapú központi egység miatt. A teszt során ebből kifolyólag kompatibilitási vagy teljesítménybeli problémákat felhasználói programoknál mi nem észleltünk, de például a CineBench R24 nem indult, és a PCMark/3DMark jó néhány modulja is le volt tiltva. Előbbinél a megoldás egyszerű volt, mivel a gyártó ARM64-es verziót is kínál. Érdemes gépválasztás előtt átnézni programlistádat, és ha speciális alkalmazásokat is használsz, ezek kompatibilitásáról tájékozódni.
613 990 forint roppant sok pénz egy notebookért, ráadásul ez kifejezetten nem játékra szánt gép, munkára, hordozásra lett kifejlesztve. Amire viszont megalkotta az ASUS, abban nagyszerű a Zenbook A14: könnyű, strapabíró, nem lassú és nagyon-nagyon sokáig bírja egy töltéssel. A prémium érzet minden pillanatban adott, de ennek igen magas ára van. Akkor érdemes ezt választanod, ha hosszú, sok-sok órás utazásaid során is gépet használnál, a munkahelyre is töltő nélkül járnál be, és nem szeretnél megszakadni egy nehéz gép cipelésétől.