Hirdetés

A TikTok segítségével talált egymásra egy születéskor halottnak nyilvánított ikerpár két tagja



|

A két lány egy Georgiában zajló gyermekkereskedelemi bűncselekmény-sorozat áldozatává vált.

Hirdetés

Nem sokkal a születésük után raboltak el egy grúz ikerpárt, Elene-t és Annát, méghozzá úgy, hogy a korházi személyzet azt közölte szüleikkel, hogy a lányok meghaltak. A Georgiában zajló sötét gyermekkereskedelemre rávilágító eset azonban váratlan fordulatot vett, amikor 19 év után az ikerpár a TikTok segítségével egymásra talált.

Az újságírók utólag feltárták, hogy Georgiában az elmúlt 50 évben több ezer olyan örökbefogadás történt, amely egy összetett, kórházak, bölcsődék és különböző örökbefogadási intézmények bevonásával zajló gyermekkereskedelmi bűncselekmény-sorozat részeként valósult meg - Elene és Anna is ennek estek áldozatául.

Hirdetés

2022-ben Elene épp a TikTokot pörgette, amikor rábukkant egy hozzá nagyon hasonló kinézetű felhasználóra, Annára. A két lány nem sokkal később felvette a kapcsolatot egymással, barátok lettek, a szüleik pedig éppen ez idő alatt fedték fel előttük, hogy örökbe fogadták őket. Az eset nyilvánvalóan tovább mélyítette a páros kapcsolatát, akik végül 2023-ban döntöttek úgy, hogy elvégeznek egy DNS-tesztet.

Az eredmények alapján kiderült, hogy a lányok nemcsak rokonok, hanem egypetéjű ikrek.

"Úgy lettünk barátok, hogy nem is sejtettük, hogy testvérek lehetünk, de mindketten éreztük, hogy van köztünk valami különleges kötelék."

- nyilatkozta az eset kapcsán Elene.

"Nehezen dolgoztam fel az információt, nehezen fogadtam el ezt az új valóságot - az emberek, akik 18 évig neveltek, nem a szüleim. Egyáltalán nem érzek haragot, csak mérhetetlen hálát azok iránt, akik felneveltek, és örömöt, hogy megtaláltam az igazi énemet."

- tette hozzá Anna.

A DNS-vizsgálatot egyébként egy grúz újságíró, Tamuna Museridze közreműködésével szervezték meg, aki egy olyan Facebook-csoportot vezet, melynek segítsgével már több mint 800 olyan családot egyesített, akik a gyermekkereskedelmi hálózat áldozatául estek az országban.

@abcnewsaus Ana thought she'd found her doppelganger when she stumbled across Elene on social media — but everything changed when they met in person and they started looking in to their past. These identical teenagers believe they're among tens of thousands of children in Georgia who were taken from their parents and birth and sold on the black market.   By Kathryn Diss, ABC International Team   #Twins #DNATest #TwinSisters #TwinsOfTikTok #Ancestry #AncestryDNA #Georgia #Adopted #ABCNews ♬ original sound - ABC News Australia

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.