Hirdetés

A Galaxy Z Fold6 az első okostelefon, amire bátran lecserélném az iPhone-om



|

Az iPhone 4 óta meg sem fordult a fejemben váltani, de mostanra annyival megelőzte a Samsung az Apple-t, hogy már nagyon könnyű lenne elcsábulni...

Hirdetés

Olyan értelemben hithű Apple-felhasználó vagyok, hogy több mint tíz éve élvezem a teljes ökoszisztéma hatékony együttműködését, és nem látom magam előtt azt, hogy visszatérjek a Windowshoz. Bár sokat fejlődött a Microsoft operációs rendszere az elmúlt években, és számos olyan funkcióval rendelkezik már, ami a macOS-hez hasonlóan gördülékennyé teszi a használatát, mégis körülményesebb például a fájl- és szövegkezelés, ami egy újságírónál nem elhanyagolható szempont. 

iPhone-om még ennél is régebb óta van, és máig nyúzom az első, 2017-ben vásárolt iPad Prómat, ami attól eltekintve, hogy eredeti akkumulátora már hamar kifárad, futtatja az iOS 17.5.1-et, és még mindig megbízhatóan működik. Alapvetően elégedett vagyok az érintős készülékek téren is, bár lehet, hogy az iPhone 13 Pro Maxomat, ha nem repesztem félbe a kijelzőjét vásárlás után egy hónappal, inkább elcseréltem volna egy 13 Próra, mert vágytam ugyan a nagyobb képernyőre, de ezt ilyen kialakítással egy kézzel használni egészen kényelmetlen, még a billentyűzet elhúzásának lehetőségével együtt is.

Látom ugyanakkor az Apple hibáit, elmaradottságát bizonyos területeken, túl kellett tennem magam a pillangómechanikás billentyűzet kudarcán, és nem védem a céget minden áron; nem gondolom, hogy mindent a lehető legjobban csinálnak.

Hirdetés

Az évek során - már csak szakmai okokból is - figyelemmel kísértem a konkurencia ténykedéseit, és elismeréssel néztem, hogyan teremt, majd ural kitartóan egy új termékkategóriát a Samsung. A Galaxy Z készülékek közül a Z Flipek azért is szólítottak meg, mert - a Nokia 3410 után - a második telefonom egy Motorola V3 volt jó régen, amit nagyon imádtam, és nagyon hiányzik, a Z Foldokat meg pont azért találtam izgalmasnak, mert a mindennapi okostelefonozás közben néha tényleg jó, ha nagyobb felületen ténykedhet az ember. Eddig viszont, az elmúlt öt generációban láttam azokat a hiányosságokat, amik miatt mégsem éreztem visszafojthatatlan vágyat a váltásra. Sérülékenység, gigantikus méret, szoftveres hiányosságok - láttam, hogy ez majd egyszer jó lesz, de eddig még nem tudott meggyőzni a Samsng.

Ám most érkezik a Z Fold6, ami hardveresen és szoftveresen is azt a szintet képviseli, amihez képest az Apple tényleg látványosan le van maradva - és le is lesz még jó darabig. Ezt szerencsére nem csak a Samsung által elmondottak alapján tudom állítani: néhány napon át ugyanis alkalmam nyílt használni a készüléket, és ahelyett, hogy fanyalognék, meg azt gondolnám, majd az Apple megcsinálja ezt jobban, sóhajtozva adtam tovább a több generációs Fold-hívő Gyepes Máté kollégámnak tesztre.

A Z Foldokat korábban súlyuk és vastagságuk miatt érte sok kritika; a Z Fold6 összehajtva is csupán 12,1 mm-es, kényelmesen elfér a zsebben, és ugyan egy általános okostelefonnál nehezebb, nem annyival, hogy emiatt érdemes legyen keseregni. A külső kijelző szinte a teljes területet kitölti, tökéletesen használható, kényelmesen átérhetjük keresztben is, mégsem túl aprók a virtuális billentyűzet gombjai. Az élek szögletesítése szuper ötlet volt, jó, hogy kezd minden gyártó visszatérni ehhez, és sikerül így kimaxolni a rendelkezésre álló teret. Jó fogni, jó használni.

Értelemszerűen kinyitva még vékonyabb, és egy kézben tartani sem nehéz.  A belső kijelzőnél a gyűrődés még mindig látható és érezhető (nem tudom, lesz-e valaha erre jó megoldás, de ezt majd nálam sokkal hozzáértőbb emberek megmondják), viszont csak pár másodpercig, bizonyos szögből lehet zavaró, utána abszolút hozzá lehet szokni. Mellette szól, hogy sokkal fényesebben tud világítani, mint elődje, ami a tartalomfogyasztásnál és az utcai használatnál is sokat jelent. Emellett nem elhanyagolható az IP48-as por- és vízállóság ténye sem, ami még mindig nem a csúcs, de kevésbé kell tartanunk attól, hogy egy porszemcse kárt tesz a mechanikában.

Az, hogy milyen a külső, csak egy dolog - a Z Fold6 nem csak ezzel fogott meg, hanem a Galaxy AI funkcióival is; olyan szolgáltatásokkal, amik az Apple-nél Európában idén biztos nem, jövőre meg ki tudja, mikor lesznek elérhetők. Igaz, hogy firkálásból művészi alkotást csak azért csinálnék, hogy megmutassam mindenkinek, ilyen is van, de a szöveges funkciók, a diktálás leiratozása és összefoglalása, az e-mail és posztszöveg-fogalmazás, a kivágásos képszerkesztés, illetve a bekarikázással keresés csodálatos, tényleg hasznos dolgok, amik az Apple-ösöknek, különösen a magyar felhasználóknak csak sokára lesznek elérhetők. A chatsegéd még nem működik makulátlanul, az AI-generált gyorsválaszok értelmetlenek, de ez részletkérdés.

A hardveres tulajdonságok és a szoftveres tudás együtt teszik izgalmassá a hajtogatós mobilt (a Galaxy AI ugye más, nem hajtogatható készülékeken is elérhető lesz, így ez önmagában kevés lenne a csábításhoz), de egyelőre mégsem fogok váltani, ennek pedig nagyon egyszerű oka van: a Galaxy Z Fold6 iszonyatosan drága. Nehéz nem azt gondolni, hogy a Samsung visszaél kitüntetett helyzetével, és ezért emelte 60 ezer forinttal a készülék alapárát, ami most már 829 990 Ft-ról indul. Joggal éri kritika az Apple-t az árazási gyakorlata miatt, de ez irdatlan sok pénz, ennyiért már vehet az ember egy iPhone 15 Prót (499 990 Ft) és egy iPad minit (249 990 Ft), ha a nagyobb kijelző is kell neki, és marad pénze még kiegészítőkre. Szuper, nagyon vonzó készülék a Z Fold6, de nem ennyiért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.