Nagy volt az öröm és a boldogság tavaly szeptemberben, mikor a Google bejelentette, hogy a zenehallgatós szolgáltatása, a YouTube Music már az 50 millió előfizetőt is átlépte. Ez magában is szép eredmény, annak fényében viszont még jobban hangzik, ha mellé tesszük, hogy mindeközben hogyan alakul a piac többi része.
Az talán senkinek nem szolgál meglepetéssel, hogy a legnagyobb platform a Spotify, akik a legutóbbi felmérések szerint 31%-os részesedéssel vezetik a versenyt. Egy 2020 második negyedévétől 2021-ig tartó felmérés során a YouTube Music volt az egyetlen nyugati platform, mely növekedni tudott, ők több mint 50%-kal növelték a felhasználói táborukat.
A Spotify például 2019 második negyedévében volt a csúcson, mikor a piac 34%-ával rendelkezett, azóta viszont folyamatosan csökken a felhasználói száma, legutóbb már csak 31%-ot szerzett.
A Google szolgáltatásának sikere részben annak is köszönhető, hogy a fiatalabb felhasználók már belenőttek a videómegosztó használatába, így a mindennapjaik része, ebből pedig következik, hogy a zenét is könnyedén hallgatják ugyan azon a platformon.
Ha még nem próbáltátok, mindenképp érdemes egy hónapig ingyen használni a YouTube Music-ot, azonban nem árt vigyázni, hiszen az ingyenes felhasználókkal egyre szigorúbban bánik a platform.