Képességeiket és teljesítményüket tekintve a mai okostelefonok már-már istenségek a kétezres évekbeli felmenőikhöz képest, de van egy terület, ahol valószínűleg mindig lemaradásban lesznek: sokan hiányolják az akkori kínálat változatosságát, hiszen a lapátnyi kijelzők előtt a mobilok még szinte mind saját, egyedi arculattal bírtak.
Elég csak felidéznünk a klasszikus Nokia kísérletező palettáját, melyben olyan merész dizájnok sorakoztak, mint a könnycsepp alakú 7600, a kihajtható előlapos 6800, vagy az MP3-lejátszókat idéző 7280. A Sony Ericsson viszont a maga módján szintén meghatározta a millennium utáni évtizedet, és számos kívánatos mobilt tett le az asztalra, amit most egy összeállítással ünneplünk.
Február 16-án lesz ugyanis 10 éve, hogy a Sony befejezte a svéd partnere kivásárlását, s ezzel a Sony Ericsson is eltűnt a piacról. A tranzakció egy 10 éves együttműködésnek vetett véget. A két cég az ezredfordulón talált egymásra, amikor a piacvezető Nokiával és a második Motorolával versengő Ericsson úgy döntött, hogy egy külső partnerrel vesz új lendületet. A vállalat ekkoriban már erősen csökkenő eladásokkal küzdött, nem kis részben a mobilos chipeket beszállító Philips új-mexikói üzemében kitört tűz miatt, ami hónapokra megbénította a gyártást.
A Sony a fogyasztói termékekben és az olcsóbb tömeggyártásban való jártasságát hozta a nászba, míg az Ericsson a jól bejáratott nevét és az évtizedekre visszanyúló tapasztalatát a távközlési technológiában. A közös telefonokat a friss stílus és a multimédiás fókusz jellemezte, így nagy hangsúlyt kapott a tartalomfogyasztás és a fotózás is. Többek között ezért volt olyan vonzó a márka a fiatalság számára, ám hiába termelt már 2003-ban profitot, az okostelefon-forradalommal nem sikerült lépést tartania, ami 2012-re végképp megpecsételte a svédországi (egész pontosan lundi) székhelyű brand sorsát.
Nem lehet viszont eléggé hangsúlyozni, hogy milyen menőnek számítottak a márka egyes készülékei a maguk korában, így a legkívánatosabb Sony Ericsson modellek felidézésével ünnepeljük ezt a szomorú évfordulót.
T68i
A 2002-es T68i a japán-svéd együttműködés egyik korai gyümölcse, méghozzá olyannyira, hogy az alapváltozata még simán csak Ericsson néven érkezett. Az i-kiadás ennek a felturbózott verziója volt, ami az eredetiben is megtalálható színes kijelző mellett saját e-mail klienssel és kétirányú MMS-kommunikációval csábította a vásárlókat.
Az igazi különlegessége viszont a csatlakoztatható MCA-25 CommuniCam kamera volt, amit az Egyesült Államokban egy frappáns gerillamarketing-kampánnyal igyekeztek népszerűsíteni. A cég 60 színészt bérelt fel, akik New York népszerű látványosságainál lődörögtek, és megkérték a bámészkodókat, hogy lőjenek róluk egy fotót, mintha ők is csak hétköznapi turisták lennének. A mit sem sejtő népek persze alaposan rácsodálkoztak, hogy erre már egy mobil is képes, a legközelebbi telefoncserekor pedig már jó eséllyel eszükbe jutott a SonyEricsson neve is. The Wall Street Journal weboldalán még ma is elérhető az erről szóló cikk, érdemes rápillantani. Ja, és Halle Berry karaktere is ilyet használt a Halj meg máskor című Bond moziban, ami, habár a széria egyik legrosszabb fogadtatású epizódja, azért mégiscsak James Bond-film.
P800
Az okostelefonok kora egyértelműen az iPhone után köszöntött be igazán, ez azonban nem jelenti, hogy ne lettek volna már korábban is ilyen mobilok a piacon. Remek példa erre a 2002-ben bemutatott Sony Ericsson P800, ami nem csak egy akkoriban hatalmasnak számító TFT érintőkijelzővel kellette magát, de digitális tollat és kihajtható fizikai billentyűzetet is találunk a repertoárjában.
A 156 Hz-es ARM-processzorral hasító mobil a Nokia által is előszeretettel használt Symbian OS-t futtatta, 16MB-os memóriáját pedig akár 128MB-ig is bővíthettük. A P800 egyébként még színtiszta Ericsson-tervezés volt, de már a vegyesvállalat neve alatt jelent meg.
T610
2003-ban még mindig nagy durranásnak számítottak a színes kijelzős telefonok, a T610 viszont nem csak ezt szállította, de az iparág egyik úttörőjeként beépített kamerát is kapott, amit külön gombbal aktiválhattunk. A 288x352 pixeles fotóival persze nem vehette fel a versenyt az akkoriban még népszerű kompakt fényképezőgépekkel, de legalább meg tudta örökíteni a pillanatot, és még saját szerkesztőprogramot is kínált.
Az Ericsson T68-hoz hasonlóan ezen is ott figyelt a márka egyik védjegyének számító joystick, amivel gyorsan és kényelmesen navigálhattunk a Java-alapú operációs rendszerben. Utóbbi hatékony fegyver volt a Sony Ericsson kezében, mivel rengeteg egyedi téma és játék (pl. Need for Speed: Most Wanted) készült hozzá, melyeket a WAP webböngésző segítségével akár közvetlenül a készülékre is letölthettünk, persze méregdrága adatforgalmi díjak mellett.
Z600
18 éve még bőven virágkorukat élték a manapság ismét leporolt kinyithatós telefonok, és persze a Sony Ericsson is igyekezett meglovagolni a divatot, így jött létre a márka első ilyen modellje, a Z600. Az önmagában nem túl izgalmas készüléken sokat dobott, hogy cserélhető előlappal látták el, így például zöldre, kékre, vagy szivárványszínűre is átalakíthattuk.
Ebbe a válogatásba viszont nem ezért került be, hanem a csatlakoztatható gamepadje miatt. Ez megint egy olyan húzás volt, amivel a gyártó a fiatalos, multimédiás vonalat igyekezett hangsúlyozni. A kontroller a magyaroknak leginkább onnan lehet ismerős, hogy az egykori Pannon GSM később ezzel forgalmazta a K500i-t is.
W550i
A Sony hordozható kazettás magnója, az 1979-ben bemutatott Walkman akkora sikert aratott, hogy később az összes ilyen eszközt ezen a néven emlegette a köznyelv, függetlenül attól, hogy ki gyártotta. Evidensnek tűnt hát, hogy a Sony Ericsson égisze alatt is bevessék az ikonikus brandet, hiszen a kétezres években vette kezdetét mobilok és a zenelejátszók összeolvadása.
Így született meg a Walkman-széria, melynek első képviselője a 2005 elején bemutatott W800 lett, de pár hónapra rá követte is a jóval érdekesebb, kimondottan az ifjúságnak szánt W550i (a tengerentúlon W600 néven futott). Ezt nem csak az extravagáns (opcionálisan választható) rikító narancssárga színe emelte ki a tömegből, de a különleges, ollóként kinyíló dizájnja és a billentyűzet alá biggyesztett "légterelő" is.
K800i
A Sony Ericsson fotós törekvéseit a 2004-től kapható K-sorozat vitte tökélyre, melynek legemlékezetesebb képviselője talán a K800i volt. A 2006-ban piacra dobott mobil hátoldalán egy 3,2 megapixeles, Xenon-vakuval kisegített kamera teljesített szolgálatot, ami még mai szemmel is vállalható képeket lőtt. Összehasonlításként: a 2007-es eredeti iPhone-ba csak egy 2 megapixeles szenzor jutott, nem is volt nagy erőssége a fotózás.
A korát megelőző képstabilizátoros lencsét ráadásul egy iszonyú mutatós, elhúzható pajzs védte, amin ott virított a Sony digitális kameráinál használt Cyber-shot branding, félreérthetetlenül jelezve, hogy itt bizony egy átlagon felüli technológia dolgozik. A 2GB-ig bővíthető memórián tárolt képeket a PictBridge-támogatásnak köszönhetően akár közvetlenül a telefonról is kinyomtathattuk.
P990
A Symbian OS-szel felvértezett P-sorozat utolsó előtti képviselője volt a több mint 1 éves csúszással, 2006 őszén megjelent P990, ami az elődeihez hasonlóan a nagy tudású, üzleti célra szánt mobilok sorát gyarapította. A dupla billentyűzet, a 2,7 hüvelykes érintésérzékeny kijelző és az elforduló retesszel védett kamera még 16 év távlatából is komoly játékost sejtetnek, egy ilyennel a kezünkben bármelyik cégnél hazudhattunk magunknak egy eggyel magasabb beosztást.
Az előlapon ekkor már ott figyelt egy VGA-kamera is, amit akár videóhívásokra is használhattunk. Ha pedig zavart a numerikus billentyűzet, egy csavarhúzóval eltávolíthattuk a kinyitható panelt. A P990 számos szempontból überelte az előd P910-et, de a legnagyobb mutatványa talán a Wi-Fi támogatás volt, amit egy teljes értékű webböngészővel élezhettünk. A P990 mégsem lett sikertörténet, a 64 MB-os memóriája nagy részét ugyanis kapásból felzabálta a komplex rendszer, így a hétköznapokban kellemetlenül lassúnak bizonyult, amit tovább tetézett, hogy a hívásokat is előszeretettel dobálta el.
Xperia X1
A Sony Ericsson a P990-et követő P1-gyel végleg elengedte a P-szériát, helyette pedig útjára indította a Sony által ma is életben tartott Xperia-sorozatot. Ennek első hírnöke volt a 2008-ban piacra dobott Xperia X1, aminek a tervezéséért és a gyártásáért is a tajvani HTC felelt, így a feliraton és a terjesztésen kívül nem sok szálon kötődött a svéd-japán márkához.
Az Xperia X1 egyben a Sony Ericsson első próbálkozása volt arra, hogy beszálljon a lakossági okostelefonok piacára, amit az iPhone másfél évvel korábbi megjelenése pezsdített fel. Ekkor még élénk vita folyt arról, hogy a vásárlók igénylik-e a fizikai billentyűzetet, ezért a cég biztosra ment, és a csúsztatható dizájnra voksolt, rejtett QWERTY-klaviatúrával. A 3 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt modellen már nem a Symbian, hanem a Windows Mobile 6.1 futott, de végül ez a platform is zsákutcának bizonyult.
Xperia X5 Pureness
Az Xperia-család kakukktojásaként a 2010-es X5 Pureness egy hagyományos "butatelefon" volt egyszerű nyomógombokkal, funkciói között pedig semmi extrát sem találunk, hiszen az FM-rádió és a Bluetooth 2.0 már 12 éve sem számított nagy truvájnak.
Mitől különleges hát ez a készülék? Az 1,8 hüvelykes átlátszó kijelzőjétől, melynek modernebb változataival mostanság is kísérleteznek a TV-gyártók. A látványos trükknek persze megvolt az ára, a gyártó ugyanis luxusmodellként pozicionálta az X5 Purenesst, és már akkor is 200 ezer forintot kért érte. A végtelenül elegáns mobilt úgy is felfoghatjuk, mint a Sony Ericsson utolsó kísérletét arra, hogy kívánatossá tegye a régi világ technológiáját.
