Olyasvalakire, aki szinte előre látja, merre mennek a trendek, melyek azok a termékek, amelyek sikeresek lehetnek, és mik azok, amiket nem kell erőltetni. Figyelem! A felsorolás tárgyai szigorúan üzleti szempontból számítanak sikertelennek, többségük egy Apple-fan számára komoly értéket képvisel, némelyik pedig egyenesen kultikus darabbá vált az idők során. Íme tehát négy olyan termék, amelyeket Steve Jobs – teljesen jogosan – megszüntetett, és egy, amely azt bizonyítja, hogy ő is csak ember volt...
Pippin
A Pippin nemcsak egy hobbit beceneve, hanem az Apple által 1996-ban piacra dobott PowerPC-alapú multimédiás platform is. Bár a rendszer pontosan úgy nézett ki, mint egy játékkonzol, és még a szokásos, bumeráng alakú kontrollerrel is rendelkezett, az Apple általános célú médiaközpontnak szánta.
A készüléknek azonban több komoly hibája is volt: a legfontosabb például, hogy szinte semmiféle belső tárhelyet nem tartalmazott, így a Pippinre kiadott CD-ROM-oknak tartalmazniuk kellett a teljes operációs rendszert is. Ezzel az indulással egy olyan piacra betörni, ahol a Sony PlayStation, a Sega Saturn és a Nintendo 64 voltak az uralkodók, teljesen reménytelen volt, így a termékvonalat 1997-ben Jobs meg is szüntette. Az 599 dolláros rendszerből 1996 és ‘98 közt összesen 12 000 darabot adtak el.
Newton
A Newton az első MessagePad volt, amellyel az Apple a palmtopok világába próbált belépni. A PDA kifejlesztését az akkori vezérigazgató, John Sculley rendelte el, aki 1992-ben vitaindító beszédet tartott Las Vegasban a CES-en, amelyben kijelentette, hogy ez a fajta készülék egy napon teljesen természetes és mindenki számára elérhető lesz.
A Newton platformra eredetileg számos tabletet terveztek, köztük egy 9x10 hüvelykes modellt is, de az Apple akkori vezetői még óvatosak voltak, így először csak a paletta legkisebb darabját dobták piacra, ami 4,5x7 hüvelykes volt.
Az első reakciók negatívak voltak, és főleg a rossz kézírás-felismerést és a rövid akkumulátor-élettartamot támadták vele kapcsolatban, de az első 5000 darab 1993 augusztusában a bostoni MacWorldön órák alatt elfogyott. A Newton projekt tulajdonképpen nem volt hibás, és viszonylag jól teljesített a piacon töltött öt éve alatt, Jobs 1998-ban mégis elkaszálta – de cserébe nem sokkal később mutatott jobbat.
Twentieth Anniversary Macintosh
Erre a készülékre sok jelző illik, az elképesztőtől az innovatívig, ennek ellenére a vele kapcsolatban legtöbbször használt kifejezés a “rendkívül túlárazott” volt. A gépet az Apple 1997-ben dobta piacra, a cég fennállásának 20 évfordulóját megünnepelve. Megrendelése esetén limuzinnal szállították házhoz, és egy fehér kesztyűs, szmokingos úriember végezte el otthonunkban a rendszer beállítását, de a közel 10 000 dolláros árat ezzel is nehéz volt megindokolni, főleg, hogy az akkoriban piacra dobott PowerMac 6500-as közel azonos konfiguráció mellett ennek az árnak alig ötödébe került. Körülbelül a Newton projekt elkaszálásával egy időben Jobs ezt a projektet is lekapcsolta. A megmaradt TAM-okat később kétezer dolláros áron árusították ki.
Mac-klónok
1994-ben az Apple úgy döntött, hogy az a legegyszerűbb módja annak, hogy növelje hétszázalékos piaci részesedését, hogy más gyártók számára is kiadja operációs rendszerének licencét. Szerződést is kötött olyan cégekkel, mint a Daystar, a Motorola, a Power Computing és a UMAX.
Amikor azonban az első klónok megjelentek a piacon, a vállalat vezetőinek azt kellett tapasztalniuk, hogy az összeladások cseppet sem nőttek, sőt a hasonmások csupán a cég eddig is szerény piaci részesedését eszik. Az engedélyezés hatálya alá szerencsére csak az Apple System 7 tartozott, így amikor Jobs visszatért, és nyíltan bírálni kezdte a licencprogramot, a Mac OS 8-ra már nem is terjesztette ki a hatáskört. Az engedélyek lejártakor pedig azokat már nem újította meg.
És egy Jobs saját tévedései közül: a Cube
A Power Mac G4 Cube egy sajátos formatervezésű, plexidobozba zárt számítógép, amelyet az Apple dizájnguruja, Jonathan Ive tervezett. A rendszer 2000 júniusában jelent meg egy 450 MHz-es, G4-es processzorral, 20 GB-os merevlemezzel, 64 MB RAM-mal 1800 dolláros áron, azonban nem volt benne sem PCI-slot, sem pedig hagyományos audio ki/bemenet. USB-csatlakozós, erősített Harman/Kardon hangsugárzókat lehetett hozzá vásárolni, ha zenét akartunk vele hallgatni. A gépet bizonyos körökben “Jobs bébijeként" ismerték.
Sajnos a nem mindennapi formák mellett sem lett sikeres a Cube, főleg, mert akkoriban a slágertermék az iMac volt, ami a Cube-nál kissé olcsóbban beépített monitort is tartalmazott. Az eladásokon még tovább rontott a PowerMac G4, amely néhány hónappal később jelent meg, és 200 dollárral olcsóbban tartalmazta ugyanezt a hardvert, egy teljes méretű, bővíthető házban. Az Apple később megpróbálta újabb specifikációval felfrissíteni a termékvonalat, de végül is Steve Jobs beszüntette a gyártást. A Cube a sikertelensége ellenére kultikus gép lett, és bekerült a MoMA (The Museum of Modern Art) gyűjteményébe is.
