Önkéntelenül sokat várunk magunktól, a munkaeszközeinktől, napok alatt hozzászokunk egy gyorsabb eszközhöz, egy kényelmesebb technológiához. Nem árt néha visszatekinteni és felidézni, miként is dolgoztunk, nyomtattunk pár évtizede, hogy lássuk, nem telt hiába az idő, ma igazán kiváló és megfizethető megoldásokból válogathatunk.
Döntsön, nyomtat, vagy eszik!
Ma már húszezer forintért kaphatunk olyan otthonra (!) szánt lézernyomtatót, melynek oldalköltsége valamivel tíz forint felett jár, ha pedig rászánunk közel ötvenezret, akkor egy takarékos, hosszú évekig jól szolgáló printert (pl. Kyocera ECOSYS P2135dn) nyerünk, 5 forintos oldalköltséggel. Hát ez koránt sem volt mindig így. Egy 1990-es számítástechnikai magazin hirdetései alapján, nem csak a számítógépek, de a nyomtatók is nagy mértékben drágábbak voltak a PC-k hazai, kisirodai és otthoni elterjedésének hajnalán. Nettó százezer forintért talán sikerült egy 4-6 lap/perces lézerhez hozzájutni, a legolcsóbb mátrixnyomtatók (róluk még lesz szó) 17-18 000 forintért voltak hozzáférhetők. A ma megszokott nyomatminőséghez csak közelítő, rendszerint 300 dpi-s A4-es nyomatokért oldalanként úgy 20 forintot kellett kiadnunk. Ha hozzávesszük, hogy 1990-ben nettó 10 108 Ft volt az átlagkereset, akkor talán látszik, hogy a nyomtatás - főleg otthon - bizony nagy luxus volt. A mátrixnyomtatók ugyan olcsóbban, de szerényebb minőségben dolgoztak, a tintasugarasok piaci indulására pedig még néhány évet várnunk kellett.
Zajos nyomtatás - csattogó mátrix és lézer
Egy mai asztali lézer- vagy tintasugaras készülék csak diszkrét hangokat hallat és nyugodtan üzemeltethető egy hotel recepción vagy ügyfélszolgálati irodában. A kilencvenes évek elején világhódító útjukra induló lézernyomtatók bizony még nem viselkedtek ilyen jól, jócskán csattogtak a kiforratlanabb lapkezelő mechanika, és erősebben zúgtak a tonerek magasabb olvadáspontja miatt -- a fűtőszál magasabb hőmérséklete miatt a hűtőventillátoroknak is sokkal több dolguk akadt.
A legmarkánsabb zajszintet a korai mátrix printerek produkálták, működési elvükből adódóan. A fejben akkoriban rendszerint 7 vagy 9 tű serénykedett, ezek erővel ütöttek egy festékszalagot a papírhoz másodpercenként néhány tucat alkalommal, ami nem ment csendben, a zaj ereje egy átlagos beszélgetést simán képes volt elnyomni. És akkor még nem említettük a nagyvállalatoknál tömeges számlázásához alkalmazott sornyomtatókat, melyek mellett csak zajvédelmi felszerelésben lehetett megmaradni...
Időközben a mátrixok visszavonultak a back-office területére, illetve jóval halkabbak, hatékonyabbak lettek, sőt, ma már sokan olyannyira nosztalgiával emlékeznek a hangjukra, hogy speciális programokkal dalok előadására kényszerítik az ősi printereket.
"Eye of the tiger" on dot matrix printer from MIDIDesaster on Vimeo.
Gyenge nyomatminőség
Ma már természetes, hogy a színes lézernyomatok is közel állnak a fotóminőséghez, a szövegek finoman metszettek és az árnyalatképzés mentes a csíkozástól, durva raszterezettségtől. Az első lézernyomtatók natív felbontása még 300 dpi volt (300 elemi pont egy hüvelynyi hosszon), és nem használtak semmilyen élsimításra szolgáló trükköt, így szabad szemmel is könnyen kivehetők voltak a lépcsők a kis szögben döntött egyenes vonalakon, akár mondjuk egy dőlt L betű oldalán. Ugyanakkor a lézer már kezdettől nagyon magas kontrasztot produkált, míg a kilencvenes évektől elterjedő tintasugaras printerek hosszú évekig csak sötétszürkét produkáltak normál papírra, elfogadható szintet csak drága bevonatos papírokon hoztak. A jobb tinták elterjedésével javult a helyzet, de a legjobb kontraszt ma is lézernyomtatókkal érhető el.
Párhuzamos kábel és printer port
Manapság USB-kábelre sincs feltétlenül szükség, sok készülék képes Wi-Fi segítségével csatlakozni a hálózathoz. Persze a legáltalánosabb ma a száz méterekre is kihúzható Ethernet, vagy az USB A-B kábel, ami csupán néhány eret rejt magában, elég olcsó és könnyen pótolható, hossza 5 méterig is terjedhet. Az USB 1994-es debütálása előtt (és elterjedéséig, azaz kb. 2000-ig) jobbára párhuzamos portot használt minden printer, a 23-25 eres kábel sérülékenyebb volt, hossza legfeljebb 1-2 méter lehetett, adatátviteli sebessége pedig maximum 12 kbps (összehasonlításként: az USB 2.0 sávszélessége 480 mbps). Akkoriban kicsit lassabban történtek a dolgok az irodában.
Mennyi fér bele 512 kilobyte-ba?
Nem sok. Ennyi memória szorult egy tipikus, szerkesztőségek és irodák számára még kigazdálkodható árú lézernyomtatóba a kilencvenes évek elején. Ez számos szövegoldalra elég lehetett, ám a grafikák és különösen a fotók erőteljesen fogyasztják a memóriát, sok esetben ezért egyetlen oldalt is több részletben kellett kinyomtatni, a fotókat pedig a jobb minőség érdekében kézzel montírozták az oldalba. (És még csak monokróm oldalakról beszélünk!) Ma már szerencsére erre semmi szükség, a legolcsóbb printer is képes alapszinten fotó jellegű illusztrációk készítésére -- sokszor színesben is.
Nyomtatás teljes időben
Már az itthon 1993-ban piacra dobott Windows 3.1-ben is kiválóan megoldották, hogy a nyomtatás ne foglalja le az egész gépet, hanem a munkákat a háttérben dolgozva továbbítsa a gép a printer felé. Sőt, a korábbi, grafikus felülettel még nem rendelkező DOS rendszerek is képesek voltak hasonló bravúrra a PRINT utasítás révén, a DOS 2.0 óta. A DOS első kiadásában a programok (akkor még ritkán hívták őket alkalmazásoknak) még nem tudtak háttérből nyomtatni, a gépet teljesen lefoglalta a nyomtatóval való kommunikáció, a munkát csak a nyomtatás végeztével tudtuk folytatni. Szerencsére ma már fel sem merül, hogy ilyesmire várnunk kelljen.
Percenként fél lap, vagy kevesebb
Ha kb. 1991-ben rászántuk magunkat, hogy a vadonatúj festékszalagunkkal felvértezett kis mátrixnyomtatónkon levél minőségben (letter quality), szépen tördelve nyomtassunk ki egy szöveges oldalt, akkor bizony nyugodtan elmehettünk kávéért, teáért, percek alatt készült csak el a mű. A mátrixnyomtató feje ilyenkor többször is áthaladt ugyanazon a területen, hogy erőteljesebb kontraszttal vethesse papírra a betűket, ami rengeteg időt vett igénybe, a teljesítmény inkább perc/lapban, semmint lap/percben volt mérhető. (Persze natív szöveges módban, egyenszélességű, beégetett karakterekkel gyorsabb volt a munka.) A lézernyomtatókra is kezdetben a maximálisan 4 lap/perc volt jellemző, fél perce bemelegedési idővel. Sok mai lézernyomtató tíz másodpercen belül produkál egy kifogástalan minőségű nyomatot, majd ezt követően percenként legalább húszat, ennél fogva elmondható, hogy sebesség terén igazi kvantum ugrást produkált a nyomtatás-technológia.