Visszatekintve állítható, hogy a házi mozizás leghosszabb, több mint két évtizedes virágzását a VHS-nek köszönheti, szalagos alapokon fejlődtek ki a tékák. A DVD ehhez képest lényeges minőségjavulást és rengeteg extrát hozott, de filmes szempontból gyakorlatilag már most túlhaladottnak értékelhetjük. Felfutása, uralkodása hozzávetőlegesen egy évtizedet ölel fel, és persze ma is használjuk – adattárolásra valószínűleg még sokáig fogjuk –, de az bizonyos, hogy nem kísér minket végig a 21. századon. Az is látszik, hogy a Blu-ray nem lesz képes egyöntetűen átvenni a vezető szerepet, elég ha körülnézünk ma egy átlagos videotékában – már amelyik egyáltalán működik még –, rengeteg DVD-t találunk, de a legtöbb helyen csak egy-két sornyi Blu-ray-t.
A korong és a téka halála?
A Blu-ray nem lett a jövő otthoni filmes szabványa, mint ahogy azt a forgalmazók szerették volna. Sok technikai és fejlesztési problémát kellett megoldani, mire oda jutottunk, hogy elfogadható áron vásárolhatunk Blu-ray-lejátszókat vagy akár PC-s Blu-ray-író meghajtókat. Érdekes módon mégis elenyésző azok száma, akik (újra)írható BD-R vagy BD-RE lemezekre mentik adataikat, és filmes oldalról sem olyan rózsás a helyzet, jócskán csökken a videotékák forgalma. A HD-DVD kiesését követően sem tudott a kék lézeres lemez olyan magasságokba emelkedni, hogy megismételje a DVD sikerét, és annak örökébe léphessen. A Sonynak rengetegbe került a Blu-ray mint stratégiai technológia felfuttatása, mégis úgy tűnik, hogy az aranykornak vége, és a filmforgalmazók sem csak ebben látják a jövőt.
Mi a bajuk a forgalmazóknak a lemezekkel? Semmi - egészen addig a pontig, míg valaki fel nem töri a titkosítás rendszerét. Nem kellett túl hosszú idő ahhoz, hogy megszülessen az első kód, amely kiszabadítja a filmet a DVD-ken alkalmazott CSS kódolás alól. Innentől – eltekintve a későbbi, speciálisan védett albumoktól – ingyenes szoftverekkel szabadon másolhatóvá váltak a lemezek. Az MPEG-4 kodekek terjedésével és az internet-sávszélesség növekedésével egyre könnyebb dolga lett annak, aki szeretett volna illegálisan közzétenni vagy letölteni filmeket. Ma már a nehézpáncélzattal szállított Blu-ray feltörése is technikailag megoldott mutatvány, és általánosan elérhető olyan sávszélességű internetkapcsolat, amivel egy átkódolt Full HD felbontású film 1-2 óra alatt letölthető. Persze nem mindenki tölt le illegálisan, akinek széles sávú internetje van, de a forgalmazók aggódnak a bevételeik miatt. Persze más miatt is kéne...
Ugyanis a vevőnek is baja van a lemezekkel. A DVD nagyságrendi minőségjavulást hozott és extrákat, így valamennyire megbocsátottuk, hogy a filmek régiókra osztva kerülnek forgalomba, és hivatalosan nincs átjárás köztük, azaz egy átlagos lejátszóval sokan nem tudták az USA-ból rendelt lemezeket megnézni. A forgalmazók azzal érveltek a régiókódok mellett, hogy így eltérő áron és tartalommal adhatnak el filmeket, igazodva a helyi ízléshez és viszonyokhoz. Ugyanakkor ezt az igazi filmrajongók értelmetlen korlátozásként élték meg, aminek sokszor hangot is adtak.
Talán ennek köszönhető, hogy a Blu-ray filmek mintegy 70 százaléka minden régióban lejátszható (region-code-free), pedig az új rendszerben is megvan a kódok használatának lehetősége. Nagyon nagy mértékben bosszantja még vásárlót, hogy a tisztes áron beszerzett albumot elindítva sokszor a kalózkodás veszélyeire, illegalitására figyelmeztető felirat következik akár öt nyelven és átugorhatatlanul, majd 5-6 logó hirdeti a különféle stúdiók és forgalmazók kiválóságát, aztán esetleg egy illegális filmletöltésről szóló propaganda klippet is beillesztenek a csupán a filmre kíváncsi nézők napirendjébe. Talán nem ezt érdemlik a jogszerű vásárlók.
Részben tehát a vevői elégedetlenség táplálja az illegális letöltők táborát, akiket egyelőre nem üldöz itthon a törvény szigora, viszont a rendőrség időnként beszámol sikeres szerverbezárásokról. A letöltés előnye persze, hogy ingyen van, viszont nehézkes lehet, szakértelmet igényel, és a gyűjteménnyel sem illik dicsekedni, illetve nem mutat túl jól a könyvtárszoba polcán sem. Ma már nemcsak Bittorrent közösségeken, hanem illegális online streaming szolgáltatásokon keresztül is lehet filmet nézni, és ekkor még csak azzal sem vádolható a néző, hogy illegális letöltő lenne, hiszen semmilyen videofájl nem keletkezett merevlemezén. Ugyanakkor minden illegális forrásnak meg lehet az a veszélye, hogy összeszedünk valamilyen kártevőt szórakozás közben akkor is, ha „csak” egy böngésző bedolgozót (Plug-In) kell telepíteni az ingyen filmnézéshez.
A Netflix nyomán itthon is?
Az utóbbi 10 évben a videotékák alaposan megtizedelődtek, a túlélők pedig átalakultak – legalábbis voltak sikeres próbálkozások, mint például a DVD-kölcsönző futárszolgálatok. Ezeknek a rendszereknek az előnye az, hogy nem kell elzarándokolni a videotékába és bosszúsan konstatálni, hogy lám, épp kivitték a vágyva vágyott filmet, elég az online felületen előjegyzésbe tenni a korongokat és a leegyeztetett időre várni a futárt. Olyan ötletes próbálkozás is akadt itthon, hogy egy hagyományos videotéka egy online pizzafutárral szövetkezve tette olcsóbbá a film kiszállítását, persze csak ételrendelés esetén. Akárhogy is próbálkoztak azonban ezek az ötletes szolgáltatók, az itthoni szűk piac és a DVD-k iránti csökkenő kereslet, no meg az alternatív megoldások megfojtották az üzletet. Még az sem segített, hogy volt, ahol havidíjért cserébe korlátlan mértékben volt használható a szolgáltatás.
Pedig a külföldi nagy nevek közül a Netflix is hasonló módon, online felülettel rendelkező tékaként kezdte, majd váltott a havidíjas megoldásra, csak a DVD-k postázása helyett a digitális kézbesítésre, azaz streamingre váltott - ma már üzlete nagy részét az interneten át nézhető filmek teszik ki. Nemcsak Macről és PC-ről, de sok médialejátszóról, mobilról és okostévéről is elérhető a legismertebb on demand videoszolgáltató hatalmas kínálata – csak sajnos egyelőre hazánkban például nem, ahogy sok más hasonló szolgáltatás sem.
Magyarországon jelenleg leginkább IPTV alapokon építenek ki a szolgáltatók (például a T-Home) videotárat, hiszen ott amúgy is el van már különítve egy dedikált sávszélesség a tévézésre. Kábeles alapokon, digitális kábeltévéhez teszi elérhetővé videotár szolgáltatását a UPC, a set top boxról itt is kényelmesen elérhető minden, vannak HD és 3D műsorok is.
Akadnak böngészőből, Flash-lejátszóval követhető videotárak is, ilyenek tipikusan a tévécsatornák saját archívumai vagy a sok ingyenes legális tartalmat kínáló Indavideó film, de tipikus PC-s téka például az Origo Téka is, mely a T-Home on demand videokínálatát adja tovább. Az árak szolgáltatónként és kategóriánként nagyon változóak, vannak akciós rövidfilmek 200 Ft-tól, akciós teljes filmek 350 Ft-ért, de van, ahol egy film 1000 Ft-ot kóstál, ami már felér egy mozijegy árával. Sajnos csak egy-két esetben van automatikus és okos ajánlórendszer, és a kínálat sosem túláradó.
Az új világ nem kifejezetten kék, inkább viola
A Secure Content Storage Association (SCSA) tagjai – köztük például a 20th Century Fox és a Warner – komolyan veszik a kor kihívásait, és úgy tűnik, keresik a megoldást, hogy a jövőben hatékonyabb, rugalmasabb, a vevő irányában barátságosabb szolgáltatással juthassanak bevételhez. A Project Phoenix keretében együttműködnek egy új, komplett technológia kifejlesztésén, amely gondoskodik arról, hogy az egyszer beszerzett filmeket bárhol, bármikor megtekinthesse a vásárló, kényelmetlenségek nélkül. (Remélhetően ebben a projektben már nem kerülnek reflektorfénybe a kétperces FBI Warning képernyők és jogvédő propagandafilmek.)
Az Ultraviolet névre hallgató technológia alapjait már lefektették, a komplex rendszer lényegében ötvözi az internetes és lemezes forgalmazás előnyeit. Ha UV-logós filmet vásárolunk majd, akkor az egyrészt a hagyományos módon, lemezen is a birtokunkba kerül, másrészt felvehetjük gyűjteményünkbe, ahonnan bármikor megnézhetjük a felhőalapú streaming szolgáltatásra támaszkodva, de le is tölthetjük, ha épp később olyan helyen szeretnénk megnézni, ahol nincs net. Mi több, legálisan készíthetünk másolatot a lemezről, és hat családtaggal is megoszthatjuk gyűjteményünket.
A Total Freedom mottóval címkézett szolgáltatás azért gondosan ügyel a DRM-re, a rendszerben használható tároló és lejátszó eszközök mind minősítettek, és kínosan vigyáznak arra, hogy ne szabaduljon ki az (alkotó) szellem a digitális palackból. Sajnos az UV-logó még nem érte el a bevásárlóközpontokat, de ez egy igen jól összeszedett koncepció lehet, amely kiránthatja a kátyúból az egész szórakoztatóipart – ha az emberek még nem sokalltak be a korábbi direktebb és korlátozó szellemű DRM próbálkozásoktól. Persze ehhez meg kell egyezniük a nagyoknak, és meg kell találni annak a módját, hogy miként élhetnének az Ultraviolet lehetőségeivel a kisebb, a piacot színesítő médiaforgalmazók is.
