A kollektív zenei tudásbázisban Roger Taylor természetesen mindig is a Queen dobosaként szerepel majd az első helyen, de az egykor tigriscsíkos spandexben, szőke sörénnyel, napszemüvegben zenélő úriember a néhai zenekar legaktívabb szólistájának is számít. Már a hetvenes években készültek szóló-dalai, és első saját néven megjelentetett lemeze, a Fun In Space is ’81-re datálható.
Roger ráadásul a Queenen belül is kísérletező zenésznek számított, szólóanyagai pedig talán még szabadabbra engedték ezt a szenvedélyt, hiszen itt nem kellett egy zenekar hagyományainak és kereteinek megfelelnie. Ezeken az anyagokon a legtöbb hangszert is ő kezelte, és gyakran évekig dolgozott rajtuk, hogy saját elvárásainak és „kalandor kedvének” is megfeleljen a végeredmény.
Persze Mr. Taylor sem állhat ellen az időnek, épp ezért a most megjelent Fun On Earth-től már nem szabad vadóc szertelenséget, hatalmas újításokat, bombasztikus dobolást és efféléket várni. Idén már a hatvannegyedik életévét tölti be, már csak emiatt sem meglepő, hogy az új lemez kissé lassú folyásúra, öregesre sikerült. Meg kissé felemásra is – mintha az elmúlt egy évtizedben, a teljesen különféle időszakokban elkezdett szerzemények közül találomra gereblyézett volna össze tizenhármat.
A nyitó One Night Stand még a régi Rogert mutatja, a feszes alapra egy egyszerű rockot fúziós new wave-vel vegyítő dal épül. Ezután viszont beletapos a fékbe a korosodó dobmágus, a következő dalok többsége lassú, néha kissé vontatott tempót kap, és bizony össze is folynak az egyes szerzemények. Nem segít rajtuk az időnként felbukkanó szaxofon sem, ami ugyan Rogertől (és a Queentől is) szokatlan hangszer, de itt inkább idegenül, mint újszerűen hat. Némi fellendülést a nyolcas sorszámú I Am A Drummer (In A Rock n’ Roll Band) hoz, amelynek önironikus szövege alatt ismét igazi Roger n’ Roll szól, és végre a dobok is a súlyos ütemeket, mázsás ütéseket hozzák.
Aztán ismét lassulunk, a Small című dalt a Queen utolsó, már Paul Dorgersszel közösen készített albumáról cibálta elő Roger – és sajnos, ahogy az a lemez is méltatlan volt a Queen nevéhez, ez a dal is elég jellegtelenre sikerült. Ugyancsak erről a lemezről bukkan fel a Say It’s Not True is, amely segélydalként kezdte néhány éve. Ugyan ez sem épp egy tempós darab, de legalább fogós, a szólókat pedig a kiérdemesült gitárhős, Jeff Beck játssza. Szép lett, bár egy adag fajsúlyosabb szerzemény között nagyobbat ütött volna. A The Unblinking Eye kislemezdalként már ismerős lehetett a Rogert figyelemmel kísérőknek, ez végre ismét egy régi szólóanyagokra hajazó, építkezős dal, pedig itt is lassú a tempó, de valahogy mégis „van benne valami”. A szöveg pedig a privátszférával, a mindenhol figyelő szemekkel, a jelenkor társadalmi problémáival foglalkozik. Sajnos a kislemezes változat sokkal beválalósabb volt, itt már nincsenek meg a korábbi verzióban feltűnő menetelős, megrázó témák… kár. Pedig épp az ilyesmikkel megspékelt dalokból kéne legalább 8-10 erre a lemezre. A záró Up ugyan a tempót felpörgeti, de már későn, a hallgató elfáradt és a múltba révedt, a vállára vette Roger mind a 64 évét, így a záró Smile melankóliája is elvész az éterben.
Persze, ahogy a bevezetőben is írtam, egy 64 éves embertől már nem feltétlenül kell falrengetést és világmegváltást várni. Roger továbbra is önmagának zenél, de már csak csendesen, a kandalló előtt, elmerengve. Ahogy az első szólólemez címe Fun In Space volt, erre reflektálva a Fun On Earth bizony egy földre szállt világot, lenyugvást, hazatérést szimbolizál. Van helye az életműben, és tulajdonképpen szép lezárás (hiszen ki tudja, lesz-e még Queen-közeli új kiadvány, vagy friss szólólemez). Az izgalmakat, Roger és a Queen nagyságának és különlegességének titkait azonban nem itt kell keresni.
Sokat segít, hogy a Universal a mostani lemezzel egy időben kiadta Roger eddigi szóló-munkásságát egy The Lot nevű pakkban összegyűjtve, ebben a saját neve alatt, valamint a The Cross nevű hobbibanda tagjaként elkövetett lemezek, és kiadatlan ritkaságok is szerepelnek. Személy szerint ezt ajánlom inkább Roger világának megismeréséhez, különös tekintettel a Strange Frontier (1984) Happiness? (1994) és Electric Fire (1998) lemezekre, valamint a The Cross Mad, Bad and Dangerous to Know (1990) albumokra.
ROGER TAYLOR – FUN ON EARTH
Kiadó: Nightjar / Universal
Megjelenés: 2013. november 11.
